Mickey webnaplója

Valahogyan szemem elé került az oxitocin nevű hormonszerű képlet, amely viszonylag újkeletű felfedezés. Az oxitocin az egymáshoz tartozás vegyülete. Talán miatta ismeri fel a borját a tehén száz idegen ború között is. Ennek tulajdonítják az anya és újszülöttje életre szóló vonzódását, különösképpen abban az esetben, ha a szülést követő 48 órán belül huzamosabb ideig öleli az anya a csecsemőjét.
Az oxitocin fokozza a szerelmesek együvé tartozásának az érzését.
Ha két ember 20 másodpercig megöleli egymást, mindkettejükben elindul az oxitocin képződés, és ez boldogítóan hat a felekre.   
Az oxitocin igen hatásos kemikália, mondom én, aki szerint nem a keserű gyógyszer hatásos, hanem amelynek a nevében előfordul az x betű. Márpedig az oxitocin nevében lám, előfordul.
Az ösztrogén is jobb lehetne, ha öxtrogénnek hívnák, és az endorfin is, ha exdorfin volna a neve.
Ha nem hiszed, hozok még egy élő példát: Xanax. A legjobb. Két x is van benne, szemben az ócskább drogokkal, amelyekben egy félix sincs.
***
Rövidre fogom a mai posztot, mert szolgálatban vagyok.
Azért, hogy jó napja legyen az olvasónak, néhány poént a végére csapok. (A nevetés endorfint termel.) Kösz: RJ.
Gyerekszáj: Azt hiszem, elzsibbadt a lábam, de a szagából ítélve meg is döglött.
*
Menyasszony: - Indulni kellene, egy óra múlva kezdődik az esküvő.
Pecázó vőlegény: - Addig még nem te parancsolsz.
-  Az emberek eszesebbé válnak, amikor rájönnek, hogy a segítő kezet saját karjuk végén találják.
- A pénz halmazállapotai: csurran, csöppen… majd elpárolog.
- Öregasszony falun: Úgy látom, megjött a nyugdíj, Gazsi az árokban biciklizik, Pista bá meg díjugratott a bodzabokorba.
- Ügyfélszolgálat: tessék, miben segíthetek? Chuck Norris: - Majd 12 perc múlva elmondom, addig hallgassa a zenét.
- Nő: Azt főztem, amit a férjem akart (a lábosban három cédula: mindegy, passz, nem tudom). Azt hiszem, holnapra is marad.
Bendegúz (Indul a bakterház-ból): - Hát komám, az agyrágó bogár a te fejedben is éhen halna.

A reggeli kötelezők után nekiláttam a nyögvenyelős kézirat korrektúrázásának.
Nem lesz egyszerű.
Előbb végigmegyek a szövegtesten, aztán a tördelésen, majd a lábjegyzetek következnek.
Magyarról magyarra kell átírnom a szöveget. Mire ő el-készül, én ki-.
Már megfogalmazódott bennem, hogy sokba fog kerülni a megrendelőnek, mert egyre másra iszom az Unicumot, hogy bírjam a székhezkötöttséget és a szövegre koncentrálást.
Ismerősöm említette (építész technikus), hogy a kőművesmunkát csak adagolt pálinka mellett lehet huzamos ideig folytatni.
Kezdem megérteni.
A monotónia untat. A hibák, a mocsok, visszataszít. Valamivel ellensúlyozni kell.
A korrektúrázás is lövés s sötétbe. Ízlések és kifejezési formák feszülnek egymásra.
Ami nekem tetszik, meglehet, hogy a szent szerzőnek ellenszenves (és fordítva).
Mindenesetre a mű kiadása után kezd tündökölni, és a korrektor visszavedlik szürke magányába.
Az építő Toi-Toit használ, a tulaj fényes toilette-et.
A csempét levakaró burkoló fuldoklik a szilikózisgyanús ájerben, a megrendelő élvezi az új csempét.
A karosszérialakatos nyakig koszos, az autótulajdonos a kész kocsi luxusát élvezi.
Így élünk háttéremberek.
Távol esik tőlünk a csillogás, a hírnév.
De talán jobb is.
A legjobb névtelennek maradni, semminek látszani - hallom barátom érvelését.
Nem szédít meg a nagyravágyás, a gőg, a felfuvalkodottság, a térfogatnövelőtől felfújt ego.
