Mickey webnaplója

Misericordiae vultus
Ferenc pápa (Az irgalmasság arca) kezdetű bullával készül a soron következő évet az irgalmasság évének szentelni. Szeplőtelen Fogantatás ünnepétől (2015. dec. 8.) a jövő év Krisztus Király ünnepéig tart majd az akciósorozat. Az eseményt bevezető pápai iratot egy ültömben végigolvastam. A levél elvi alapozás, konkrét tervekkel. Hivatkozik arra, hogy Isten szeretete mindent felülmúl. Saját igazságosságát felülírja irgalma, ha az ember kéri. Bibliai idézetekkel igazolja, hogy az ószövetségtől kezdve Krisztus tanításában milyen súllyal szerepel az irgalom. Kifejezi vágyát, hogy mennyire szeretné, ha a következő éveket áthatná az irgalmasság, hogy mindenki találkozhasson Isten jóságával. Hivatkozik Izajásra, aki az igazi böjt tetteiről beszél (jogtalan bilincsek összetörése, az iga kötelékeinek oldása, hajléktalanok befogadása...); hivatkozik Jézus paraboláira, elsősorban is a tékozló fiú esetére, aki elé szinte eszét vesztve rohant az atya, nyakába esik és összevissza csókolja. Hivatkozik Jézus intelmeire, aki sorolja az irgalmasság testi cselekedeteit (jóllakatni az éhezőt, felruházni a ruhátlant, megitatni a szomjazót, meglátogatni a rabokat, eltemetni a holtakat), s a lelki cselekedeteket (tanácsot adni, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorkodókat, megbocsátani a vétkezőknek, elviselni másokat, imádkozni mindenkiért). De itt nem áll meg: tenni a nyomor ellen, empátiát mutatni a magányosok, gyötrődők, betegek iránt. Elutasítani a bosszúállás, a gyűlölet minden formáját. Tervezi, hogy papok sokaságát ruházza fel olyan megbocsátó hatalommal, amelyet eddig a Szentszék magának tartott fenn. Nagylelkű emberséget jelent ez, a megbocsátás tiszta szándékától áthatva. „Isten minden embert összefogott, hogy mindenkin könyörüljön” – írja Pál a Római levélben). Nyomatékkal figyelmezteti a bűnözői csoportok tagjait életük megváltoztatására, (bűnöző tevékenységek felhagyása). Kifejti: a pénz adta boldogság csupán látszat, a vér által szerzett vagyon nem tesz senkit halhatatlanná. Mindnyájan találkozunk Isten ítéletével. Ugyanígy kemény szavakkal bírálja a korrupciót, amely a megátalkodás egyik minősített formája. A sötétség műve, amelyet abba kell hagyni. Helyette hallgassuk meg a javaiktól, emberi méltóságuktól érzéseiktől megfosztott emberek jajszavát. Az év során mindenki megszabadulhat bűneitől s annak következményeitől is az irgalmas Isten és az üdvözült szentek jóvoltából. Felhívja figyelmünket arra, hogy a zsidó hit és a mozlim egyaránt irgalmasnak tudja az Istent. Megemlíti, hogy Mária az irgalmasság anyja (Salve Regina, mater misericordiae, mint az ősi imádságban szerepel). Kérjük az irgalmasság Anyja naponkénti közbenjárását. Nagyjából ezek azok a keretek, amelyek közé tereli a világ érdeklődését a jó Ferenc pápa. A többi az emberek viselkedésén és a kegyelmen múlik.
Összefoglaló a Jób 8-hoz. Megint idézem a Biblia szöüvegét, hogy visszajátsszam a fejezet mondandóját: Bildád szól Jóbhoz: „A gyermekeid vétettek az Úr ellen, saját gonoszságuknak estek áldozatul. .. te fohászkodj a Mindenhatóhoz! A mi napjaink a földön átsuhanó árnyak... az istentelenek vágya csak ábránd, mit sem ér. Úszó ökörnyál a reménységük... Ám Isten nem veti el sohasem a jámbort, a gonoszok sátra viszont megsemmisül.” Közöm. Bildád nem ismeri fel az embert próbáló Isten terveit. Tapasztalatairól számol be. Szerinte Jób gyermekeinek a halála vétkességükkel függ össze. Azt próbálja igazolni, hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonoszok pedig megbűnhődnek. Ám Isten misztikus lény, az ő útjai nem a mi útjaink. Gondolatai is teljesen különböznek a mi észjárásunktól. Biztosra vehető azonban, hogy a valóságot úgy rendezi, hogy végül célba érjünk, s vele boldog közösségben örökké éljünk. Ő ilyen. Mindnyájunknak irgalmas szeretetét kínálja (Ld. a pápai bulla), csak rajtunk múlik, hogy élünk-e felkínált jóságával, vagy sem.  

Csak az alliteráció kedvéért írom. Nem a dohánylevél rágásáról akarok értekezni. Tegnap a rendelésre várakozva a folyosó sarkára ültem, a lépcsőház mellé, hogy jöjjön rám a friss levegő. A kürtőhatás miatt jött is. Visszahozta a kórházba a cigifüstöt, mert ugye csak az épületen kívül szabad dohányozni. A többiekre nézve nem az a lényeg, hogy te hol bagózol, hanem, hogy merre viszi a füstöt az áramlat. Jártunk már így a soproni Siesta hotelban. A mi oldalunk volt a dohánymentes szobasor, a másik a bagósoké. Csakhogy a szél mind áthordta a bagófüstöt hozzánk. Így alighanem ők szívták a tisztább levegőt.
Én és a cigi.
