Mickey webnaplója

- Volt egyszer egy ember, ügyes famegmunkáló. Többek között gyertyatartókat esztergált. Termékeit elvitte a helyi élelmiszerboltba, hogy segítsenek neki eladni. A boltos átvette a gyertyatartókat. Kis idő elteltével a faragó ember jelentkezett, hogy három darabot venne a gyertyatartókból, mert olyan szépek (mint a nárcisz – tehetném hozzá magamban kajánul). Igen. Így működünk, feleim az Úrban!  - Jó múltkor a tévében szerepelt egy rendező, aki elismerte, hogy megkülönböztetett bánásban részesítette szinte akarata ellenére azt a színésznőt, aki a másikkal ellentétben rendszeresen smúzolt neki. Nem akarta ezt a diszkriminációt, de utólag becsületesen ránézve a történtekre, el kellett ismernie, hogy ösztönösen ezt tette.
- A vicc szerint a matematikatanár a rossz tanulónak egyest ad, a jó tanulónak kettest, önmagának hármast ad, a tankönyvírónak négyest ad, és ötöst az kap, aki csontot hoz a kutyájának. Ez életben is előfordul.  Van olyan hír, mi szerint egyes tanárok elvárják, hogy napi rendszerességgel kapjanak valami finomat, sütit, csokit stb. Ellentételezik jobb jegyekkel.  
- Hallgatom az egyik idős szerzetes elmélkedését. Apologetikai tárgyú könyvet írt. Mint elmondja, induláskor egy szempont vezette, hogy Istent szolgálja keletkezőfélben lévő művével. Ahogy az írásba belemélyedt, egyre inkább azon kapta magát, hogy el van bűvölve saját művétől, és egyre inkább az foglalkoztatja, miként lehetne elismert szerző a könyv által.
De vajon nem erről szólnak-e a FB-bejegyzések?
- Ugye, jó ez a szelfi rólam, ugye jogosan vagyok büszke gyermekeim, unokáim teljesítményeire? Ugye elismered sikeremet, hiszen megmásztam a „Csomolungmát”, leugrottam ejtőernyővel, megmentettem egy macskát, gyönyörű fotókat raktam fel, elkaptam egy egyszeri és meg nem ismétlődő eseményt.
Lájkolj! Csodálj! legalább 200 lájkot szeretnék begyűjteni. Stb.
Valamikor kevélységnek (gőgnek, fennhéjázásnak, dölyfnek, önteltségnek) titulálták ezt az önérvényesítő magatartást. Vele kezdődött a hét főbűn felsorolása, amely bűnök azért furcsák, mert nagyon mélyen bele vannak kódolva emberi természetünkbe, és egész életünkben több-kevesebb sikerrel hadakozunk ellenük.
Az elidegenedett ember különösen is sírja az általa nem is ismert emberek elismerését.     

A kép: tükörjég az úton rajta az autó. Itt nincs se fék, se gáz. A jelentés, ha jól sejtem, a Glatteis a fogyasztói társadalom „újbeszél” ideológiája…, az autó sofőrje az egyház papja, aki ezen a jégáron próbál valamit kezdeni az autóval. Idegőrlő a tánc. Aztán egy idézet az első János-levélből: „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1Jn 4,10) E gondolatok Brückner Ákostól.
Majd egy másik paptól: „Egy ténykérdés, amit minél hamarabb ismer föl az ember, annál békésebb az élete: SENKI vagyok!... Ha felismerte, elfogadta, akkor vele nem lehet kitolni, nem lehet kisemmizni, nem lehet méltánytalan helyzetbe hozni, mert elfogadta az utolsó helyet.” (Kabar Sándor)
Mindenki
Minden jó cselekedetet, amelyet Isten már a világ kezdetétől fogva az emberek szívébe helyezett, elő akar hozni belőlünk. Ugyanis
minden ember szívében ott van a jóság és a szeretet. Jézus azért jött, hogy ezt a szeretetet felszínre hozza sz emberek szívéből.
Mindenki a mennyei Atyától származik, és szeretettel lett megalkotva.
Mindenkit az ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus váltott meg a haláltól, és ez is szeretetből történt.