***
Vonzódom a minimalista fotózáshoz, de taszít is. Minek a semmit vagy az alig valamit fotózni? Ugyanakkor védelmem is az övé, a balladai homály misztikus, ennélfogva a fantáziát aktivizáló valami.
Ugyanígy vagyok a trükkös képekkel. Jó egy darabig látni, hogy a pisai Ferde tornyot Gipsz Jakab támasztja meg, hogy a tömegre ne essen, és az is érdekes, amikor a kutya bekapja a teleholdat. De meg lehet unni a mindenáron való jópofizást.
Megboldogult Péter bácsi, a jóságos földrajz tanárom kifakadása merül fel bennem, mert hasonló érzés lökte ki belőle a mondatot. Fiúk – mondotta mérgesen –, én megértem, hogy el kell dobni azt az almacsutkát…
DE NE EGÉSZ ÓRÁÁÁN!!!    

Tőlünk hét megállónyit halad a HÉV, hogy elérkezzen jelenlegi végállomásához, a Batthyány térre. Nem volt ez mindig így. Korábban a Margit-hídtól indult Szentendrére. Mint említettem, egyszer talán kibővítik a vonalát Csepelre. Talán egészen Ráckevéig. És aztán? Akkor is véget fog érni, ha kissé hosszabb útvonalon jár is.
Így van ez az emberéletekkel is.
Van, aki meg se születik, van, akinek hamar véget ér földi vándorlása, legtöbben az átlagéletkort érik meg, s egyesek egyre nagyobb korokat céloznak meg. Ám akármekkora időt töltenek a földön, egyszer csak véget ér az életük. Nekem fontos az a kijelentés, amelyet Örsy Lászlótól hallottam. A százon felüli jezsuita azt fogalmazta meg, hogy mindössze néhány röpke pillanatnak tűntek az elmúlt évtizedei. Tak-tak-tak-tak-tak…
Ami még érdekes lehet témaválasztásomban (HÉV-megállók), az a már említett, kémiából ismert valami: a katalizátor. Egy megálló önmagában csak egy sor a menetrendben, egy adat, de a hozzá fűződő élmények gazdaggá teszik, kaleidoszkópos varázzsá. A grafomán ember számára olyanok ezek a kapaszkodók, mint focistáknak a labda. Ki akarna másfél órát, vagy annál is többet futkosni egy stadionban, ha nem kergethetné a labdát.
***
Nézem a nagy fehér liliomokat az ambó előtt. Kicsipkedve minden virágból a hat barna porzó. Helyükön meredeznek a puszta bibék. Az a szerencséjük, hogy nem barnák. Így maradhatnak. De vajon mekkora lehet a vágott virág bibéjének a szerencséje? Így is, úgy is lapátra kerül.
***
Reggel lefotóztam egy nagy darazsat. Ott kapaszkodott megdermedve a szúnyoghálón. Alig tudott mozogni. Kis idő múlva hűlt helyét találtam. A kelő nap felmelegítette. Igaz is, ma véget ér a kánikula. A hidegfront éjfél felé érkezik. Addig 34 fokos hőségnek örülhet, aki azt szereti.
***
Ma hosszú kihagyás után újra korrigálok egy kötetet. Mi lenne, ha visszafiatalodnék, legalább annyira, mint amikor napi rutinom volt a szöveggondozás, nyomdára való előkészítés.  

Az első, ami feltűnő, a tér neve. A régi magyarok valamiért cifrán írták a nevüket. Ki tudja, miért lett Weöres a Vörös, Miért lett Desseffy a Dezsőfi, és miért lett Batthyány a Battyáni. Már el is árultam, hogy tévesen ejtjük a politikus nevét. Gondoljunk csak Szabadbattyánra. Az onnan származó ember battyáni. Ugyanez a helyzet a tér névadójával. De nem így ejtjük. Ki tudja miért. Megjegyzem, a szlengben már ezt se mondjuk, csak azt, hogy megyek a Batyira.
A Batyin áll a Szent Anna-templom. Sokat jártam oda, amikor a parlamentben dolgoztam. Munka előtt belefért az időmbe egy mise. Nemegyszer a Mátyás-templomból a hecc kedvéért ide szaladtunk le, s nem a 16-os busszal a Széll Kálmán térre, amit akkor még nem így hívtak.