Kamaszkoromban a Rákos-patak martján üldögélve szívtuk el az első Terv? cigit. Szédelegtem tőle, de sikerült rászokni a felnőttek figyelmeztetése ellenére. Azt mondtam: „Abbahagyom, amikor csak akarom.” Többször is már-már úgy látszott, mintha... 25 éve kellett hozzá, hogy sikerüljön. Máig bánom, hogy hozzányúltam.
Öreganyám szerette a dohányfüstöt. Azt kérdezte a rá felügyelő G-től: Mit szílsz (Sic!), Kaponya? Symphoniát? Az jó! Olyan jó férfiszaga van. Nem tévedett. A férfiillatszerek csaknem mind dohányalapúak.
Apám helyett apám (HF) cigarettás dobozában sokféle bűzrudacsaka volt. Választhattunk, melyik ízlik jobban. S mi választottunk. Ekkor már munkásember voltam a Goldbergerben. Aztán a főiskolán is mintha tartott volna a szenvedélyem. Bevonulás után biztosan. Mivel 25 db Munkás 3 Ft-ba került, naponta négy dobozzal vettem. A kopaszok ebből kb. 3-t elszívtak, egyet meg magam. Viszont nem jöttek nyavalyogni hozzám a csikkekért (professzor, a rigót lövöm).
Semmiképpen se célom népszerűsíteni a dohányzást.
Ellenkezőleg.
Próbálkoztam leszokni mentolszipkával, dohányzáselleni tabletták szedésével, a napi adag csökkentésével. Ezek a módszerek kiröhögtek engem. Ami használt: egy idült, félévig tartó torokgyulladás. Azt hittem, gégerákom kezdődött. Kiderült, hogy nem. Én akkor úgy megijedtem, hogy irhámat mentendő felhagytam a cigizéssel.
Egyszer, évek múltán, kértem egy slukkot páromtól (nem dohányos ő se), amikor Párkányban knédlit kóstoltunk, sört ittunk, s finom cigarettával kínálta őt valaki. Éreztem a cigi egykori ízét, de nem vonzott már. Azóta se kísérleteztem a visszaszokással. Viszont ha valahol valaki rágyújt a házban, azonnal megérzem a cigifüstöt, és bár zokszó nélkül elviselem, de mi tagadás, valamennyire zavar.
Mindent összevéve, nem jó kísérletezni a rosszal. Nem jó húzogatni az oroszlán bajuszát, nem jó kihívni a sorsot magunk ellen. Elég sok megmérettetés ér bennünket anélkül is.  
Összefoglaló a Jób 7-hez. „Az ember sorsa olyan, mint a rabszolgáé... mikor lefekszem, kérdezem: Mikor virrad? És mihelyt fölkelek: Mikor lesz már este? ...Férgek lepik el testem... s gennyedzik a bőröm... Életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot... nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Ezért elpanaszolom lelkemnek keservét... „Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom... Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele. Hisz „meglátogatod” minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? Közöm. A Jób könyve könnyen idézhető. Olvasmányos, keserves megfogalmazásai ellenére. A fenti mondatok, gondolatok egy az egyben a Szentírásból vett idézetek. Jól mutatják, hogy állapotából következően Jób mélységesen el van keseredve, szeretne meghalni, noha az alvilág (a seol) a holtak tartózkodási helye, ahol a korabeli felfogás szerint csak tengenek-lengenek, mindenféle boldogság reménye nélkül. Jób olyannyira elesett (megfosztatott vagyonától, meg az övéitől, s ráadásul az egészségétől is), hogy őszintén kívánja a halált. A „fonák” helyzetre nem adhat csak fonák választ. Hiszen semmit se lát az élet „színé”-ből, melyet az Úr vezérel. Nem érti a Gondviselést. Péter se értette, amikor Jézust meg akarta menteni a megváltói tettől. Rá is szól a Mester: „Távozz előlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol.” Sajnáltam Pétert, most pedig Jóbot: Hogyan is gondolkodhatnának, hiszen mindketten emberek a maguk végességével, a maguk perspektívájával.
„De meglátogatott az Isten!” – mondják arra, aki sokat szenved. Jóbnál olvasom először a Bibliában: „meglátogat minden áldott reggel.”  

A fogyasztói társadalom gyermekei mi mást kapnának, mint a fogyasztható javakat. Levi pl. egy habkönnyű műanyag repülőgépet, amely csakugyan szépen száll. Mint egy vitorlázó repülőgép. Lement a papával a rétre, s jól elszórakoztak. Közben játszva lefutkosta Levike a napi szükséges kilométereket is. Kapott még egy lépegető spirálköteget. Ennek bronzváltozatával saját gyermekeink is játszottak (mi meg a folyamatosan összegabalyodó spirál korrekciójával). Egy pillanat alatt képes teljesen összegubancolódni. Kapott még egy rizspapír léghajót is, amibe néhány LEGO-figura fér el. Ám eredeti funkciója szerint lámpa. Kapott aztán még egy beülős gumidelfint, már a nyaralásra számítva. El ne felejtsem említeni a habkönnyű vízpuskát se, ami kiválóan alkalmas a vízi csatákhoz. Nem hiszem, hogy minden eszembe jutott. Meg kell viszont említenem saját szereptelenségemet. Mivel feleség szeret nézelődni, és sokfélét vásárolni, mondván: jó lesz ennek, jó lesz annak, magam a tétlenséget választom. Így is hamar megtelik uncsika játékospolca, doboza, kosara, ágyfiókja, szobája, szekrénye, szekrénye teteje. Magam két papírrepülőt hajtogattam neki, ahogyan gyermekkoromban megtanultam: Egy hosszú deltaszárnyú stukát és egy bonyolult szerkezetű papírrepülőt, amelyhez egy A/4-es szükséges, és amelynek a szárnyvégeit kell levágni, mert abból az anyagból készül a gép testébe dugható farokrésze. Sokféle papírrepülő létezik. Ez is azok közé tartozik, amelyek szépen repülnek. Persze nem sokáig. Egyesek lerepülnek az emeleti erkélyről, mások fennakadnak a fán, harmadikukra véletlenül rálépünk, negyediküket légycsapóval próbálunk levadászni.