Mindenki a Szentlélek, vagyis Isten szeretetének lett a temploma, ezért
minden emberi élet szent, és
minden ember eredendően jó. (Varga László)
***
Kezdetben artikulálni kezdtek az emberek. A beszéd nemcsak hogy kialakult, hanem alkalmasnak bizonyult arra is, hogy a törzsi történéseknek a mikéntjét megőrizze. Apáról fiúra szállt a szájhagyomány, sokszor ritmusokba szedve, énekelve. A nótafák két lábon járó kottatárképpen működtek, a regösök pedig kétlábon járó történelemkönyvekként. De a mindennapi embereknek is hasonlíthatatlanul jobb volt a memóriájuk, mint a maiaknak. Mondják, hogy egy nemzetközi diákotthonban összekerült egy európai egy afrikaival. A sápadtarcú megkérdezte társát, hogy miért nem jegyzetel az egyetemen. Mire az: Mert nincs rá szükségem. Hogyhogy? – firtatta tovább az europáer. Megjegyzem, amit hallok. Aztán rákérdezett a hitetlenkedő az egyik előadásra. A fekete csaknem szó szerint megismételte, a professzor mondatait. Ma a hallottak bevésése már nehézkesen megy. A memoriterek bebiflázása kitartó munkával még sikerül. Igaz, hogy idézni tudjuk életünk végéig a megtanult szövegeket. Még ide kívánkozik Szent-Györgyi Albert véleménye, aki szerint a fejünk nem arra való, hogy teletömjük lexikális tudással, hanem a kreatív gondolkozásra. Elég tudnunk, hogy melyik könyvben találjuk meg az éppen szükséges adatot. Pl. Sz-Gy.-i A. nevének helyes írásmódját az Akadémiai kislexikon második kötetében ellenőriztem. Tehettem volna még a Google-keresőn keresztül is.
Ugyanis már nemcsak a szájhagyománytól és a memoriterektől távolodtunk el, hanem a Gutenberg-galaxistól is. Fantáziánk feljesztése helyett a szemek kívánságai uralják mindennapjainkat. Mindent a szemnek, semmit a képzeletünknek. A digitális technika lefedi az élet megannyi területét. Nem regényt olvasunk, hanem filmet nézünk. Videót és hatalmas mennyiségű fotót készítünk. Ugyanis szemünk mérhetetlenül több információt képes szelektálni-feldolgozni, mint amennyit az olvasással bevéshetünk. Úgy látszik, hogy a rohanó tempó kikényszerítette információs dzsungelből nincs visszaút.

Kezembe került Eősze László könyve: Kodály Zoltán életének krónikája. Valamikor végigolvastam Kodály háromkötetes munkáját (Visszaemlékezés), így ez a mostani kiegészítette és részben megismételte az egykor olvasottakat. Mindenképpen élvezet volt belemerülni egy olyannyira gazdag életpálya eseményeibe, szembesülni Kodály kiragadott nyilatkozataival. Hihetetlen, hogy Kodályt hányan és hányszor támadták, mint ahogyan azt is hihetetlen, hogy honnan merítette az energiát, hogy nem roppant össze a meg-megújuló támadások kereszttüzében. (Pl. Béldi Izor, az egyik legtekintélyesebb pesti zenekritikus, így végzi kritikáját: „Kot-kot-kot-kot-kot Kodály, Zoltánka ne komponálj").
Vélhetően tanultságából fakadó hite, képzelőereje, a munkásságából fakadó hasznok előre látása lendíthették tovább az általa elképzelt úton. Az ő kreatív muzikalitására jellemző, hogy amikor kórusának négy szólamban kellett elfújnia az angol himnuszt, de csak a dallam volt meg, sebtében írt három kísérőszólamot egy papírfecnire. Vagy amikor Kabalevszkijt emlékezteti, hogy az általa írt darab népzenei motívumra hajaz. Az orosz komponista elismeri, hogy csakugyan egy kabard dallamtöredéket használt évtizedekkel korábban készült darabjához.
Elképed az ember, hogy Kodály ki mindenkivel találkozik, folytat eszmecserét zenéről, zenei nevelésről. Úgyszólván korának minden jelentősebb képviselőjével, Brittentől Menuhinig, Poulenc-tól Milhaudig, Casalstól Karajanig.
Mi még énekeltük tanítványának, Seiber Mátyásnak a miséjét. Vele is összefut Londonban. Aztán 1960-ban éri a hír, hogy Seiber meghalt baleset következtében. Amennyire ismerem a történetet, Seiber halálát homály, titokzatosság övezi. Afrikában népdalgyűjtése során tűnt el, hogy többé sose kerüljön elő.