De az Egyetemi Katolikus Gimnázium rendezvényeire is innen sétáltunk fel, utána meg le, amikor fiunk, M. oda járt, a Szép Ilonka u.-ba. 
No, és a parlament épülete. Szemben áll a Batthyány térrel. Aki turista arra jár, el nem mulasztja lefotózni. Én is gyakran élek a lehetőséggel.
Egyszer, amikor ott vártam arra, hogy a Pályázatfigyelő periodika javításra váró példányát átvegyem a téren, meglehetősen nagy köd volt. Mondom E.-nek, aki odahozta az anyagot: Nézd, ellopták a parlamentet. Tényleg nem látszott – a köd miatt.
S ha már Parlament. A régi vicc úgy szól, hogy amerikai turistáknak magyaráz az idegenvezető: Itt a Mátyás-templom, sokáig épült, de végül elkészült.  
Mire az amerikaiak: - Szép-szép, de nagyon lassan készült.
Az idegenvezető a Halászbástyát mutogatja, s megjegyzi azt is, hogy hány évig épült.
Mire az amerikaiak: - Szép-szép, de hogy lehet annyi ideig bíbelődni a felépítésével?!
Átmennek a  pesti oldalra. Az amerikaiak elmerülnek a parlament épületének csodálatában. Azért itt sem mulasztják el megkérdezni, hogy mennyi ideig építették.
Ám az idegenvezető is elunja a kritikus turisták fitymáló megjegyzéseit, és az álmélkodót megjátszva így szól: Nem tudom, mikor épült, a múlt héten még itt a téren tehenek legeltek.
A Batthyány téren a HÉV-alagút alatt jócskán, a Duna medre alatt kb. 40 méterrel húzódik a piros metró vonala. Adódik, hogy az utasok nem látnak halakat az alagút falának túlsó oldalán.  A metró-alagút mentén végig nagyméretű plakátok kínálják az árukat, a szolgáltatásokat. Évtizedekkel ezelőtt is ez volt a helyzet. egy ízben felfigyeltem a Copy General hirdetésére. A plakáton a Mona Lisa kép állt két példányban. A reklámszöveg szerint „még Leonardo da Vinci sem tudná megmondani, melyik az eredeti”.  Ezt a magaslabdát nem tudtam kihagyni: „Az lehet – morfondírozok –, hogy Leonardo nem tudná megmondani, de én tudom: mindkettő másolat”.
Nem is olyan régen a 19-es és 41-es Villamosok végállomása volt a téren. Most nincs végállomásuk, mert az ún. fonódó villamososjárat részei lettek. Viszont továbbra is sokféle busznak tényleg itt a végállomása. Aki változatos utazásokon akar részt venni, itt a szélrózsa minden irányába induló járatokkal találkozhat.

Elég fontos közlekedési csomópont: a HÉV, a combino-villamos és buszviszonylatok találkoznak itt. A szélső házban lakik G. László jó barát, mellette az Irgalmasok kórháza (voltam benne látogatóban), mellette a Lukács-uszoda (nem voltam benne soha életemben). Mellette a Komjády-uszoda (ott sem voltam).
Egykor a szentendrei HÉV-nek itt volt a végállomása. Innen indultak a nyitott peronos dohányzó és nem dohányzó szerelvények útjukra. Most mielőtt a megállóba érne a HÉV felőlünk, lekúszik a föld alá egy kanyart véve. Innen már a kéreg alatt fut a Battyhány térre. Még mielőtt Óbudára költöztünk, lecserélték a meglévő szerelvényeket az NDK-ban gyártottakra. A nem létező ország kihúzhatja a mellét, mert mind a mai napig használatban vannak az immár jó 50 éves kocsik.
A megállóból indultam tiniként szemergő esőben Pomázra, hogy onnan felgyalogoljak Dobogókőre. Egész úton nem találkoztam senkivel. Kifagyott a lelkem is, mire felértem. Egy lefelé tartó buszra azonnal felkapaszkodtam, és didergő magamat a zsúfolásig megtelt buszban állva melegíttettem a többi szorongó emberrel. Egy tűt nem lehetett leejteni, a kalauz meg se tudott mozdulni. Jól is tette, mert egy fillér sem volt a zsebemben.
