Mickey webnaplója

Ma Miki Szent Pál és társai emléknapja van. Japánban haltak vértanúhalált.
Ma mindenki azt kérdezi, megszületett-e a 10. unokánk. Mindenkinek elmondjuk, hogy még nem, de majd fogunk szólni, ha igen.
Ma reggel szemereg a hó. Leginkább dara. Nincs meleg, de igazán hideg sincs. Télnek enyhe, tavasznak pocsék volna.
Általános a szürkeség. Olyan kifejező a nyelvünk. A szürkeségre azt mondja: ború. Mély magánhangzókkal. A derű viszont magas magánhangzókból építkezik. 
Nem akarom, hogy rám telepedjen a borús kedély, a borús ég láttán.
Tudván tudom, hogy a felhők fölött éppúgy ragyog a nap, éppúgy kék az ég, mint nyáron.   
Olvasom Tömörkényt, s néha már sok. Idilli elbeszélésekre emlékezem vissza, s a most olvasottak inkább azt mutatják, hogy a világ komisz volt az ő korában is. Civódtak egymással az emberek, visszaéltek a hatalmukkal, elnyomták az élhetetlenebbjét, kitoltak egymással, pofozták a sorkatonákat a KuK seregben, korrupt volt a közigazgatás, sokan nyomorogtak. Stb, stb.  
Tömörkényt precíz írónak, pontos megfigyelőnek ismerem. Annál inkább meglepett, hogy egyik történetben nagyapó elhatározza, hogy farag az unokájának egy fakanalat és egy fakést… Egyet lapozok, ahol ezt írja: „…kifaragta a kanalat, és most mán az ág másik feleközetibűl villát csinál”.  (Öreg embör napáldozatja)
***
Mint emlegettem, várok hát a derült időre, amit viszont olyan szépen ír le Tömörkény: „Az ég már egészen kék színű, s csak néha futkosnak rajta Isten kicsi bárányai, haladván egyrésze keletről nyugatnak, másrésze pedig nyugatról keletnek, már ahogy sorsukat intézi, ki őket is kezeiben tartja. A fű is növekszik keményen. Azt mondja egy ember, aki a szőlőszélben fákat nyeseget:
 – Valami rissz-rossz lovat, ha ebbe az árokba beleeresztenének, megélne benne holtig.
Tudniillik, hogy annyi benne a fű. Biz az növendő, s igazság szerint nincs is sok túlzás abban a mesében, amelyben olyan táltos foglaltatik, aki hallgatni tudja a fű növését. Oly gyorsan előbújik a földből, hogy csoda. Hamar végigterül vele a határ, és mihelyt fű van, előjön a zöld gyík is. Addig nem, mert nincs olyan szín, amiben az ő színe elveszne. A fű azért jó neki, abban bátor azonnal, és ha pókot lát, bekapja.” (Útszélén)
Hát nőjön az a fű mihamarabb.
 

Végignézve egy közösség arcain gondolatok ébrednek az emberben.
Arcok.
Mit érez a szobrász, amikor embert farag?
Mit dolgoz ki a leginkább élethűségre törekedve: a testet vagy az arcot. Nyilvánvalóan az arcot, mert az a legkifejezőbb része az embernek.
A test az csak test, ami ma van, és egy napon elenyészik, de az arc, noha az is a test része, valahogyan túlmutat önmagán.
Egy sugárzó tekintet arról mesél, hogy van az emberben értékesebb rész, amely az örökkévalóságra van kalibrálva, méretezve. Ezt próbálja megragadni a valamirevaló szobrászművész.  
Végignéztem egy közösség arcain. Meséltek a szemek, az életről tanúskodtak.
Lehet, hogy közhely, de igaz, hogy a szem a lélek tükre.
Másképp néz a koldus, aki reménykedve várja, hogy pénzt kap, s ha ennek e gesztusát felfedezi, akkor azt reméli, hogy nagyobb összeget kap.
Másképp néz az ember egy lábadozó betegre, aki iránt részvéttel van.
Másképp néz a gyerek szemébe, aki az esetek nagy részében bizalommal tekint vissza a felnőttre.
Megint másképp néz a jegyespár egymásra az oltár előtt, akik kölcsönösen egymástól várják boldogságukat.
Másképp néz a csendben imádkozó ember, szemét a végtelenre függesztve.
Másképpen figyel a zenész a karmesterre…
A példák száma a végtelenhez közelít. Mind azt igazolja, hogy a szem valamiképpen az önkifejezés eszköze a pelenkás kortól kezdve a sírig.
Megmutat valamit a lélekből.
Az emberi lét mélységeiből.