A papírrepülő is efemer.        
Összefoglaló a Jób 6-hoz. „Jób így szól: »Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem... Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne... hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Nincs többé semmi segítségem... Testvéreim megcsaltak... Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. Őszinte beszédem kigúnyoljátok... Csak korholásra gondoltok ki szavakat? ... a barátotokat is elárvereznétek... forduljatok felém hamisság nélkül! Igazam most is áll!«” Az idézett mondatok a fejezet magjai. Közöm. Még nem tartok ott, de idősödve eljut az ember arra a fokra, amikor belefárad a létbe, megsokasodnak hiátusai, testi hibái. Erői összeomlanak, s elhullnak barátai is körüle. Idegenül és halálosan megfáradva vonszolja magát tovább napról napra az életben. Ez természetes folyamat. Jóbé nem az. Tudjuk az előzményekből. Közérzete viszont az aggastyáné. Talán még rosszabb. Mindennél jobban kívánja a halált. Barátaihoz fűződő viszonyában meghasonlik. Látja, hallja, hogy azok fogást keresnek rajta, s mindenben ellene beszélnek. Olyan ez, mint korunk politikai pártjainak a szerepjátszása, akiket nem érdekel az igazság. Amit a másik mond, kapásból rossz. (Őszinte beszédem kigúnyoljátok... Csak korholás[om]ra gondoltok ki szavakat? ... a barátotokat is elárvereznétek...) Nem ennek felel meg a „megveszlek kilóra” c. pökhendi kifejezés. Forduljatok felém hamisság nélkül! – kéri Jób. Forduljatok egymás felé hamisság nélkül! – biztatnám a pártpolitikusokat. A kérdés, ha a hamisságot elveszük a politikából s a politikusokból, akkor mi marad?

Miről is? A nap eddigi történéseiről. Reggel felvettük a kocsiba K-t, találkoztunk vele és A.-val meg a feleségével. Hazafelé felvettük L.-t és kivittük a megállóba apját, M.-t. Útközben sütit vettünk P.-nél, felérve majszolni kezdte L., én meg készültem a Szt.M.-kórházba. Megtaláltam a parkolót, s megtaláltam a nefrológiát is. Tudtam, hogy itt volt két éve. Ők is tudtak rólam, mert a számítógépben minden akkori adat benne leledzett. Leleteredményeim is. Orvos összehasonlította a mostanival. Én voltam a páciens (a tűrő), vártam ítéletét. Nem kell tenni semmit, szinte minden azonos a két évvel korábbival. De egyem több gyümölcsöt, mert fogy a kálium bennem. Rendben, így én. Miben van sok kálium? A banánban – így ő. A kedvencem, mondom. Ám maga korpulens, mondja, jobb volna, ha nem banánban keresné a káliumot. OK. Akkor legyen káliumtabletta. Hazajövök repesve. Itthon vár egy félkilónyi turmixnak is túlérett banán. Sebtében bekapom. De holnaptól kezdve csak káliumtabl. emelt adagban. Naná.
Beszámoló a nap kiemelt mivoltáról: Elvinek születésnapja van, fiának, Levinek névnapja. Mindjárt átmegyünk ünnepelni. Addig Levivel itt dobáljuk a gyerekkoromban tanult módi szerint hajtogatott repülőgépet. Levi el van ragadtatva, mint Ágoston, aki ekkorácska korában a szomszéd Arnold bácsinak értésére adta, hogy galambdúca lenyűgöző.
Beszámoló a nap beszámolóiról.
Az Auchan beszámol legújabb akcióiról (néhai Pista bátyám szerint „tiszta pénzcsalás”), s az Antikvárium.hu nekem szánt újdonságairól. Nem veszek semmit!!!
Á. beszámolt a fb-on keringélő tesztek bugyutaságáról; én Karinthyt idézem, K. megjegyzi: hehe.
K. és F. nem jelentkezett újabb poszttal;
D. csaknem naponta ír. Szép szürke flaszteres járdát fotóz;
Én mindjárt befejezem beszámolómat a beszámolókról;
Kr. szép fotót tesz fel az ellenfényben játszó élénk színű, ráncokat vető drapéria mögött mutatkozó virágsziluettekről. Ketten értékeljük;
A Hogy is volt... blogra nem került újabb anyag;
BG nyelvész se változtatott blogján;
a fb-on I. megkérdezte, hogy hogyan kell névvel ellátni a fotókat. Lemásoltam neki D-nek adott válaszomat, aki néhány napja ugyanezt kérdezte;
M. - helyesen - úgy gondolva, hogy érdekel a téma, egy forgószélről készített videót tett a fb-ra. A vörös homokot szívó tölcsér csakugyan érdekes s bizonyos mértékig félelmetes látvány.
Nagyjából ennyi.
Lehetne több is, mert a fb-ot lehetetlen végigtekerni. Hosszabb, mint azok a végtelen hosszú fáslik, melyeket Teréz anyának készítettek-kötöttek (?) a nők, s melyet ő sose kért, és nem is tudott semmire használni. Nem ilyen a fb is többnyire?
