Mickey webnaplója

kiabálták be a Fradi-szurkolók egykor a pálya széléről.
Kinek, és miért?
Dalnoki Jenő (†2006) annak idején egy vele készült interjúban mondta el, hogy leginkább a társai cukkolták, ha negyedóra elteltével a balszélsőt „nem tette ki” háromszor a lelátóra. Játékosként és edzőként is a kőkemény, férfias játék híve volt.
Maradjunk az utóbbi összegzésnél, mert ez a „Puha vagy, Jenő” visszhangzott a fülemben, amikor a mai, Márk-evangélium szövegét hallgattam.
Jézus Mennybemenetele ünnepe van.
Ez alkalommal hangzik el a következő kitétel: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.” Eme bevezetés után jön a talán még „keményebb” szövegrész. „A hívőket ezek a jelek fogják kísérni:
- Az én nevemben ördögöt űznek (ma vannak erre felhatalmazott papok),
- új nyelveken beszélnek (a karizmatikusok egy része),
- kígyókat vesznek majd a kezükbe (zömmel menekülünk előlük, átvitt értelemben is),
- és ha valami halálos mérget isznak, nem árt meg nekik (még az alkohol és a kávé is megárt sokaknak),
- betegekre teszik a kezüket, és azok meggyógyulnak (némelyek karizmáját nem vonom kétségbe).” (Mk 16,15–18) A felsorolás után zárójelbe tettem saját életem megtapasztalásait.
A Márk-evangélium megírása óta XX. évszázad telt el.
A világ népességének durván egy hetede tudja magát kereszténynek. Nem az én feladatom, hogy hitük erősségét megítéljem.
De mi lett az első pünkösd karizmáit felmutató lelkesültéggel, lendülettel, a mindent elsöprő hittel, az apostolok 100%-os teljesítményével?
Csak nekik szóltak a fenti ismérvek?
Az elinduláshoz kaptak csak rendkívüli karizmákat?
Más idők jártak?
Személyesen ismerték a Mestert, innen kapták az ellenállhatatlan erőt? Azt hiszem, a Szentlélek áradásának, ha akartak volna, sem tudtak volna ellenállni.
Maradjunk annál, hogy különfélék az adományok (részünkről „kapományok”). Ahányszor elhangzik a fenti mondat, azzal szembesülök, hogy sehol sem tartunk, pontosabban még nagyon az elején járunk annak az útnak, mely a Mester nyomdokain halad. Ő jelentette ki magáról: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”. Kár, hogy az ellenszél zaja, szmogja erősödni látszik, és ebben a zajban evickélünk.
Be kell vallanunk általánosságban, hogy puhák vagyunk, be kell látnunk, hogy messze a Pásztor mögött kullogunk, alig vagy egyáltalán nem hallva a hangját, csak a csoportszellem visz tovább, mert nem szabad lemaradni.
Csendet kellene teremtenünk magunkban, hogy meghalljuk „A hangot”, az Ige szavait, ésfelismerve engedelmesen követnünk a hang Gazdáját.

Ágota véleménye és kiegészítése: Jó ötlet a "pácsó és társai" játék. Néhány adalék: egresszósz, hősszerelmes, hússzínű hússzelet :), nemezsapka, nemezsátor, rézsodrony, vasszeg, vasszerszám, vaszár.
Megihletett Ágota biztatása és bővítettem néhány újabb változattal a gyűjteményt.
Abc-be rendeztem az eddigieket:
arcsimogatás, bélyeggyűjtemény, blúzzseb, borzsörte,  csízszárny, egresszósz, farkasszem, frízsor, füllyukasztás, gazság, gázspray, gyümölcsízsűrítmény, halmazsor, házsor, hiúzseb, hősszerelmes, hússzínű hússzelet, jelmezzsűri, kalauzsíp, kézsuhintás, kortárszene, kurucsátor, kvízsiker, labancszablya, lázstimulálás, lemezsarok,  lemezsorja, matrózsapka, mázsérülés, mézsűrűség, nehézség, nemezsapka, nemezsátor, őzsonka, őzsuta, páchiány, pénzsóvár, pénzszűke, pózsorozat, precízség, rajzszög, rézsodrony, rézspirál, Ruggyantagyár, sávosszöcske, szárazság, vaszár, vaszömítés, vasszeg, vasszerszám, vázsérülés, Vértesszőlős, viccsorozat, viszkózsodrat, vitézség, vízsugár, vízzsák… etc.etc.
Legalább harmincszor ennyi van még, de most abbahagyom. Hátha másnak is eszébejut valamilyen szellemes „pácsó”.