Tegnap részt vettünk egy urnatemetésen és utána az állófogadás jellegű agapén.
Sok kedves arccal találkoztunk, és az általuk kínált sütikkel.
Nehezen, de visszafogtuk magunkat.
Azért - már csak az illendőség kedvéért is - egy apró pogácsával és egy almás pitével közelebbről megismerkedtem.
Alighogy kiérünk a tetthelyről, szembe találkozunk a Don Bosco cukrászdával.
Egyre közeledett.
Ajjaj! Már a kirakatnak is alig tudtunk ellenállni.
Miért ne mennénk be, hiszen egyedül ácsorog benne a kiszolgáló hölgy.
Persze. Ránk várt.
De ha ő nem is, a sütemények széles választéka biztosan.
Próbáltunk tejmentes, cukormentes, süteménymentes, élesztőmentes, kalóriamentes, mentesmentes, tápanyagszegény, színszegény, aromagazdag sütiket választani. Sikerült is négy darab kocka alakút és egy háromszögletű tortát kiragadni a sokaságból.
Mondom is fizetés után Tücsinek:
Megmondalak az elhunytnak, mert közel 4000 ft-ot hagytunk itt délután virágra és sütikre.
Eddig nem nyúltunk hozzá a formatervezett cukrászati remekeknek, beértem egy csokoládékockával.
Ma, vasárnap lévén ünnepi ebédre készülünk.
Reményünk szerint hatan üljük körbe az asztalt.
Ennek lesz tartozéka a néhány mindenmentes torta.

Ma Balázs-nap van. Szokás szerint a FB-on köszöntöttem a Balázsokat. Három keresztgyerekünket és a többieket, akik nem a keresztgyerekünk. Hogy Szent Balázs Sebaste püspöke, nem annyira a szentek életéből, mint inkább Babits verséből, a Balázsolásból jön elő. Szent Balázs egyes betegeken segít, másokon nem (pl. Babits), … és így segít. Avagy Krisztus mindenkit meggyógyított? Nem. Akik arra voltak rendelve, hogy megmutatkozzék rajtuk az Isten dicsősége, azokon így vagy úgy, megmutatkozott.  
Korábban írtam róla, hogy kedves ismerősöm (több, mint ismerős volt nekünk) éppen egy emelettel lejjebb fekszik a kórházban. Én 418-as, ő a 318-as kórteremben.
Isten nyugosztalja, elhunyt.
Ma temetik, temetjük.
Az Echo c. kiadvány hozott bennünket állandó kapcsolatba. Én írtam bele elég rendszeresen, ő szerkesztette alapot.
Az Echo, Mária visszhangja, medjugorjei történések lapja. Ma egy fokkal jobb e kegyhely egyházi megítélése, amennyiben már egyházilag is javallt a látogatása. Nem volt ez mindig így.
Mindenesetre azon gondolkodtam, hogy ő, aki hazatért az Atyához, kétségkívül átlátja,
miért van szükség jelentésekre,
hogyan áll a világ szénája,
mik az összefüggések a boldogság és a szenvedés között,
miért lett efemer a földi élet, és
hogyan tovább.
Azt is gondolom, hogy neki már jó.
Isten nyugosztalja!
Isten nyugosztalja... 
Az élet megy tovább.
Ugyanis egy másik kedves ismerős házaspárnak ma született kislánya.
Őt is, szüleit is Isten éltesse! Élete legyen sokak örömére.    