Összefoglaló a Jób 5-höz. Elifáz folytatja, amit az előző fejezetben elkezdett. Kioktatja Jóbot, tán vigasztalni is próbálja. Hangsúlyosabb mondatokat idézek szónoklatából: „Az ember maga okozza a bajt... Én az ügyemet Istenem elé terjeszteném... Csodás tetteinek se szeri, se száma... Fölemeli a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak... Az elesettet megmenti az erősek karjától... Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi... Béke lesz a sátrad ..., magzatod gyarapszik, mint fűszál a földön. Mikor beérik életed, sírba szállsz. Közöm. Van abban igazság, amit Elifáz megfogalmaz. Mégis a kívülálló részvétlenségével okoskodik. Könnyű mondani, hogy „boldog az ember, ha megfenyíti Isten”, különösen, ha másról van szó. Könnyű a pálya széléről bekiabálni annak, aki kellő távolságból nézi a küzdelmet. Egy keresztény nő halálosan megbetegedett. Rákja lett. Ez a betegség esetében halálosnak bizonyult. Már az utolsó stádiumához közelített, amikor egyik látogatója megkérdezte tőle, hogy hogyan győzi emberséggel a kórral való küzdelmet. A beteg azt válaszolta: Végigcsinálja, mert nem tehet mást. Hívő, érte mások imádkoznak. A legnehezebben azt viseli el, ha betegségét és a „mégis örömöt” valahogyan összekapcsolják. A rákbetegségben nincsen semmi öröm – adta értésünkre. Hamisság tehát örömmel kecsegtetni a benne vergődőt.   

Tegyük fel, hogy valami különös véletlen folytán blogom huzamosabb ideig megmarad. Akik visszalapoznak 2015-höz, egy sort se találnának az EU-t elárasztó afrikai menekülttömegekről írva. Miféle blogja lehetett ennek az embernek, ha meg sem említ egy ekkora méretű politikai okokból gerjesztett népvándorlást? Ma megteszem, hogy említem, de nem szeretnék leragadni a témánál. Mikor elkezdődött az ócska bádogteknőkbe zsúfolt líbiaiak, eritreaiak, szudániak stb. a legkülönfélébb okokból Európába parentálása, a jó pápa Lampedusa szigetére ment, hogy az elesettek mellett szót emeljen, s köszönje a hatóságok, tengeri mentőszolgálat, stb. humánus tevékenységét. Amikor az afrikaiak egymást kezdték a tengerbe dobálni, s célzottan a keresztényeket a mozlimok, akkor kezdett keresztbeállni bennem a dolog. Európát lehet szidni, lehet dilisnek tartani is akár, de tagadhatatlanul még mindig a kereszténység alapozza meg humanitását. Nos, mi jár az afrikai menekültek fejében, amikor az embercsempészektől hagyják kifosztatni magukat, és átlavíroznak az általuk gyaurok földjének ismert Európába, hogy immár nincstelenül megérkezzenek Gyaurföldre, és még út közben megszabaduljanak gyaur sorstársaiktól? Mit remélhetünk tőlük? Az európaiakat fogják öldösni, amiért befogadják őket? Öldösni, mert keresztények? Öldösni, mert nem nomád életvitelt folytatnak? Olvasom, s egyet kell vele értenem, a nomád életmód jellegéből fakadóan hasonló a sáskajáráshoz. Megyünk arra, amerre zöldebb a fű, s magunk után hagyjuk a letarolt vidéket. Ám meddig lehet menni? Szicíliáig, Rómáig, Milánóig, Párizsig, Londonig, Skóciáig?
És utána?
Mondhatod, (de ne tedd) túlságosan sablonos ez a leírás. Igen. Az. Nem is lehet más ekkora terjedelemben. Magam is tudom, hogy nem minden menekült bűnöző, nem minden menekült rossz értelemben vett nomád, nem minden mozlim gyilkos, nem mindenki gazdasági meggondolásból menekül, hanem azért, mert az életére törnek saját hazájában. De azt is tudom Levi-Strauss nyomán, hogy a nyugati típusú civilizációba kényszerített idegenek nem képesek alkalmazkodni ahhoz a városi életmódhoz, ami itt jellemző. Elunják a plázákat, a kőházakban való lét egyoldalúságát. Teljesen érthető. Úgy lesznek közöttünk, mint Szőke Anni a városban: „Dolgozik nappal, s tévét néz este. Nincs társasága, nincs ismerőse. S nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel. Óh, szőke Anni, mondd el, ... mit kerestél, szürke városunkba, mondd el, hogy miért jöttél, a fények hívtak, vagy lányregények, óh, szőke Anni, becsaptak téged.” Csak be kell helyettesíteni a szereplőket: embercsempészek becsapták áldozataikat (megannyi Szőke Anni), átlökdösik őket Európába (város), ahol idegenek, kiszolgáltatottak, becsapottak. Mit fognak hát tenni? Lázadnak. S mert az őslakosokat nem tudják megváltoztatni, elharapózhat az erőszak.
Isten ne adja!   
PS.: Egy mai adat. A nyugat-balkáni menekültáradat erősebb az olasznál. Oda idén 47 000 migráns érkezett, Mo-ra eddig 50 000. A kérdés nem költői: Mihez kezdünk velük, mihez azokkal, akiket Ausztriából s egyéb nyugati országokból hozzánk kívánnak paterolni?
Üdvözöllek EU-bürokrácia!             