Mint megírtam, összegereblyéztem A Szív újságban megjelent legrégebbi cikkeimet, mert az akkori technika köddé lett, legalábbis köddé váltak az írások. Volt néhány olyan apró-cseprő munkám, amiket egy fájlba szedtem. Mivel egész napom elment a szöszmötöléssel, most ezeket tűzöm ide gombostűvel, vagy mit is beszélek. Idemásolom és kész.

Szösszenetek, reklámszövegek!

Húsvétkor megnyílt
- ak a sírok, és előjöttek a halottak.
- Jézus sírja is, hiszen Krisztus feltámadt.
- az üdvösség kapuja mindnyájunk számára.
- az emmauszi tanítványok szeme is:
felismerték Krisztust a kenyértörésben.

***
Éjt night-tá téve fáradozott azon, hogy kozmopolitává tegyen, de nem sikerült neki.
***
Az égi parlamentben az államelnök az Atya, a kormányfő Krisztus, a törvény a szeretet. A felsőház elnöke talán Szent Péter, tagjai az üdvözültek serege, a szentek szóvivője pedig a Boldogasszony. A parlament munkájának zavartalanságáról az angyalok seregei gondoskodnak. Vita nincsen, ám van személyesség, élő szeretet, kiteljesedett, mindent betöltő ÉLET.
A felsőházat a Szentlélek kapcsolja össze az alsóházzal. Ennek köszönhető, hogy az alsóház döntései a titokzatos szeretetre hagyatkozva jönnek létre az egyetemes üdvösség érdekében.
Az egész ház zsong az örömtől, ha az alsóházban valaki felismeri az örök értékeket, s élni is kezd azok szerint. A felsőházban folyamatosan szurkolnak az alsóház küzdőterén folyó harc jó kimeneteléért, újabb felsőházi jelöltekért.
***
Miért vagy ilyen szép, kérdezik a látnokok a jelenések Asszonyát. Mert szeretlek – hangzik a válasz. Magam is láttam már szép arcú szenteket. Az ő mosolyuk marad meg egyedül. A legtöbb ember vágyik az ilyen mosolygósak közelségére, ahol maga is jobbá lesz. Végtelen derű árad belőlük.

***
A földet nem a délkörök dongái tartják egyben, hanem az Isten áldása!
***
Zsuzsa  lányom mondja: Apa, a német és az angol egymással ellentétes nyelvek. A német azt mondja: Apfel, az angol azt, hogy apple, és mindketten az almára gondolnak.
***
A Copy General hirdetésén Mona Lisa képe áll két példányban.  A reklámszöveg szerint még Leonardo da Vinci sem tudná megmondani, melyik az eredeti.  Az lehet, morfondírozok magamban, hogy Leonardo nem tudná megmondani, de én meg tudom: mindkettő másolat.  