Egy másik kisiskolás élményem is fűződik a megállóhoz. Apám a Rippl Rónai utcában dolgozott. Valamiféle rendezvényre voltunk meghívva. Hazafelé ő csak az Oktogonig (akkor Nov. 7. tér) kísért a kis földalattin, s azt mondta, hogy szálljak fel a 6-os villamosra, majd a Körtértől egy másikra, amelyik a Fehérvári úton hazavisz. Én felszálltam a hatos villamosra, de nem a Petőfi-híd felé menőre, hanem a Margit-híd felé. Feltűnt nekem, hogy másik híd ez, nem az, amelyikre számítottam. Budára érve hamar leszálltam róla, és lementem a Duna-partra. Joggal, hisz az fix tájékozódó pont volt. Örömmel vettem észre, hogy a kilences járat innen indul éppen oda, ahol lakunk. Milyen gondviselésszerű az ilyen. Épségben hazaértem.
A Margit-hidat egyébként francia mérnök tervezte, és hozta hozzá az anyagot Párizsból. Néhány éve baromi összeget rászánva felújították. Teljes szépségében áll a híd, illetve nem mindig, mert a rajta elhelyezett számos szentkorona búbjáról erős emberek rendre leverik a keresztet. Aztán arra hivatkoznak, hogy részegek voltak.
Emlékezetes utazásaim egyike az a kb. húsz alkalom, amikor magamon erőt véve halált megvető bátorsággal, vagy inkább beletörődéssel indultam a Kútvölgyibe kemóra, utóbb kontrollokra. Nagyon nem szerettem. Visszafelé  jőve mindig kisebb megkönnyebbüléssel. Elég sok fotót készítettem eme átszállások alkalmával.
A hídfelújítások részeként elkészült a szép korabeli csempeburkolat is. Egy ideig szép volt, mára irdatlan koszos az aluljáró, elhanyagolt a közterület, mint aminek nincs gazdája.
Még megemlítem egy német mérnök véleményét, aki a rozsdás műtárgyakat látva úgy nyilatkozott, hogy a bekerülési összeg 5%-át évente karbantartásra kellene költeni, és akkor nem mennének tönkre az értékes vashidak (ld. például a K-híd, a sziget fesztivál rozsdakolosszusa).  
 

Egyik születésnapomon, már nem emlékszem, hogy melyiken, a reggeli kerékpározás során egy hirtelen kényszerű megállás során alighanem ínszakadás érte a jobb lábamat. Valahol a boka táján. Alsó lábszáram azonnal beledagadt a nadrágomba. Nem durván, de érezhetően. Vendégeink voltak, nem panaszkodtam. Késóbb se mentem vele orvoshoz. Lassan lelohadt a dagadás, járni tudtam, csak a bokámban éreztem nyilalló fájdalmat, ha nem voltam elég óvatos a járkálással. Azért él bennem ez az élmény olyan élénken, mert a Szépvölgyi úti megállónál szálltam le munkába menet évtizednél is hosszabban. Ám nagyot kellett lefelé lépnem a HÉV-ről, és ha nem voltam eléggé óvatos, akkor újból és újból belehasított a nyilalló fájás. Nem kívánom senkinek. 
A megálló egyébként sok fotós témával kecsegtetett, mert általában várni kellett a HÉV megérkeztéig. A Duna-part pedig tele volt megörökítésre érdemes témákkal, a bütykös hattyútól kezdve a ködös tájig, a margitszigeti jegenyesortól a kanyargó Duna-partig, fel a Várig. A megállóban szépformájú bakaszivarfák álltak, a négy évszakban más és más formát öltve.
A sarkon sokáig villamossági szaküzlet volt, majd OTP bankfiók. Egyszer bementem, hogy megszüntessem számlaszámomat. Az alkalmazott nő rákérdezett, mi az oka, hogy cserbenhagyom őket. Lakonikus válaszom az volt, hogy a kezelésiköltségeik igen magasak. Tudta azt ő is. Nem is firtatta tovább.
A Kolosy térről kellett folytatnom utamat a 29-es busszal, amelynek sokáig ott volt a végállomása. Sokszor megálltam az Újlaki templomnál, a hetes misén vettem részt. Beran Ferenc plébánost jól ismertem. Azt mondta, hogy örül jelenlétemnek. Én meg az ő örömének.
Jut eszembe, hogy 1989-ben nem maradt elég pénzünk a garázsvásárlásra. Itt a templom előtt találkoztam F. J. barátommal, aki szívesen kölcsönzött 100 000 ft-ot. Nagyon megörültem természetes önzetlenségének.