Összefoglaló a Jób 4-hez. A Jób történetéről szóló költemény 4. fejezete eléggé sejtelmes. Mindenesetre az egyik „barát”, Elifáz szól benne, és bizonygatja, hogy a bűn következménye a betegség, a baj, a szenvedés. Jóbnak szegezi a kérdést: „Megütődsz, hogy terád is rád került a sor? ... Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul?...akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.” És még felveti: „Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Aki azokban sem bízik, akik szolgálnak neki, angyalaiban is talál kivetnivalót.” Stb, stb. Közöm. Barát-e, aki okoskodásával felebarátja ellen fordul? Mondják, hogy katasztrófa esetén a segítőkészség a távolság növekedésével arányosan növekszik. Fordítva: Ha a szomszéd települést árvíz sújtja, könnyen megkapják az ott lakók a választ: Minek építkeztek a patak közelébe? Ha munkanélküliségtől kínlódnak: Nem igaz, hogy nem lehet munkát találni ebben az országban. És így tovább. Elifáz kérdése meglehetősen filozofikus: Ment-e valaki tönkre ártatlanul? Ma azt válaszoljuk rá: Igen. Az ártatlanok szenvedése a szeretet ára. Ha bizonyíték kell, nézzünk Krisztus keresztjére. Az Ártatlan Bárány vérét hullatja jókért és gonoszokért egyaránt, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen”. Hogy lehet-e igaz az ember Isten előtt? – nehezebb kérdés. Jézus mondja: Legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok tökéletes. Úton vagyunk, úton járunk, a krisztuskövetés útján, s remélhetőleg haladunk is rajta, nemcsak toporgunk. A cél a csillagos ég. Mi meg próbálkozunk a kegyelemben és az irgalomban bízva.       

Mindent a szemnek (vagy a fantáziának)? Ez itt a kérdés. Ha a blogra gondolok, mint mai műformára, talán vélhetem: mindent a fantáziának. Ha a Facebookra, akkor pedig, hogy mindent a szemnek. Csakhogy egyik se igaz teljesen. Mindkettő egy-egy virtuális hely. A Fb-on jobbára képek jelennek meg, némi szöveggel, a blogok jobbára íródnak némi képi aláfestéssel, s a két forma között folyamatos az átfedés.
Meg lehet úszni képekkel a blogolást, és lehet írni a fb-ra.
Azért foglalkoztat a kérdés, mert tegnap elmentünk R&K-val a levizsgázott kocsinkért nászunkhoz Csepelre. Kicsavart viharfelhőből még szemergő esőben indultunk, útközben kitisztult, csodálatos színekben pompázott az ég a kései naplementén. Mivel síkság a sziget, igen szép tájképeket produkálhattam volna, ha nálam van a kamera. De nem volt, otthon hagytam. Velem az a baj, ha sofőr vagyok, akkor vezetek, és addig vezetek, ameddig meg nem érkezem oda, ahova indultam. Ha mini gépem lenne, tán sikerülne vezetés közben is eredménnyel kattintgatni, de ez egykilós. Megállni meg nem szeretek. Marad tehát a leírás. Ugye keleten szivárványívek látszottak. Ezek eleve sokszínűek. Nyugaton pedig napszállta kezdődött. A nap elfolyó vörös gömböt mintázott az általa megvilágított felhők mögött. Maguk a felhők pedig elhelyezkedésük szerint váltakozó színekben pompáztak. A sárgától a sötétszürkéig, az acélkéktől a habos fehérig sokfélének mutatkoztak. És az égalja. Vöröstől bordóig, palackzöldtől a sárgáig megannyi színátmenetet láttam. Egészen hasonlót éltem át Balás Béla püspökszentelésének a napján Esztergomból hazafelé jövet a vonaton. A dátum könnyen azonosítható (1992. október 17.) lévén lexikális adat. Megírtam az Igen c. lapnak beszámolómat (megjelent a Galamb c. lapban), s hangsúlyosan említettem benne ezt az alig hihető égi színjátékot. Felolvasatta velem az újságíró akadémián minket tanító Czakó G. Megjegyezte, hogy vannak kétségei a felsorolt színeket illetően, s közben famulusára (famulájára), B. Petőfi Ágira nézett kérdőleg, aki lelkesen helyeselt, hogy persze hogy vannak. Akkor nem volt fotógépem, most meg nem volt velem. Mennyivel egyszerűbb lett volna megmutatni a színes horizontot mindenféle szaturálás nélkül, a maga eredeti vad, harsogó árnyalataival, mint csupán írni róla, és a fantáziátokra bízni, hogy mit is láttam.
Egy alkalommal valaki a VII. emeleti lakása, nyugatra néző ablakaiból vendégei elé táruló színözönt érzékelve félmosollyal az arcán megjegyezte: Hihihi. Giccses!
Tévedett.
A giccs torzított valóság, pl. színesebbnek feltüntetve egy tárgyat annál, mint amilyen. A természet valósága igazi. Így hát nem játszhatja el a túlszínezett kontármunkát, mert semmit se játszik el. Magát mutatja egy az egyben.         
Összefoglaló a Jób 3-hoz. A végét idézem: „Még meg se nyugodtam, máris új baj ért.” Emlékezzünk, fekélyek lepték el. A fejezetben Jób sóhajtozik, elátkozza még a napot is, melyen megszületett. Sóvárogva néz a halottakra, akiknek a sorsa egyforma lesz, akár szegények, akár gazdagok voltak; ahol a rabszolga nem függ majd urától... Így panaszkodik: Rám szakadt, amitől rettegtem. Közöm. Jób igaz ember. Szent – mondjuk ma. Szent, mert fájlalja, ami fáj, gyermekei, javai pusztulása, saját betegségének gyötrelmei, ezeket el is sorolja, de nem káromolja Istent miattuk, pusztán nem érti, hogy mi folyik a feje fölött az égben. Panaszos, de végső reményét nem veszti el. Erre utalnak kimondott és kimondatlan szavai.              

Ha azt írom: tegnap, hihetetlenül prózai cím. Ha azt, hogy Yesterday, mindenkinek egy világhírű dallam szólal meg belső hallása jóvoltából. A slágernek az anekdota szerint igen prózai a keletkezéstörténete. Paul Mc Cartney hazatérvén palacsintát szeretett volna enni, ezért körbeudvarolta feleségét dalolva: Palacsintát szeretne így meg úgy. Utóbb elmesélte társainak, akik rávették, hogy a semmitmondó szöveget cserélje le valami közérdekűbbel, de a dallam jó, az maradhat. Így született meg Mc Cartney leghíresebb dala, a Yesterday. Így esett, vagy nem így esett? Aki nem hiszi, járjon utána. A mi tegnapunk egészen más káposzta.