Tömörkényt olvasom.
Hogy mi az a geleb(e), nem tudom. Nem tudja a google sem, sőt az értelmező szótárban se találtam. Tömörkény még tudhatta, (vagy elírás?), mert ezt írja: [Mellény] gelebébe megy bele a kezével… Pénztárca volna???
ugorgyunk…
Egy frappáns hasonlat. A képes beszédért nem mentek az ő korában se a szomszédba: „Úgy elhajítom kendet, hogy öt forintért nem hozza vissza a vasút.”
ugorgyunk…
A szőlővesszőről jegyzi meg az egyik furfangos gazda: Hát tudja, kend, ahun van rajta, ott nem jó, ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta.
ugorgyunk…
Egy találó felütés az egyik novella elején: Tudva van, hogy a szamár nem szamár, hanem azért a szamár embert mégiscsak szamárnak nevezik. A szamár pedig okos állat…
ugorgyunk…
Népi? humor? Tömörkény sajátja? „A citera elhallgat, mert gyantázni kell a citerásnak is…”
ugorgyunk…
Egy szójáték: „A szúnyogok már a második szúnyogöltőt élik keresztül.”
***
Egy vicc a FB.ból: A kőműves hajnalban részegen botorkál hazafelé. Találkozik az éjjeli őrrel.
– Nem tudja, hol lakik a kőműves?
Az válaszol: – Hiszen maga a kőműves.
– Azt tudom, csak azt nem, hogy hol lakom.

Elhatároztam, hogy ameddig jobb programom nem lesz, újra olvasom Tömörkény novelláit. Tömörkény magyarja tündérnyelv. Ilyeneket ír: kinézi magát a világból (elmélázik). Néha maga is elmélázik: „Mi lenne kérem alássan a világból, ha senki sem akarna meghalni” – teszi fel a költői kérdést.
A közigazgatásról alkotott sommás véleménye:
„Hogy a közigazgatás nem jó, az bizonyos. Hogy sohasem volt jó, az is bizonyos. Hogy jó lesz-e valaha, kérdés. Én nem hiszem.”  
Én katonakoromban még találkoztam a népnyelvben a belvilág szóval. nagyjából a térfogat kategóriát fedte le. Tömörkény még „belvilágosság”-ról ír, meg paliszádról (cölöpsor). A beadványi jegyzőt még megértjük, bár mi iktatónak mondjuk.
Egy nagyváros lakójának mindenképpen idegenül hangzik egy ilyen mondat: „Hajnalonkint a semjék (vizes rét) vízállta helyein legel a zsombékkupacok (semjékből kiemelkedő növénycsomók) között...”
Hosszan ír a korabeli KuK-hadseregben használt szlengről: „A katona a pipát hívja kanálnak, a kanalat pipának, a kék egyenruhát zöldnek, a szanitészt dögésznek, a huszárt kocsisnak, a jágert péknek, a hornistájukat (kürtös) lovaspéknek, a regimencbanda cseheit új-spanyolnak, a kapitányt öregnek, a kadétot csirkének, a hegyi üteget kis bolondnak, a mezei ágyút nagy bolondnak, a várágyút ménkűnek, a bosnyákot szamárnak, a szamarat mulinak, a hegyi train katonáját, aki az öszvéreket vezeti, dupla szamárnak…” etc., etc.  
És egy szójáték a szerzőtől: kastély = várlak

Tarsusi Pál hihetőleg Gamáliel rabbi, a főtanács tagjának a tanítványa volt. Mint ilyen, maga is nagy tudású, jól képzett, s gondolom összeszedett viselkedésű, életvezetésű zsidó emberré cseperedett. Buzgósága kiterjedt a más tanítások visszaszorítására. Így a hagyomány úgy tartja, hogy ő vigyázott azoknak a ruhájára, akik az első vértanú (István) megkövezéséhez fogtak, és nekivetkőztek. Ez az ember lihegett a dühtől és halállal fenyegette meg az Úr tanítványait (vallási türelmetlenség). Megkötözve Jeruzsálembe akarja őket hurcolni.  Majd a damaszkuszi úton szembesül a feltámadt Krisztussal. Élete 180 fokos fordulatot vesz. El odáig, hogy a korinthosziaknak így ír: „Krisztus szolgálatában … fáradtam: többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját… Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom.”
A két vallásosság ugyanannak az embernek a vallásossága.
Mi történt volna vele, ha az ószövetség igazaként hal meg?
Meg se kérdem, hogy mi lett a sorsa végül, hogy Krisztus apostola lett.    
Azt viszont mindnyájan megkérdezhetjük magunktól, hogy miben hiszünk, kinek hiszünk?
Mit remélhetünk életvalósításunk eredményeként?
megértünk-e világnézeti váltást?
NB.: A pálfordulás érzékletes példája a reformáció idején élt Dávid Ferenc (sz. 1520 körül). Katolikus plébános, majd lutheránus lelkész, utóbb püspök lett. Később református püspök. Végül unitáriusként halt meg. Ekkora kanyarok nem szoktak az ember életében lenni, de kisebbek bízvást.
***
Mivel többször telehold idején emelkedett a vérnyomásom az egekbe, kénytelen vagyok elfogadni, hogy hat rám a meteo. Ezért tegnap a holdtányért meglátva sürgősen az esti gyógyszerek után küldtem egy frissen készített hibiszkuszvirág-teát. Füleim hidegek maradtak, vérnyomásom is a normál tartományban. Hála Istennek! :)  

Vannak kedvenc sorozataim:
Ilyen Pest Hírlap ötkötetes enciklopédiája, köztük az Egykötetes Lexikon.
Ilyen a Magyar Katolikus Lexikon egésze.
Ilyen a Bernáth Aurél-könyvek sora (egy kivételével mind megvan).
Ilyen a Prohászka 25 kötetes sorozata, amely kissé hiányos.
Vannak kedvenc íróim: 
Ilyen Gárdonyi,
ilyen Szabó Magda,
ilyen Móra (kevés kötete van nekem) és
ilyen Tömörkény is.
Egy időben törekedtem Szabó Magda valamennyi írásművét megvásárolni, elolvasni. Aztán abbahagytam. Az utolsó ezek között Az ajtó c. munka volt. Mórával hasonló terveim volnának, Tömörkényt viszont csakugyan végigolvastam. Nagyon szerettem idillfestését, a balladisztikus történetek mégis emberséges felvázolását, a népi humor megcsillanását és az alkalmazott tájnyelv egyedülálló gazdagságát. Az általam favorizált kritikai kiadás szinte minden novelláját hozta. Valamikor az ötvenes években kezdték kiadogatni a novellafüzéreket, és kb. tíz év alatt be is fejezték.
Az idők során a nyolckötetes anyagból hét lett. Egy évek óta hiányzott. Megpróbáltam utánajárni, hogy melyik kötet hibázik a sorozatból. Megtaláltam: A tengeri város. Ez volt a sorozat első darabja, melyet 1956-ban adtak ki 8000 pld-ban. Utánanéztem, hogy a több mint fél évszázada kiadott munka megvásárolható-e ma. Megtaláltam az Antikvárium.hu weboldalon. Rövid hezitálás után megrendeltem.
Hogy valaha újraolvasom-e a szépséges nyelvezettel megírt köteteket, alig hiszem. De az életmű nagyjából újra egyben van. Hogy mi lesz a házi könyvtárammal életem befejezése után, arról nem sok fogalmam van. De ha figyelik akaratomat, azt szeretném, ha a sorozatoknak közös sorsuk lenne. Pl. a Tömörkény nyolc kötete együtt maradna. Összetartoznak.
Összekössem már most őket erős spárgával? – ez itt a kérdés.
***
Ma hajnalban megosztottam egy videót a
FaceBookon, amelyben a
FaceBook néhány megalkotója arról nyilatkozik, hogy a
FaceBook milyen ártalmas, és hogy őszintén furdalja a lelkiismeret, amiért a
FaceBook létrehozásáben-fenntartásában részt vállalt. Mindenkit óva int a
FaceBook használatától. Ugyanis a
FaceBook manipulálja az embereket, tönkre teszi a természetes kapcsolatokat, és hamis dopamin keletkezését gerjeszti, hiszen állandóan arra törekednek a felhasználók, hogy lájkolják beírását, ismerjék el gyönyörűnek fotójárt, videóját, életvitelét. Ismerjék el virtuálisan, anélkül, hogy meg kellene mutatnia önmagát. Mint sugallják:
Le a FaceBookkal!
***
Most megyek Tömörkényt olvasni, mert Tömörkény (Steingassner) nyelve tömör gyönyör.   