***
Húsvétkor megnyílt az Üdvösség kapuja, ha megnyitod rá szívedet, egészen betölt  téged is az Úr!

Nem tudom. Mindenesetre az első hónap elszaladt az idei évből. Már megérkezett az a csekk, melyet júniusban kell befizetni. Innen egy jó hónap, és itt a két unoka keresztelője, július 21. Azután a Balaton, már augusztus.  Szeptemberben Blanka nagycsoportos, Ágoston másodikos, Elvira tanít, én meg felügyelek a kicsikére, s jönnek folyamatosan a születésnapok, QQ, Kati, én Tücsi, Ági, Francois, Ildi (csak a saját korosztályomat sorolom, mert kevés volna a hely), és máris elérkeztünk az év végére, el a kicsi Jézus születésnapjához.
Rohan az idő. Megállítanám, de nem lehet. Ezen minduntalan elcsodálkozom (amíg tehetem).
Azért, hogy mit hoz a jövő, némileg körvonalazódik már ma. Egyre komplikáltabb életvitelt hoz. Azt írja a május 14.-i Óbuda c. kétheti lap, hogy jövőre a kerületben „új parkolási rendszert vezetnek be”. Kell is a szabályozás, mert a kerületben disznó módon idáig ott parkoltál, ahol helyet találtál, és addig maradtál ott, ameddig úri jókedvedből futotta, avagy amíg el nem lopták a kocsidat.) Olvasom tovább: a rendelet megalkotásánál kiemelt szempont a helyi lakosok védelme (sic!), ezért számukra a maximális kedvezményeket kívánják biztosítani.”
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Főhatóságok, engem megrendszabályozni kívánó testületek! Egy mondat erejéig figyelmet kérek!
Mint az évtizedek óta a kerületben lakó egyik polgár ezennel deklarálom, hogy egyszer s mindenkorra lemondok a legmaximálisabb kedvezményeimről is. Elég nekem, ha továbbra is ingyen parkolhatok disznó módra, addig és ott, ahol helyet találok. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Ma felélesztettem sétálási szokásomat. Felkaptam a szaladós cipőmet (vagy ez csak nőknek van?), és átügettem a Duna túl felére, hogy hazahozassam magamat az ügyeletes Siemensszel. Odafelé sikerült lencsevégre kapni Weöres versének alanyát, a kukorékoló kakast. (Nem a kakas, az ember mondja: kukurikú.) Visszafelé pedig a megálló rézsútos lejtőjén egy csomó teljes színpompájában feltárulkozó pipacsot. Azért emelem ki ezt a két képet a sok közül, mert közük van egymáshoz. A kakas franciául coq, a pipacs pedig coquelicot, azaz kakastaréj.
Tegnap azzal szórakoztam, hogy összehozzak néhány pácsó és társai-szerű szót. Hát vannak bőven. Néhányat sorolok: különcség, lelencség (mást írtam, de azt durva szónak minősítette a helyesírás-ellenőrző program), malacság, malacsonka, kurucság, labancság, kekecség, ínyencség, bohócság.
vadzerge, vadzebu, vadzab, vadzsiráf, füllyukasztás, vonószenekar, fúvószene, vonósszerenád, őzsuta, őzsonka, házsarok, kerítésszerű, szárazság, …
Has egícc, töblessz :)
Ágota véleménye és kiegészítése:
Jó ötlet a "pácsó és társai" játék. Néhány adalék: egresszósz, hősszerelmes, hússzínű hússzelet :), nemezsapka, nemezsátor, rézsodrony, vasszeg, vasszerszám, vaszár. 
Nekem igazából az összetett szavak tetszenek, a -ság/-ség képzősök nem annyira.
Egy mai vicc Deske unokájától: 

A szövegfelismerő programon átkergetett régi cikkeket kénytelen vagyok végigolvasni, mert a gép benne hagy ezt-azt. Meglep, hogy amit valaha leírtam, nagyjából azon elvek és egykor engem ért hatások befolyása alapján élek. Az is meglep, hogy miket gondoltam évtizedekkel korábban. És miket gondoltak évezredekkel korábban élt emberek. Pl. Szent Ágoston. Az ő korában szentül meg voltak győződve róla az emberek, hogy lapos a föld. Na és! Attól még Ágoston szent lett. 
A XXX. század embere ugyanúgy meg fogja mosolyogni a korunkban élők írásait, ha valami oknál fogva ráakad. Hogy lehetett olyan primitíven gondolkozni?!  Ám úgy vélem, az akkor élő sem lesz a mindent tudás birtokában.
***
A pácsó és matracsír témához érkezett egy komment: régi szakácskönyvben talált szó: őzsonka.
Ha már, akkor álljon itt egy másik is: őzsuta. Ahogy megjegyeztem a kommentelőnek, érdemes volna összeszedni ezeket a különleges összetételeket.
***
Nem tudom, hányan lehetnek. Ott vannak mindenféle konferencián, mindenféle rendezvényen, az átlaghoz képest kissé jobban öltözötten, és azt a látszatot keltve, hogy ők ide hivatalosak. Meglehet, hogy széles mosollyal üdvözlik is egymást. Mint a bennfentesek. Hiszen ismerhetik is egymást, na nem mint szakértők, hanem mint rendszeres potyázók. A pogácsát már nem szívesen fogyasztják, mert az elég snassz. Köszönik, jó nekik a kaviáros szendvics is, ha nincs a melegen tartóban töltött káposzta vagy pörkölt nokedlivel. Általában nem várják meg a büfé hivatalos megnyitását. Rutinosan önkiszolgálják magukat. Szeretik a szabadon kitett szendvicseket, a kellemes vörösbort, s a végén néhány mignont is utána küldenek a húsos fogásoknak. Ha tehetik, visznek magukkal pótlást is a mostohább órákra. Majdnem napot írtam, de az nem lett volna igaz. Másnap, mások, másutt rendeznek konferenciát, és a notórius „vendégek” kötelességszerűen tiszteletüket teszik az újabb büfékben.

Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Mindkét szószörny középiskolás koromhoz köthető. Emlékezetem szerint az irodalmi szöveggyűjteményünkben fordult elő az első agyszülemény, a matracsír. Gondoljuk csak meg, egy tizenévesnek mit jelent megbirkózni egy efféle mondattal: Heine matracsírban halt meg. Az ő agya kb. úgy van installálva, hogy régen fura nevű betegségnevek voltak, görvély, kilis, furunkulus, stb. El nem képzelte senki, hogy itt nem erről van szó, hanem arról, hogy „ágyban, párnák között”, ti. matrac-sírban. Ha az alig érthető szavak kötőjelet kapnak, egyértelművé válnak azon nyomban. Mondanom se kell, a kémiakönyvünk pácsója ugyanerre a srófra jár.  Mit izgatott minket a pácsó mibenléte. Utóbb kiröhögött minket a tanárunk, mert mi csakugyan nem pác-sónak ejtettük a korábban általunk nem ismert, nem használt szót. Ki gondolta volna, hogy furfang lapul meg az egybeírt furcsaságban.
Nem vettem volna elő ezeket a korhatag példákat, ha nem olvasok tegnap az arcsimogatás fontosságáról. Eltelt vagy egytized másodperc, amire leesett a fatantusz, arc-simogatás a helyes olvasat.  
Időnként el-elmosolyodom az efféle szófricskákon. Nekem kiskoromban a Ruggyantagyár két gyével szólt. Utóbb jöttem rá, hogy a gumit korábban rug-gyantának nevezték. Most egyéb nyelvtani malacság nem jut eszembe, hacsak a füllyukasztás dupla ly-nal ejtve vagy a mézsör, hogy mást ne említsek. De említek…
Farkasszemet nézett egykor a kurucság a labancsággal.

Tegnap lehoztam egy 18 éve írt szösszenetet a bogomban. Ma F. megkért, hogy írjak a helyi eklézsia lapjába. Volt már ilyen. Általában felkérésre írtam, adott témáról. Ám aki figyelmesen nyomon követi anyagaimat, tapasztalhatja, hogy a legkülönfélébb témák szerepelnek napi posztjaim között. Egy némelyik alkalmas volna szélesebb körben való publikálásra is. Valahogy már nem keresem ennek a lehetőségét. Akit érdekel valami, írja meg, hogy közölni szeretné, és én azt fogom neki válaszolni, hogy hozza le nyugodtan írásomat a lelőhely megjelölésével. Akkor teheti ezt, ha publikálásának nem haszonszerzés a célja, mert ebben az esetben tiszteletdíj illetne meg.
Ma egyebekben elkezdtem korábbi anyagaim digitalizálását, a szkennelt dolgok rendezését. 
Lesz vele munkám elég, de együtt láthatom azokat a terméseket, legalábbis jó részüket, melyeket magaménak mondhatok. V. Deske is katalogizálja műveit műfajok szerint. Festményei mellett azt általa felfedezett hamisítványokat is lajstromba veszi.
Ha jól meggondolom, előfordult velem is, hogy egy hosszabb tanulmányom háromnegyed részét elorozta egy magyar nyelvű lapba író Dr. Sohatöbb Ész, aki elég nemtelen-szemtelen módon saját nevét kanyarintotta a végére vagy tizenöt éve.
Azóta is várom, hogy jelentkezzen a másodközlés tiszteletdíjával és egy kedves helyreigazítással, miszerint lapunkban talált egy kész anyagot, és ő ugyanazt akarta írni.