Yehudi Menuhin évekig várta, hogy Kodály elkészítse számára a kért hegedűversenyt. Olykor levélben sürgette: „HOGY HALAD A HEGEDŰVERSENYEM?” Az oly termékeny komponista valamiért ezt a kérést nem tudta teljesíteni. Hogy miért, ezt halálával magával vitte. Ma már odaát megbeszélhetik, hogy miért nem készült el soha, és mi lett volna a darabban, ha mégis.    
Kodály jól ismerte zenei gyökereinket, és munkásságával a jövőt szolgálta. Mint sokszor hangoztatta: „Kultúrát nem lehet örökölni… kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű...”
Én elmondhatom, hogy az ő iránymutatásának megfelelő képzést kaptam gyerekkoromban. A Kodály-módszer, a szolmizálás, a dallamfelismerés, a szolfézs nyomon kísérte zenei képzésemet. Nem bántam meg, sőt nagyon szerettem benne lenni a zenében.

Mivel újabban egyre többször van hozzá nyugim, hogy sorra leszedegessem a dominópárokat, kezdett érdekelni, hogy végül is hány párt kell megmozgatnom a teljes sikerhez. Az általam játszott, alighanem klasszikusnak számító madzsong 144 kőből áll, következőleg teljes a siker, ha mind a 72 párt sikerült leoperálnom. De ha már…
A madzsong kövei érdekesen alakulnak.
Van pettyes dominókocka 1 pettyestől a 9 pettyesig, 2-2 pár, összesen tehát 36 db
aztán írásos, azaz számos szintén 1-től 9-ig, ezek megint csak 2x2 pár, azaz  36 db
aztán bambuszosak 1-9-ig, 2-2 pár                                                                           36 db
aztán a négy égtáj szelei     4x4                                                                                  16 db
majd a három sárkány 3x4                                                                                        12 db
utoljára a 4 db virág és a 4 évszak,                                                                            8  db  
együtt                                                                                                                            144 db
A kövek érdekessége, hogy a bambusz ízek jól felismerhetők 2-9-ig, de az egy bambusz alig. Egy nagytestű madár tartja a csőrében.
A négy égtáj szelei
N(orth)
E(ast)
W(est)
S(outh)
Ha ezeket egymás mellé teszem: NEWS képlet adódik, ami ugye nagyjából híreket jelent. Ha akarom, tehát hírek a világ négy tájáról. Gondolom, rég közismert ez angolszász berkekben, de én itt és most csodálkoztam rá erre a lehetőségre.
Ami pedig a sárkányokat illeti, itt sincs könnyű dolga a nyugati emlőkön cseperedett dolgozónak. A veres sárkány egy kardszerű eszköz, valamiért C-betű-vel vegyest. A fehér sárkány nagyjából fekete téglalap fehér középpel. A zöld sárkány legalább zöld, igaz, hogy egy F betűt formáz. 
A virágok gazjellegűek, mind a négy más, a négy évszak is más és más, mind gésaszerű nőket mutat.
A megtévesztő figurák ellenére a dominók kellő szerencsével leemelhetők, ahogy kell.
De hogy győzelem esetén miért tör ki egy vulkán félelmetes hangokat hallatva, arra nem sikerült rájönnöm.
***
Egy perc Varga László:
A bűnbánat nem bűntudat. A bűntudatnak te vagy a középpontja. Szégyelled, hogy nem tudtál olyan lenni, amilyennek mások akartak, vagy amilyennek te magadat akartad. Ez a narcisztikus önszeretetet. A bűntudat abból ered, hogy nem tudok olyan lenni, mint amilyennek szeretnének. A bűnbánat középpontja nem én vagyok, hanem az Atya szeretete. Azért bánom meg, mert megsebeztem vele ezt a szeretetet, és újra felkelek és Atyámhoz megyek.  

Kocsis Zoltánnak nem okozott sem fizikai, sem szellemi megterhelést, hogy egy operát vagy szimfóniát megszólaltasson annak gazdag hangzásában zongorán. Kérdésre elmondta, hogy miféle cifrázásokból építkezik egy darab, amit képes volt híven tolmácsolni.