Természetesen itt is láttam karambolt: Egy nőt ütött el  egy kanyarodó szgk. Messze repült a nő cipője. Őt magát mentő szállította el.
A Kolosy téren is hatalmas szellemes plakát hirdette: Akar ön egy …fényképezőgépet karácsonyra? Kérje meg szeretteit, hogy lepjék meg vele. A pontos megfogalmazás jobban csattant.
De néhány hülye reklámot is olvastam a szaladó buszok oldalán. Egyen teát!  Meg: alacsonyak a zárak…
Persze.  Ma alig hiszem, hogy mernének ezzel poénkodni.

Szeretek a szavakkal játszani.
P.csabára utazva beleütközünk Solymár település nevébe. Hiába tudom, hogy solymászok éltek egykor ott. Én mást találtam ki erre a névre. Amikor egy híres ember barátjával arra sétált, megunva annak fecsegését, ráordított, és azt kiáltotta: Kussolj már! Ebből rövidült Solymárrá a név.
Egyszer meg mind a hét HÉV-megálló nevét intarziába foglaltam. Némelyikkel nem volt könnyű dolgom. Most mégse ezzel akarok előrukkolni, hanem a Tímár utca elnevezésével. Egy párbeszéd elkapott mondatát idézem: „Mi már a Tímár utcánál vagyunk”. Kicsit sántít a ritmusa, de hát semmi se tökéletes.
Közöm.
A Tímár utcai rendőrségre kísértük el egykor legkisebbik gyermekünket, hogy személyi igazolványt készítsenek neki. Sokkal több konkrétumot nehéz írnom, mert többnyire átutazó voltam a megállónál.
A Tímár utcánál vált át a Duna oldalára a kerékpár út. A megálló felett beton felüljáró húzódik, és jaj, annak a kerékpárosnak, aki nem száll le a nyeregből.  Nem keveset közülük megbírságoltak emiatt.
A Tímár utcai megállóban hatalmas falragaszok hirdetnek jó és kevésbé jó dolgokat. Jó volt olvasni, hogy az MDF (hol van már?) javaslatára eltörölték az örökösödési adót. 
Fura volt szembesülni ezzel a szöveggel: „MOST (2008)!!! CREPTO eü. papír – 4 tekercs, CSAK 149 Ft!”
Egy lehetséges folytatás szerint:
– Na és, le van sz.-va!
– De nem! Teljesen új!
A megállóval szemközti lakótelep tízemeletes házait renoválták, szigetelték, és a házfalakra több emeletes méretű sportoló figurákat sikerítettek. Láttam már szebbet, bár kétségtelenül megbontja az unalmasan nagy falsíkot.
Elég veszélyes megközelíteni a megállót a nagyforgalmú úttesten keresztül.
A felüljárót nem szívesen használják az emberek.
Az úttest és a megálló közötti kerítést rendre megbontják, akik a lakótelepről közelítik meg a helyet.
Vállalják a veszélyt. 

A HÉV Árpád-hídi megállója számos utam meghatározó helye. Itt találkoznak a hídon átvezető villamos- és buszvonalak, és a Budán maradó hegyi járatok is. A megállóban szomorkodik a Zichy-kastély, benne múzeum, előtte a Fő tér, háta mögött a megálló. Azért szomorkodik, mert időről időre megújított fehér falát elég gyorsan összefirkálják, akik képtelenek elviselni egy firkálatlan falfelületet. Itt jegyzem meg, hogy van ebben valami korunk kaotikusságra hajló trendjéből. Figyeljük meg, hogy a ruhaneműk zöme feliratos lett.
Minek? – kérdezhetném.
Miért kell az öltönyzakó ujjára kitenni, hogy hol készült?
Miért kell minden trikót zömmel angol felirattal ellátni?
Bár ma éppen egy magyar – vitorlást ábrázoló – trikóra lettem figyelmes: Csavargó volt a felirata.
A HÉV-megálló a Duna-parton van. Olyannyira, hogy az alsó rakparttól elválasztó kőmellvédet megmagasították az esetleges árvizek ellen védekezésül. A megállóval szemben az Óbudai szigeten lévő épületek egy részét felújították. Hálás fotótémák. (Többek között a szigeten van Hadrianus palotájának időt álló része.)
Felújították a hidat is, de az eltelt évek óta újra rozsdás lett.