Némi magyarázattal tartozom, hogy miért foglalkozom régi írásaimmal, amikor a témák ma is a földön hevernek. (Ott hevernek, csak a földet jószerével mindenütt leaszfaltozták. Erről sokat tudnának mesélni a földi giliszták és a vakondok.)
Egyrészt nincs új a nap alatt, és ami van, az volt már régen is – olvashatjuk a Prédikátor könyvében. Másfelől óhatatlanul belebotlik a magamfajta a korábbi írásaiba, annál is inkább, mert próbálom egybegereblyézni ezeket a nyomdafestéket tűrő anyagokat. Hogy ami papíron volt, most PC-n legyen, mert különben elkallódhat. Sokak szerint a fordított irányú folyamat fontosabb. Ami PC-n volt, jobb mielőbb kinyomtatni, mert egy meghajtóvesztés esetén odavesznek a tartalmak is. Én nem akarom, hogy odavesszenek, mert korábban megfogalmazott gondolataim egy némelyike használhat az utókor olvasójának is, és ahogy a szobrász öröksége fában-fémben vagyon, az én szellemi vagyonom papíron, és PC-n vagyon. Szeretném, ha megmaradnának azok számára, akiket egyáltalán érdekelhet, hogy felmenője miként vélekedett a való világról. (Vö. Parainesis) 
A publicista foglalatosságánál fogva meglehetősen magányos. Ahhoz, hogy összerakjon egy anyagot, eleve csendre, ihletre, érzékenységre, a valóság zsigeri szinten történő megragadására van szüksége. Ez olykor sikerül, máskor kevésbé. Ám a legritkább az, hogy visszajelzést (nevezzük pozitív megerősítésnek) kapjon számára tekintélyes emberektől. Ez pedig nagyon segítené alkotó fantáziáját. A ritka alkalmak egyikeként tartom számon Babos Pista (R.I.P.) jezsuita kedves szavait, akinek nagyon tetszett az alábbi írásom. Álljon akkor most egy kis retró itt posztként.
Nagyon szeretem Örkény egyperceseit. Akik ismernek, tudják, hogy az enyém a tömör műfaj. Eme régi cikkem is efféle volt:

Ez az!

Felőlem nézve azok azok, akik nem ezek. Azok felől nézve fordított a helyzet, és az ezek az azok, miközben azok az ezek. Ha mindezt tisztáztuk, érthetőbbé lesz az új frazeológia. Az ilyeneket (olyanokat) egy külön szigetre kellene... Igen, mert ezek (azok) miatt ment tönkre... Ezekkel (azokkal) nem lehet szót érteni. Ezektől (azoktól) ne várj semmi jót, mert ezeknek (azoknak) a szeme sem áll jól. Ezekről (azokról) megvan a véleményünk, s tűrhetetlen, hogy az ilyenek (olyanok) az irányítás közelébe kerüljenek, mert ezek (azok) tették rá a kezüket a kulcsfontosságú pozíciókra, s ezek (azok) herdálták el a közvagyont, ezek (azok) azok, akik csak szónokolnak, tehát ezektől (azoktól) mentsen meg minket az Isten!
Néhány tippel megkínáltalak tehát, kedves olvasó, a többit találd ki magad! Ha pedig nem kívánsz aktívan ezezni-azozni, elég, ha naponta felütöd valamelyik napilapunkat, bekapcsolod a rádiót, nézed a tévé műsorát. Ha még erre sem vagy kapható, meglásd, másról sem beszélnek a mozgólépcsőn vagy sorban állás közben. Ebbe (abba) a sorba azonban talán mégse kellene beállnunk. (1994. 4.)