Bárdos Lajos elmondta, hogy nem akarták felvenni a zeneakadémiára, ezért, hogy hallását próbára tegyék, egy oktáv tizenkét hangját egyszerre szólaltatták meg. Ám ő kihallotta hangonként és néven nevezte valamennyi megszólaló hangot. Felvették.
W. A. Mozart kisgyerek volt, amikor valahol játszott valaki érdekes hangzásvilágú hegedűjén, amit W. A. M. csak vajhegedűnek nevezett. Hazaérve sajátján játszott, majd azt mondta, az Ön vajhegedűje negyedhanggal alacsonyabbra van hangolva az enyémnél. Ez olyan merész kijelentés volt, hogy ellenőrizték helyességét. Mozartnak igaza volt.
Kodály első hangszerét maga fabrikálta 4 éves korában. A lyukas tésztaszűrőbe madzagokat fűzött, s a nyélen megrögzítette, felhangolta és gitározott rajta. Iskolában kitűnt hangszeres tudásával. Zongorázott, hegedült, gordonkázott, zeneelmélettel foglalkozott és sokat komponált. Tizenhét éves korában írt gyönyörű négyszólamú Stabat Materét mindmáig szívesen éneklik a kórusok.  
Ugyancsak Kodályról, az ő figyelmességéről maradt fenn a következő epizód: Werner Alajos, nem csak zeneszerző volt, hanem regnumi pap is, akit több évi börtönre és vagyonelkobzásra ítéltek. Zongoráját elárverezték. Kodály megvette, majd szabadulása után visszaadta WA-nak hangszerét.
Kodály politikai bátorságát fémjelzi az a történet is, hogy Rákosi Mátyás igen szerette volna Kölcsey-Erkel himnuszát egy kommunista ihletésűre lecseréltetni. Kodályról lepattant a kérése. A mester azt válaszolta, hogy nagyon értékes himnuszunk van, és hogy ő képtelen volna még jobbat komponálni.
****
Miénk már minden
Varga László a keresztényeket aranyhegyen ülő koldusokhoz hasonlítja: „Isten egészen odaadta magát nekünk Krisztusban, megkaptuk a teljes és tökéletes Szeretetet magát, és mégis szeretetmorzsákért könyörgünk: sikerekért, fontosságunk és nélkülözhetetlenségünk tudatáért, önmagunk elfogadtatásáért. Ha e morzsákat megkapjuk, önteltek és gőgösek leszünk, ha pedig nem kapjuk meg, depressziósokká válunk. Mindkét állapot közös jellemzője az örömtelenség…
Isten irgalma és irántunk való szeretete sokkal, de sokkal nagyobb, és végtelenül nagyvonalúbb annál, mint ahogy azt egy-egy borús óránkban elgondoltuk… 
Miénk már minden, keljünk föl és járjunk!”
(In: A főparancs)
Sokáig visszhangzik bennem: vélt vagy valós sikerek, vélt vagy valós gőg, vélt vagy valós depresszió kísértése. Helyette belső béke, hiszen „miénk már minden”.

Barkochba
- Tárgy?
- Matematika.
- Élőlény?
- Is.
- Retró?
- Igen.
- Fogalom?
- Igen.
- Laricsev.
A korombelieknek két kötetes gimnáziumi tartozéka volt a Laricsev, algebrai feladatgyűjtemény.
Benne ezerszámra matematikai feladatok, és ugyanennyinek a megoldása a függelékben. Most ezt a matematikatörténeti könyvpárost megtaláltam a könyvmegállóban, és hazahozatta velem az emlékezet.
Sőt.
Nem egészen vagyok kutya a matekban, bár ma már simán megbuknék az érettségin, ezért mindkét kötet első feladatát megoldom.
I/1. Egy tanuló 5 füzetet vett, darabját 12 kopekért, és 3 ceruzát, darabját 10 kopekért. Mennyi pénz költött el? 5x12+3x10 az orosz pénzre átszámítva 90 kopek. Talált, süllyed. A függelék helyesen tartalmazza a megoldást. (Hányszor reménykedtünk, amikor más jött ki egy-egy feladat megoldásakor, hogy sajtóhibás az eredmény. Legtöbbször tévedtünk.)
II/1.  - 2³= - 8. Ez is helyes, és elég is. Nem is merészkedem ennél bonyolultabb feladványokkal való elbíbelődésre.