A villamosmegálló is új. Hatalmas betontető emelkedik a várakozók fölé. Ormótlan és a minimal art minimumát hozza.
A hídtól délre található a Szent Péter-Pál templom. Gyerekkoromban – ötvenes évek vége - néhányszor átlátogattunk ide Zuglóból, hogy Mécs László prédikációit hallgassuk. Sok kedvelője zsúfolódott itt össze.
Diákként hosszabb-rövidebb időt a szomszédos Goldberger-gyárban dolgoztam. Utam naponta az itt álló Krúdy-ház előtt vitt el. Egy alkalommal hajnali ötre kellett a gyárban lennem. Az Árpád-hídon még nem járt a villamos. Gyalog mentem át rajta. Egyszer csak a hátam mögött szörnyen fújtatva kifacsart végtagokkal közeledett egy ember. Azt hittem, bolond. De nem. Sportoló volt: gyalogló.
Emlékezetem szerint életemben mindössze egyszer ültem motorkerékpáron. Dolgozótársam repített át a hídon, hogy hamarabb hazaérjek Zuglóba.
Az említett templom mellett 56 tiszteletére harangjáték muzsikál rendszeres időközökben. A híd északi oldalán található a Fő tér, ahol időnként rendezvényeket tartanak. Voltam már ott Adventi vásáron, fotóztam a körhintán boldogan lovagló unokáimat, de a kialakított műjégen siklókat is örömmel fényképeztem.
Még megemlítem, hogy ide helyezték át a 29-es busz végállomását is. Ez azért érdekes, mert ezzel a járattal közlekedtem a Rózsadombon keresztül a pasaréti Sodrás utcába lapszerkesztő koromban. Amiért nem szerettem ezt a megállót: ha tömegközlekedéssel mentem a Vörösvári úti rendelőbe – és ezt sose szerettem –, itt kellett átszállnom az 1-es villamosra.
Mondd már, hogy elég legyen a szövegből!
Köszi.    

Na jó, akkor folytatom.
A Filatori gát nevét a filátorokról, a selyemmosókról kapta, akik egykor itt űzték mesterségüket. Ez a megálló a kaszásdűlőitől nincs messze. A szerelvény kanyart véve átmegy a felüljáró alatt, majd megáll a Kövi Mária plébániája előtt.
A megálló hullámlemez teteje szintén festett jelenetektől ékes. A megállónál található a Mozaik utcai autókat kontrolláló komplexum. A mellette lévő irodában lehet a parkolójegyeket megrendelni. Nem éltem vele soha, inkább elszenvedem hiányában a kellemetlenségeket, de a semmiért nem vagyok hajlandó fizetni.
A megállóval egy vonalban húzódik az óbudai szigetre vezető K-híd. A K-híd csupa rozsda. A Sziget-fesztivál szimbóluma lehetne. Lehet, hogy az is, és azért nem újítják fel, mert a „Romlás virágai”-hoz jobban passzol a rozsda. Olyan szép, mint egy romkocsma. Az meg köztudott, hogy ma az a szép, ami ronda. A fesztivál idején hatalmas tömeg hömpölyög az egyébként nem túl népes forgalmat lebonyolító megállóhoz. Magam sokat jártam arra, hiszen valahányszor a szigetre sétáltam, innen indultam oda, és itt vártam hazafelé a HÉV-re.
A mellette lévő, ma már nem működő szeszgyár fala fogadta, szenvedte el a graffitisek tevékenységét. Kezdetben tiltották a falak összepiszkítását, magam is reméltem, hogy elunják a festékszórósok a firkálást. De nem így lett. Egyre szaporodtak a mázolmányok. Akadtak köztük azért kimagasló, művészi alkotások is. Pl. az Apple-vezér és Bud Spencer portréja. Sorsuk ugyanaz lett, mint a jellegtelen krix-kraxoké. Lefújták őket és esetleges minőségű graffitik kerültek a helyükre.
A K-híd jelenléte arra utal, hogy közel a Duna. A megálló után a sínpár követi a Duna vonalát. Immár egészen a végállomásig, ami valaha a Margit-hídi megálló volt, most a Batthyány téri. Tervezik, hogy meghosszabbítják egyszer, és közvetlenül a Csepel-szigettel teremtik meg az összeköttetést. A vonal kiépítéséhez nem sok kell. Csak pénz. Abból viszont irdatlanul sok.