Nyaralnánk, de ahhoz minden kocsira szükség van. Eszi fene, előrehoztuk az autó műszaki vizsgáját, legyen startra kész, amikor szükség lesz rá. R. említette, hogy szülei házához közel kedves ismerős üzemeltet egy vizsgáztató helyet, és ő szívesen vállalja, hogy elviszi oda. Olajcserés – mondom én. Nem gond – mondja ő. Maga lecseréli az olajat és a szűrőt.
Jó. Ebben maradtunk.
Mindez tehát nászunk közelében működik. Ám R&K Ráckevén megnagyobbítja saját otthonát.
Mi lenne ha...?
Az lett, hogy megtekintettük a ház rendes átalakítását. „Hej, kora reggel délelőtt, ácsolják a háztetőt. Fenn a tetőn a cserepes, rakja már a cserepet. No, eddig jutottak.” Ami még jön. „Füstöl a kémény kész a ház, látogasd meg kispajtás.” Tegnap nem füstölt, anélkül is mindenkinek „nagy melege vagyon”, mint Kukorica Jancsinak, aki szintén ráckevei. Tegnap mindezt a kitérőt azért tettük, mert nászunk korábbi meghívására igent mondtunk. Mivel ők Csepel-szigeten laknak, autóba vágtuk magunkat és hamar odaértünk. Mi szem-szájnak ingere, mind kielégítést nyert. Ettünk-ittunk, jót mulattunk. Elmeséltük, amit el akartunk mesélni, meghallgattuk, amit ők akartak elmesélni. Kedves vendégszeretetüket ezúton is hadd köszönjem meg többünk nevében.
Ismerjétek el, van abban valamiféle (rám nem jellemző) logisztikai bravúr, hogy három dolgot hoztunk össze egy alkalomra. Házmegtekintés, vendégeskedés, műszaki vizsga. Néhány képet bizonyságul a FB-ra teszek.
Összefoglaló a Jób 2-höz. A történet újabb szállal gyarapodik. A sátán – tapasztalva korábbi kudarcát – tovább ostromolja az ég Urát, hadd próbálja meg még egyszer Jóbot. Ezúttal megbetegítheti, de meg nem ölheti. Jób bőre fekélyes lesz. Egy cserépdarabbal vakargatja magát naphosszat. Felesége kárpálja: „Átkozd meg Istent és halj meg!” Jób kitart: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Meglátogatja őt három barátja: Elifáz, Bildád és Cofár. Együtt sírnak vele, és hét napig némaságban éjjel-nappal mellette ülnek a földön merő szolidaritásból. Közöm. Ugyanaz, mint a tegnapihoz. Isten próbára teszi teremtményét, és mint az aranyat megvizsgálja, letisztítja róla a salakot. Jób kitart. Barátai vele virrasztanak együttérzésből, szeretetből. Jób saját feleségénél is jobban tiszteli az Urat, mi több, rendreutasítja.       

Pénteken Jézus Szíve ünnepe, szombaton Mária Sz. Szíve emléknap. Igazi kánikula érkezik hozzánk folyamatosan. Hozza a déli szél.  Hárman lesznek a klérus tagjai idén Esztergomban: Többek között Varga Norbert. Az ő megszólítására válaszoltam: „Kedves Norbert! Az Ég igyekszik, a Nap ontja forró sugarait. Emlékezzél arra a hevülésre, amit szentelésed napja hozott. Isten áldjon Téged és erősítsen mindig, hogy teljesen szép hivatásodnak élj! Miklós” Persze másik két társára is vonatkoznak e sorok. Vasárnap kulminál a forróság, hétfőre már némi enyhülés várható. Olyan érdekes az, hogy a világháló jóvoltából már látom, hogy Toulouse-ban villámlik és hűvösre fordult az idő. Ebből kapunk majd, csak hát két napig tart, míg ideér belőle a nekünk szánt adag.
Nem akarom a meteorológiai intézet kenyerét elvenni, csak megjegyzem, hogy a frontérzékenyek ekkora távolságból is közérzetük megváltozásával jelzik, hogy változni fog az idő. Idén eddig zömmel borús volt az égbolt, s olykor esett is belőle valami. Amikor kisütött a nap, azonnal fotózni kezdtem a fény és árnyék játszi együttesét. Most sokat süt a nap és túlságos a meleg. Vasárnap 36 C-fok is lehet. Van, aki élvezi a kánikulát, (s nem szárad el kórómódra, nem olvad el hájas módra), s van, akit meggyötör a hőség. A miénk még csak-csak, de szegény India a maga 50 C-fokos kemencéjével, igen csak félelmetes. Sokuk nem bírja ki élve. Ha a tévé szalaghíreiben halálos balesetről hallok, utánuk szoktam engedni egy fohászt. Hátha más nem teszi. Ugyanígy azokért is, akiket sárlavina, földcsuszamlás, cunami vagy földrengés esetleg éppen elviselhetetlen hőhullám halaszt meg. A természet olykor áldozatokat szed. Nem értjük, de nem is ítéljük el miatta azt, aki a szelek, vizek és az egész föld Ura. Mindjárt látjuk, hogy az ószövetségi Jób se tette, akinek a könyvét kezdem, annak is az első fejezetét.