***
Kis lélekmelegítő jobb féltekéseknek. A szerző bevezetője A főparancs c. könyvecskéjéből: „Lassan 20 éve annak, hogy találkoztam M. Marsch domonkos atyával egy lelkigyakorlaton. Mindent eldöntő találkozássá lett. Ez életem legrövidebb lelkigyakorlata volt, mindössze egy délután és egy éjszaka tartott, de újjászülettem a Szentlélekben. Meggyógyultam fizikai betegségemből és lelki bajomból. Felszentelt papként elindultam egy úton, amin megszerettem az Egyházamat, a szentségek megteltek élettel, és az Ige megszólalt. Elfogadtam Mária, a szentek és az őrangyalok segítségét zarándokutamon. Ki mertem szolgáltatni magamat önként az engedelmességben és megosztottam életemet a szegényekkel. Napi szükségletté vált a Szentségimádás, a »semmittevés« az Úr előtt.” (Varga László)

Hihetetlenül gyorsan történelmivé válhat egy-egy regény. Azért írom, mert a kezembe került egy Janikovszky Éva által írt „csíkos-könyv”, Aranyeső a címe. A csíkos-könyvek sorozat fiatalságom idején dívott és bakfis lányokat szólított meg (ma célcsoportnak mondják), koromnál és nememnél fogva semmiképpen se engem. Nem is kívánom elolvasni, csak néhány idézetet hoznék belőle, a kötet rövidke 2. fejezetéből szemezgetve. Onnan is azért, hogy egy letűnt kor emblematikus viszonyaira, helytörténeti érdekességeire, rávilágítsak. Amit említ ezekben az idézetekben, azokat, ha egy szóval akarom kifejezni a RETRO szó-t használnám.   
Lássuk akkor:
- „A csillaghegyi állomáson áll a HÉV. A forgalmista (hol van már?) szalutál, s már indul is a kis mozdony”. A regény 1962-ben jelent meg, tehát az előtt íródott. Nem tudom milyen mozdonyra gondol. Árammal működtették már akkor a „mozdonyt”, azt hiszem.
- „A második kocsi a nemdohányzók számára van fenntartva.” Azóta még a vasúton se szabad dohányozni. Minden tömegközlekedési jármű nemdohányzó.
- Az utas „kint állt a peronon…” Csakugyan peron volt, az ajtókivágásában nyitott, a két zsanéron forgó ajtófelet kellett csapózárral rögzíteni. Szabadon járt a levegő a peronon.
- …Egyetemi felvételije biztosan sikerült volna, hiszen „kiszista, jól érett, munkásszármazású…” Aha. Íme a proletárdiktatúra nyers valósága.
- „Rómaifürdő! – kiáltotta a kalauz…” és csakugyan: kalauzok dolgoztak a szerelvényeken.
- „Margit-híd! Végállomás! – kiáltotta be a kalauz.” Igen. Akkor odáig járt a HÉV. Azóta készült el a földalatti szakasza.
***
Varga László gondolataiból: „Nem ismerjük fel, hogy Isten ajándékai vagyunk, nem hisszük el, hogy életünk teljes azáltal, hogy a Szentháromság bennünk él, hogy Krisztus Testének a tagjai vagyunk, és már mindent megkaptunk Istentől.”

Elhatároztam, hogy játszom az utcánkban parkoló autók rendszámain olvasható betűcsoportokkal, de nem tettem, mert ahhoz le kellene menni, összeírni, hogy miféle betűk ezek.
Elhatároztam, hogy lecserélem az ablakmosó folyadékot az autóban. Megvettem a téli löttyöt, és most ott dekkol a csomagtartóban, és vár arra, hogy egy szorgalmas kéz a helyére öntse. Nekem legyen mondva, tegnap éreztem, hogy meg vagyok fázva, éreztem a veséimet és beállt a derekam nagyjából. Mára már jobb a helyzet, holnap tán pótlom mulasztásaimat.
Elhatároztam, hogy megtisztítom az ablakokat.
Majd.            
Megpróbálom összekaparni magamat. A kopásokkal nem vagyok egyedül. Környezetemben az én korosztályom szinte minden tagja kopik, ki így, ki úgy.  
Amit tehetünk: Jó szívvel viselni a kétségtelen fogyatkozá-sokat. -sokat?
Inkább keveset.
Adalékok a Miatyánk egyik mondatához: „Legyen meg a te akaratod” – mondjuk. Komolyan?