Emlékeztethetek arra, hogy évtizedek óta tervezik az Óbudát Újpesttel összekötő közúti hidat, csak hát évtizedek óta hiányzik az ehhez szükséges 100 usque 200 millió ft.
***
Mivel nagyon sok képem igen egyszerű, megpróbáltam betörni a minimalista képeket terjesztők körébe. A belépés angolul történik, s kb. olyan keresztkérdésekre kell válaszolni, mint egykor a lovaggá ütés alkalmával a jelölteknek. Pl. a kép ennyiszer ennyi pixel legyen, kevés alakítgatásokat mutasson, ne legyen névjeggyel ellátva, és ki tudja még mik a feltételek. Lehet, hogy sose fogadják a képeimet, pedig sok minimalista fotóm van, mert nem a képek számítanak, hanem a belépési bürokrácia. Azért küldtem egy képet. Hátha...  

Adódik, hogy itt kevesebb élmény ért, hiszen nem itt szálltam fel meg le a legtöbbször.
Annak idején néhányszor eljártunk misére a megállóban található Kövi Mária-templomba. Ez a megálló a Szentendrei út mellett a felüljáró előtt van kialakítva. Valaha meglehetősen rendezetlen állapotok uralkodtak. Most a kommunisták által mártírhalált halt pap emlékére Popieluszko park a neve. Egy gyepes téren műkövek összeláncolva hatalmas rózsafüzért alkotnak.
A templomban nagy élet folyt Vigassy Mityu idejében. Akkor még akár a forgalommal szemben is parkolhattunk misére jövet. Ma ez elképzelhetetlen.
Akkor még aluljáró vezetett a Szt.e.-i út alatt. Ma zebra és közlekedési lámpa regulázza a forgalmat.
Meglehetősen bonyolult a megálló közúti forgalma. Egy ízben itt törték össze a Mitsubishim elejét, mert nem figyelt a furgon sofőrje a macisajtra.
Akkor még ingyenes volt a parkolás. Ma már nem az. Nem is megyek oda autóval.
Évekkel ezelőtt rövid ideig itt szolgált a „Pálferi”. Egy ízben roráte-misén vettünk részt. Mivel munkanap reggele volt, hárommondatos prédikációt tartott Feri. Eljárását nagyon tapintatosnak ítéltem meg, tekintettel arra, hogy sokan munkába igyekeztek a korareggeli órában.
A kaszásdűlői lakótelepre költözött VP és családja. Én is részt vettem a költöztetési akcióban. Emlékszem, a teherautóról a pianínójuk egyik végét egyedül segítettem le. Vagy nagyon könnyű volt a hangszer, vagy én voltam még kielégítő formában. Jó régen volt mindez.
Ha már a saját megállónknál nem említettem, itt írom meg: a Kaszásdűlő hullámlemezzel védett váróját hozzáértő graffitisek kipingálták. Ebben a megállóban is arra törekedtek, hogy a környezet néhány jellegzetességét jelenítsék meg. Graffiti egyébként elég sűrűn előfordul a HÉV-vonal mentén. A felüljáró alját szokták színesíteni a kéretlen „művészek”. Idézőjelbe tettem a művész szót. Megjegyzem, akad közöttük néhány igen tehetséges alak is.
***
Akit érdekel a Szózat játék, közlöm, hogy helyesen 44 magyar hangzót jelöl. Hiszen sok betűnk kétjegyű. A Szó reggelt és a Magyar Wordle egyaránt 35 betűvel számol, mert a kétjegyűeket két betűként értékeli. Náluk a ny betű két félbetűből áll: n és y. Az pedig meglehetősen önkényes megoldás. A Szózat a betűk nagyobb választéka miatt nyolc lehetőséget ad a megfejtésre, a másik kettő csak hatot-hatot. Talán segít a megfejtésben, ha használjuk a szókezdő betűk gyakorisági sorrendjét. A legsűrűbbel kezdem: A, M, H, E, V, É, N, L, K, I.
És a legsűrűbben előforduló szóvégzők: T, A, N, K, G, M, S, I, E, Z.
A napi feladványok egyre cifrábbak. A mai szózat megfejtésében két azonos kétjegyű mássalhangzó fordul elő (CS), és két ritkábban használt magánhangzó (Ü). Nem volt egyszerű kitalálni a megoldást.