Összefoglaló a Jób 1-hez. Leltárszerű indítás: Jób feddhetetlen, jámbor ember, aki féli az Istent, kerüli a rosszat. Van hét fia, három lánya, 7000 juha, 3000 tevéje, 500 marhája, 500 szamara. A meseszerű történet az égben folytatódik. Az Isten környezetébe furakodik a sátán, akinek az Úr dicséri Jóbot. A sátán jól felfogott érdekeire magyarázza Jób cselekedeteit. Ha megfosztaná az Úr javaitól, mindjárt eltántorulna tőle ez a jámbor ember. Az Úr belemegy a játszmába. Úgymond „kezedbe adom mindenét, amije csak van. Csak magára nem szabad rátenned a kezedet.” Jób katasztrófák kereszttüzébe kerül. A szabeusok támadják, villám csapja szét juhait, káldeusok hajtják el tevéit, lakoma közben gyermekeire rászakad a ház, s mind odalesznek. Jób valamennyi szolgáját is lekaszabolják a támadók. Ő így imádkozik: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza (mármint a föld méhébe). Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Közöm. A Jób könyve tanmese. Akkor is az, ha megtörtént. Tanítani akar. „Ne vígy minket kísértésbe” – szól az Úr imájának egyik mondata. Bizony megpróbál bennünket az Úr. Azt kérhetjük, hogy erőnkön felül ne próbáljon meg, mert ha igen, menthetetlenül elveszünk.  Hogy így van, alátámasztja Krisztus, amikor övéinek elmondja: „Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben.” (Lk 22,31) A képlet teljesen azonos Jóbéval. Még megjegyzem, hogy szállóigeszerű az ő tiszta és feddhetetlenül erős hitének megvallása: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Hatalmas bizalom és erős hit jele ez. Nehéz felülmúlni. Talán egy Loyolai Szent Ignác hősiessége kell hozzá az általa hangoztatott szent indifferencia. Kevesebb nem elég.             

Nemde úgy vagyunk-e az álomleírásokkal is, mint az újsághírekkel? Egy pozitív esemény – a tapasztalatok szerint – szinte senkit se érdekel, de egy katasztrófára ugrunk, hogy szörnyülködhessünk, vagy hogy önös módon konstatáljuk: szerencsére nem velünk történt?  Hasonlóképpen egy édes álom, egy jó álom kit érdekel? Nem is emlékszem rá, hogy valaha is leírtam volna jó álmomat, de a lidérceseket ... olykor igen. Persze nem mindet.
Ma kifejezetten rossz álomra ébredtem. Hogy miért? Mert nem szeretek bukni. Nevezetesen egy vasúti pálya kanyarjában vártam a vonatot, hogy lefotózzam, amint elrobog mellettem. A téma mindig izgat: A munkálkodó nagy testű gép az erő megtestesítője. Régebben az oldalt és felül kifújt füst sistergése a sárkányok erejét sugározta. A csapszegekkel, acélrudakkal egymáshoz kötött lendkerekek, mint megannyi gályapadhoz kötött rabszolga. Utóbb pedig a Borg-Leonardok, majd a Siemensek tigrismorgása, mind megannyi szeretem témát jelentettek. Tehát állok a sín mellett, kezemben a gép. A mozdony piros jelzést kaphatott, mert fékez, majd megáll. A kalauz leszáll a szerelvényről, odajön hozzám, s elmagyarázza, hogy tilosországban tilos a vasúti pálya fotózása, mert stratégiai fontosságú a hely. Kicsit vitatkozunk. Valamiért csomagom van, valamiért a csomagon hagyom a masinámat. Mire térülök-fordulok, ellopják pakkostul. Még utolérem a kalauzt. Mondom neki, hogy miféle disznóság áldozata lettem. – Most kihez fordulhatok segítségért? – kérdem. Ő nemes egyszerűséggel értésemre adja, hogy a fényképezőgépemre egyszer s mindenkorra keresztet vethetek, semmi valószínűsége nincs annak, hogy az életben megtaláljam.
Itt betelt a pohár.
Felébredtem (5.08’-et mutat az óra). S agyam első gondolata mi sem természetesebb, a fényképezőgépemnél állapodott meg, amely minden valószínűség szerint mégsem cserélt gazdát, hanem ott pihen szokott helyén, a nyomtató mélyedésében. Ettől olyannyira magamhoz tértem, hogy sebtében készítettem három fotót a kánikulát ígérő nap korareggelének fényeiről.
Szép napot mindenkinek!
Szabad strandon, másutt ne hagyjátok őrizetlenül kamerátokat, mert az ördög nem alszik, és könnyen meglovasíthatják. Nincs az a törölköző, mely hatékony védelmet nyújt lopás ellen.           
Összefoglaló a 2Mak 15-höz. Nikanor, a „címeres gazember” (sic!) szombaton akarja megtámadni Júdás seregét, azt hangoztatva, hogy az égben tán az Isten, a földön mindenesetre ő az úr. Vele ellentétben Júdás beszámol katonáinak álmáról, mely győzelmet ígér. A zsidók imádkozva, Nikanor emberei harci dalokat énekelve indulnak a csatába. Júdás említi: Uram, Hiszkiját angyalok támogatták, s 185 000 ellenségét vágták le. Segíts most rajtunk! A csata megindult, s a zsidók 35 000 embert kaszaboltak le. Nikanor is odaveszett. Káromló nyelvét kivágták, legyőzhetetlen jobbját levágták, fejét pedig Jeruzsálemben kitűzték közszemlére. Idemásolom a tekercs záró mondatait: „...bevégzem munkámat. Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmből telt. Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a művészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.” Közöm. Az a hír járja, hogy olykor a huszárok is imával ajkukon indultak csatába, s nemritkán eredményesen küzdöttek. Hírlik továbbá, hogy Bécs lakói hatalmas imaláncot alkotva kérték a Szűzanyát, hogy tisztítsa meg őket az orosz csapatoktól, és azok elhagyták Ausztriát. Az égiekhez fordulás megpróbáltatások idején (és máskor is) bölcsességre vall.