Eckhart mester, misztikus (14. sz.) Ezt mondja Strassburgban a domonkosnővéreknek: „Istent nem szabad összetéveszteni egy tehénnel, ami azért van, hogy megfejjük, és dicsérjük a vajért, a sajtért, amit ad.” … Korunk mozgalmaira is gyakran ráillik, hogy Istent összekeverjük egy tehénnel. Amikor tejel, azt teszi, amit mi kérünk, akkor jó, és biztos, hogy nagyon szeret. Ha pedig nem azt teszi, amit kérünk, akkor lehet, hogy vallást váltunk.
E. W. Lutzer (am. szerző) hasonlata korunk jellemzésére: „Egy ember autóval elhaladt egy farmépület előtt, amikor olyasmit vett észre, ami felkeltette érdeklődését. A farmer pajtájának oldalán számos céltábla volt látható, és mindegyiknek a közepében – éppen a feketében – egy nyíl. Meglepődött, hogy hogyan lehet valaki olyan kitűnő íjász. Megállította a kocsiját, hogy gratuláljon a farmernek ügyessége miatt. A farmer faarccal jelentette ki: Ez nem az én művem, hanem a falu bolondjáé. Idejön, nyilakat lődöz a pajtámba, aztán köréjük festi a céltáblát.” (in: VL: A rohanástól a lélek nyugalmáig)
Így néz ki a mi istenkeresésünk is, amikor olyan istent keresünk, aki azt csinálja, amit mi szeretnénk.
Az az igazi fordulat, amikor mi tesszük meg mindazt, amit Isten kért tőlünk.

Nem először fordul elő, hogy „megfázik a vesém”. Lehet, hogy ez történt, lehet, hogy súlyom növekedett, és a gerincoszlopomnak nem tetszik a terhelés, mindenesetre melegen tartom derekamat, és kerülöm a hosszas üldögélést, mert nem esik jól igazán.  Gondolom, nincs nagyobb baj. Ezért ma rövidebbre fogom mondanivalómat. Az ötlet nem is utolsó, hiszen mondják, ma az emberek zöme nem olvassa el azt az anyagot, amelyik tizenegy sornál hosszabb.   Eddig öt sor. Ajjaj!
Álljon itt egy epizód Teréz anya életéből.
„Egyszer, amikor Londonban járt, nagyon hideg őszi idő volt, zuhogott az eső. Meglátott egy koldust ülni a járdán az esőben. Teréz anya leült mellé a vízbe, az esőbe, és ráterítette a pulóverét a koldusra. Egyszer csak szép lassan ránézett a koldus és megkérdezte: »Miért tetted ezt?« Teréz anya csak ennyit mondott: »Mert te Jézus vagy.« Akkor megszólalt a koldus: »Te is Jézus vagy.«
Ilyen egyszerű a hit titka.” (in. Varga L.: A főparancs) Hosszú volt? 11 sor.

Végigolvastam volna (ha volna vége), Gogol könyvét a Holt lelkeket. De nincs neki, legalább féltucat lábjegyzeti utalással találkoztam, miszerint a rész nincs befejezve, nincs elkezdve, nincs megírva. Elképzelem, hogy még kétszáz oldallal tekintélyesebb lenne az így is terebélyes regény. Steinbecket hívom segítségül, nála olvastam: Sok benne a zöngicse, és nincs utalás rá, hogy zöngicse jön, s akinek nincs kedve ezek silabizáláshoz, az ugorhasson az újabb értesítésre: zöngicse vége.
Persze a mű csaknem két évszázada keletkezett, amikor is az embereknek kevesebb inger is betöltötte a kedvét, ráérősebben éltek, s volt idejük sokat olvasni, (írni is). Ráadásul azt veszem észre, hogy figyelmem lanyhul, az olvasás jobban fáraszt, mint korábban. Tegnap pl. egy O’Henry-novella dobott fel érdekes-szellemes szófordulataival, slusszpoénjával. Ma meg majdnem elaludtam Gogolon. Ám a könnyed életet élő szélhámos főhőst a legváratlanabb pillanatban letartóztatják, hogy egy még váratlanabb fordulattal útjára eresszék némi pénz leperkálása után, és Gogol a szerző jogán lezárhassa a történetet azzal, hogy az egész közigazgatás korrupt, lefizethető, vagy mint egy mai graffiti hirdeti: megvehető kilóra.
Mindenesetre megtudtam, hogy egy pud kb. 16 kiló, egy verszta kb. egy km, és a tarantász, rugózatlan, ám fedeles utazókocsi, továbbá, hogy az orosz regényhősök magyar tokajit isznak (két ízben is említi Gogol), ha valami kitűnő borral akarják vidámítani életüket.   
***
Néhány perc misztika
Alphonse Ratisbonne esete
Ratisbonne elbeszélését Jean Guitton adta közre, amelyet André Frossard idéz:
„1842. január 20-án történt:  Ha valaki ezt mondta volna nekem aznap reggel: »Te zsidóként kelsz föl és keresztényként fekszel le«, szóval ha bárki ezt mondta volna, úgy néztem volna rá, mint töké­letes őrültre…Ha abban a pillanatban (mert dél volt) egy harmadik személy hozzám lépett volna ezekkel a szavakkal: »Al­phonse, egy negyed óra múlva te Jézus Krisztust, Istenedet és Üdvözítődet imádod, leborulsz egy kis templomba egy pap lábánál melledet vered, a farsangot egy jezsuita rendházban töltöd, hogy előkészülj a keresztségre, készen arra, hogy föláldozd magad a katolikus hitért; lemondasz a világról, gazdagságáról, gyönyöreiről, vagyonodról, reményeidről, jövődről, s ha kell, lemondasz menyasszonyodról is, a családod iránti szeretetről, barátaid tiszteletéről, a zsidókhoz való ragaszkodásodról... s nem lesz más vágyad, mint hogy Jézus Krisztusnak szolgálj és az Ő keresztjét hordozd halálodig..., szóval ha egy próféta ilyeneket jövendölt volna nekem, a világ legnagyobb őrültjének ítéltem volna: egy ember, aki ilyen bolond lehetőségben hitt volna! És mégis: ma ez az őrültség az én egyetlen bölcsességem és boldogságom.
Kilépve a kávéházból M. Théodore de Bussières kocsijába szálltam, …aki engedelmet kért, hogy pár pillanatra megálljon …valamilyen megbízatást elintéz­ni… én is kiszálltam, hogy megnézzem a közeli templomot. A Sant’Andrea-templom kicsi, szegényes és elhagyatott…. majdnem egyedül voltam; jelen ... Gépiesen járattam körbe a tekintetemet… csak egy fekete kutyára emlékszem, ott ugrált a lábam előtt... majd eltűnt, eltűnt az egész templom, többé nem láttam semmit, vagy inkább, ó Istenem, csak egy valamit láttam!!!
Hogy is lehetne elmagyarázni azt, ami megmagyaráz­hatatlan; még a legmagasztosabb leírás sem más, mint a kimondhatatlan igazság megszentségtelenítése. Ott voltam, leborulva, szemem könnyben úszott, szívem majd kisza­kadt, amikor M. de Bussières visszahívott az életbe… túláradó örömömben csókol­gattam a kegyelmi sugarakkal körülvett Szent Szűz képét... Ó, igen, Ő volt! …Nem tudtam, hol vagyok, Alphonse vagyok-e, vagy vala­ki más. Olyan gyökeres átalakulást tapasztaltam, hogy azt hittem, valaki más én vagyok... Amit mondhatok, hogy abban a pillanatban lehullt szememről a kötés. Nem egy, hanem az engem beburkoló egész sor kötés tűnt el gyors egymásutánban úgy, mint ahogyan a tűző nap alatt megolvad hó, a sár és a jég. Csak annyit tudtam, hogy a templomba belépve minden ismeretlen volt, mikor pedig kiléptem, minden világos… jóllehet nem volt semmi betű szerinti tudásom, megsejtettem a dogmák jelentését és szellemét. A bennem létrejött kifejezhetetlen hatások által inkább éreztem, mintsem láttam ezeket a dolgokat. Minden bensőmben ment végbe. Ezek a gondolatnál ezerszer gyorsabb, a megfontolásnál ezerszerte mélyebb benyomá­sok nem csupán megindították lelkemet, hanem mintegy visszafordították és más irányba, más cél felé, új élet felé vezették.” (In: André Frossard: Il y a un autre monde, Van egy másik világ)
Hát ez se piskóta. Istennek azonban semmi sem lehetetlen.