OK. Még tél van. Hogy mit hoz a január legvége – a február, a március (idusán egykor rövidnadrágos fiúk fehér térdzokniban ünnepeltek), a szeszélyes április és a május (ritkán előfordul, hogy májusban még hó esik) –, nem tudom. De, hogy egy bő hete virágzik az aranyvessző, azt tudom, és nemcsak tudom, hanem le is akartam fotózni.
Először amikor megláttam, nem volt nálam mobil. Másodszor nálam volt a telcsi, de egy idős hölgyet fuvaroztunk, és más felé terelődött az érdeklődésünk.
Tegnap aztán nálam is volt a mobil, le is fotóztam, jó is lett a kép, be is emeltem volna az albumba, de ki akartam törölni a korábbi képeket, mert nem túlságos a maroktelefon memóriája, és kijelöltem a selejtezendő képeket. Megesküszöm rá, hogy így volt. Mindenesetre eltűnt minden kép, az aranyvesszős is. Az okosok kérdése a fülemben cseng: Melyik gombot nyomtad meg?
Ma magammal vittem a készüléket, hogy akkor másik felvételt készítsek róla. Ott virított a kerítés mögött, és szavamra – kiröhögött, mert a menyünket vittük kocsival, és nem akartam őt megvárakoztatni, ezért kép ma se készült az aranyvesszőről.
Hogy mi lesz holnap. Ki tudja?
Jobb, ha elhiszitek, tényleg jó egy hete virít nálunk az aranyvessző.
Az aranyvessző elképzeléséhez fantáziánk van, képünk ma snncs.

Várakoztunk, hogy befusson nászunk F és L, két házasodás előtt álló gyermekük választottjával, továbbá M és E, mert L. születésnapját (6 éves) üljük. Végül is tizenhárman támadtuk meg a bőséggel rendelt ünnepi fogásokat. Szép volt, jó volt, és vajmi nehéz lett volna kalóriákat és glikémiás indexet számolni. A mai nap nem erről szólt. Jó nagy torta várta, hogy elosszuk egymás között, csodálatos desszert bort kortyolgattunk módjával, és egy kupica szőlő pálinkát is utánaengedtünk. Majd holnaptól kezdve visszatér a böjtös visszafogottság.
Emlékeztünk arra, hogy hat éve erőfeszítéseket tettünk, hogy L. unokát erősítsük. A pesztrálás tette talán, hogy különösen is rokonszenves figura. Isten éltesse! Várjuk R.-t a 10. unokát. Jövőre együtt lesznek nyolcévesek.
L. nem panaszkodhat. Beöltözhetett batmannek, kapott napelemes robot építőt és egy gyerekek használatára tervezett mikroszkópot. Igazán meg lehet elégedve. De öccse sem maradt egészen árva. D. (3,45) kapott egy ugrójancsit, amit ő célszerűen légtornásznak nevez, és ehhez ragaszkodik. Örömmel játszottak nálunk: „Felmászott a létlála is, melt ő villanyszelelő bácsi”.
Mindenki jól érezte magát, legalábbis remélem.  
Ja, és voltak délelőtt a Nagycirkuszban. Gondolom, megelégedésükre volt a látott produkciósorozat.          
***
Újság egyik vicce:
Olyan ideges vagyok, hogy mindjárt felrobbanok!
Ne tedd, mert akkor szétszórt leszel.
---
Én a vicc másodunokatestvérét ismerem.
Az ember rálép a taposóaknára, és azonnal felrepül az égbe. Ott találkozik Szent Péterrel, aki így szól: Ember, mi történt magával? Kérem, szedje össze magát!