A tekercs utolsó mondatai hangvételüknél fogva egyfajta ars poeticának tekinthetők. Először fordul elő ez a személyes hangvételű zárás. Kicsit mulatságos, hogy a kegyetlenségek elbeszélését szépnek nevezi. Az biztos, hogy nem az undokságokra van kihegyezve. Ami pedig a bor és víz együttfogyasztását illeti, először találkozunk a fröccs leírásával talán a világirodalom egészét tekintve is. (Akkoriban a szódát még nem ismerték.)    

Motto: „Doktor úr, nekem nyugodtan megmondhatja, hogy szívbajos vagyok: én nem vagyok szívbajos.”  
A magyar a cselekvések nyelve. Sok cselekvés ment át köznévvé. Ezek egyike a szív. A szív az a szerv, amely szív. Pumpa. Életfogytig az. Valami belső vezérlése áramot indukál, s készteti a szívet izom-összehúzódásra. Millió-egyszer. Baj van, ha a stimulátor nem dolgozik rendesen. Ritmuszavar, visszafelé pumpálás, stb. A szív valaha az elmeműködés jelképe volt, ma inkább az érzelmeké, olyannyira, hogy a „szívképző” szövegeket „nyálas”-nak ítéli a mindent kontrázó kamasz. Aztán eltelik néhány év, és szíveket farag a fa kérgébe Ámor nyilával átlőve. Talán ez a rozsdásvas-korszak az, amely nehezen birkózik meg a Jézus Szíve ünneppel. Az ünnep liturgikus szövege költői képben mondja el a halottkém munkáját végző katona tettét, nevezetesen, hogy Jézus szívét átszúrta lándzsájával. Így szól a prefáció: „A keresztfán ... vér és víz ömlött sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy onnan jöjjenek létre a szentségek, melyekkel egyházát élteti.” Alacoque Szt. Margit nyomán terjedt el a J. Sz.-tisztelet, melynek egyik következménye, az ezelőtt éppen 100 éve indított jezsuita lap, A szív, amelynek jó 15 évig munkatársa voltam és munkatársa volt fiunk is.
A szív a magyarok körében számos közmondásnak az alapja. Most ezekkel tisztelgek Jézus Szíve ünnepe előtt.
Dagad a szíve (a büszkeségtől)
Megesik a szíve rajta. Értjük: De: „Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül maradt nyáj, és mindenfélére kezdte őket tanítani (ti. Jézus, aki igen fáradt volt az eset idején)”.
Meghasad a szíve: belehal bánatába.
Nincs szíve: rideg és könyörtelen.
Van hozzá szíve: Lemond saját előnyeiről, hogy másokon segítsen.
A szívébe markol: Megdöbbenti valami fájdalom.
A szívemből szól: Úgy mondja, ahogy én is érzem.
Ami a szívén, az a száján. Nyíltan kimondja, amit gondol. (Nem mindig diplomatikus!)
A szívén viseli sorsukat: Odafigyel másokra, és megteszi a tőle telhetőt az érdekükben.
A szívére veszi: Bánkódik valami miatt.
Kiönti a szívét: elmondja másnak a bánatát.
Kiteszi a szívét valakiért: Önfeláldozó módon támogat valakit, akár saját egészsége kárára is.
Meglágyítja a szívét: engedékennyé tesz mást.
Nyomja a szívét valami: Ki nem mondott lelki fájdalmat jelez. Bánat, lelkifurdalás stb.
Állhat itt még néhány szentírási részlet is a sok közül.
Szívem ujjong Megváltó Istenemben.
Szeresd Uradat... teljes szívedből...
A szív bőségéből szól a száj.
A szívből törnek elő a gonosz gondolatok...
...ajkával tisztel ez a nép, de a szíve távol van tőlem.
A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő.
Egy szív és egy lélek volt a sok hívő... (őskeresztények).  
Énekeljetek hálás szívvel zsoltárt az Úrnak. ...
Összefoglaló a 2Mak 14-hez. Alkimusz látva, hogy a király megölte Antiochuszt és Liziászt, smúzol Demetriusznak. Reméli, hogy főpappá lehet, s hogy Júdást elteteti láb alól. Demetriusz felkéri Nikanort, hogy ölesse meg Júdást, Alkimuszt pedig tegye főpappá. Ám Nikanor Júdás haditettei miatt megijed: békejobbot kínál neki. Egy ideig kölcsönös a jóindulatuk egymás iránt. Alkimusz újabb felbujtására Demetriusz Nikanortól újra követeli, hogy bilincsbe verve küldje Júdást Antiochiába. Elmenekül Júdás Nikanor elől, aki a zsidókat a templom megsemmisítésével fenyegeti, ha nem adják ki neki Makkabeus Júdást. Hogy közelebb kerüljön terve megvalósításához, csapatot küld egy igaz (öreg)ember, Razisz elfogására. Ám ő kardjába dől, s mert életben marad, a falakról a nép közé veti magát. S mivel még mindig él, saját belsőjét tépi ki, s hajítja a tömegbe felkiáltva: Kérem a lélek Urát, hogy egyszer adja vissza nekem. Közöm. A politika lehet szép és felemelő. Általában mégsem az. A korrupció, a megvesztegetés, a félelemre építés, a kegyek keresése, a kétszínűség, a 180 fokos fordulatok mindmáig szerepelnek a régi és újabb korok politikusai manővereinek a listáján. Valahogyan uralkodni mindenki szeret, és nem sajnál semmit saját uralmának a megszerzése és fenntartása érdekében. Pedig az uralom elsősorban (esendőségeim ellenére) magamon való uralmat jelent, és a közjó alázatos szolgálatát. Ez persze eszmény, de senki sincs felmentve a morális kapaszkodás alól.