Tegnap az első selejtezés után 88 fotó „maradt talpon”. Kb. fifty-fifty arányban készültek tárgyfotók és – az egyszerűség kedvéért portrék, vagy legalábbis – emberábrázolások. Ez a két terület csak a fényképezőgépnek jelent azonos munkát. Bár igazán egyikhez sem értek, de elég profi ahhoz a gépem, hogy gyengeségeimet valamelyest leplezze.
Mindenesetre tapasztalom, hogy a két műfaj alapvetően más feladat elé állítja a fotóst.
Ugye adva van egy érdekes épület, egy régi relikvia, egy szépen kirakott csegely vagy kupola, egy lőrés, egy csomó kiglancolt evőeszköz katonásan elrendezve, hátulról megvilágított zöld üvegpalackok felkupacolva. Mindezek engedelmesen várják, hogy valamelyik fotósnak feltűnjenek. A földrengés szerencsétlen kivételétől eltekintve – ezek ingatlanok, passzívan tűrik, hogy letapogassam őket, nem pislognak, ha hosszasan vacakolok a beállítással, nyugodtan állnak a kamera elé, nem viselkednek, hanem feltárulkoznak objektív mivoltukban. Csupán a fotóson múlik, hogy eljátsszon a súroló fény adta játékossággal, egy komplikált tárgy árnyékával vagy éppen az árnyékos részre vetülő fénypászmákkal. Zoom-olhat kedvére, nem ütközik soha személyiségi jogokba.   
Nem így a portrézás alkalmával. Ha megkérek valakit, hadd készítsek fényképet róla, az biztosan viselkedni kezd. Mindenki tudja, hogy ez az arc soha nem ilyen. Gondoljunk csak az osztályképekre. A gyerekcse ül az ábécés könyv előtt, mereven néz maga elé, szája már körbenyálazva, hogy ajkai fényesek legyenek. Keze a könyvön nyugszik. Viselkedik. Konvergens. Mindenki egyformán ül, így hát neki is úgy kell ülnie.
Az ellenkező példa a lesipuskás módszere. A fotós fapofával settenkedik kiszemelt áldozatai felett, mögött, körülöttük, és megpróbál normális képeket gyártani. Ha csoportot fotóz, egyik-másik alak biztos éppen pislog, vakaródzik, kitátja a száját (Ha fotóznak éneklés közben, én mindig abbahagyom a nótázást. Kire tartozik, hogy a jobb felső 4-esből kiesett a tömés, és egyébként mandulagyulladásom van?), nyeli a falatot, tincsei összekuszálódtak, vagy valami zavaró vacak torzítja a képet a háttérből. Még a legjobb, ha rájátszik a témára és tréfásra veszi, hogy kép készül róla. Játszik, hangulatot teremt, bohóckodik, mint Einstein, aki nyelvet ölt a fotósra. Könnyebben elhisszük neki, hogy jókedvéből fintorog.
Valamiért legjobban a sziluettekket szeretem elkapni. Nem mindig sikerül. hogy miért? Mert itt nincs arc, csak arcél, nincs azonosság, csak sejtés. Nincs személyiségi jog, mert bizonyíthatatlan, ki is van a képen. Csak a beavatottak tudják. Ők pedig talán örülnek neki, mint én, amikor régi árnyképen felismerem Beethovent, Mozartot vagy éppen Mátyás királyt Beatricével.

Állíthatom, hogy a Gutenberg-galaxis lakója vagyok. Mert mi történt. Gábor szülinapját is ünnepelve megszálltuk Esztergomot, ott is a Prímási-pincét, és két ütemben két helyiségben mulattuk az időt.   Először egy borkóstolás esett némi kávézással egyéni kívánság szerint, majd svédasztal az étteremben. Köszönet illeti a szervezésért nagylelkűségéért Gábort. Köszönet illeti Chellót is, aki oda-vissza fuvarozott bennünket. Köszönet illet mindenkit, aki kölcsönösen megtisztelte a többieket azzal, hogy eljött. Kata pl. Salgótarjánból. (S mint elmondta, L. sógor igazoltan maradt távol.) Hogy milyen volt a hangulat, arról a több mint 80 ma készült fotó árulkodik, melyeket kisebb-nagyobb korrekciók után feltettem az albumba. (Ezért nem jár köszönet, mert szeretem csinálni.)
Hogyan állíthatom hát, hogy az írások dominálnak érdeklődési körömet tekintve. Egyszerű a válaszom: Hazaérkezés után először megnéztem a szokásos blogokat, emaileket, s csak azután kezdtem a képek feldolgozásának. Szerettem volna megírni egy füst alatt a mai posztot is, de rendkívül sűrűre sikerült a mai napunk.
Merthogy este hétre 12 vendéget vártunk, akik rendre meg is érkeztek. Köszönet illeti azt, aki megígérte, hogy köztünk lesz, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében. Reméljük, így volt. Legalábbis szándékaink szerint.           
Mivel későre jár, itt be is rekesztem a posztot, hiszen előbb-utóbb úgyis holnap írnám meg a mai nap helyett. Holnap pedig nem írhatok mai posztot, csak holnapit.
Ugye belátható.
Adjon Isten jó éjszakát!
Küldje hozzánk szent angyalát.
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát!