Amikor a kormányoldal kijelenti, hogy az ünneplők magukra húzták a provokátorokat, akkor nem hiszek a fülemnek, mert bár a hit a hallás útján terjed, mondja Szent Pál, de a tapasztalatszerzésben megelőzi a látás, a szem. Márpedig a tévé sokkal hamarabb kezdett el közvetíteni rendőri atrocitásokról, mint ama másik eseménysorozat egyáltalán elkezdődött volna. Az előző süketeléshez ugyancsak szektás hit kell, és a tényektől való leválás. Legalább még kétféleképpen ki kell fejeznem ezt az arcátlanságot, a hatalom szerint a befőtt teszi el a nagymamát, illetve a bárány támadja meg a farkast. Ha nem volna ilyen méltatlan az egész ünnepségsorozathoz a dolog, röhögnék ezen a filmvígjátékba illő szamárságon, de nem tehetem, mert én – bár az ünneplés nem az erősségem – mégis elkeserítőnek tartom, hogy a hatalom ellopta tőlem 56 ötvenedik évfordulóját. Ellopta, mert soha többé nem lesz módom ezt a jubileumot méltóképpen megünnepelni. Hacsak nem arra gondoltak, hogy a tévé előtt ülve az éjfél utánig tartó rendőri erőszakban való gyönyörködésben kívánom kiélni az igaz magyarságunkat megmutató forradalom megünneplését.
Ilyen keserű indulatok foglalják le egész emberségemet, és ezen nem változtatott az sem, hogy Tücsi hazahozta és megmutatta a legújabb ötvenforintos pénzérmét hátulján a lyukas zászlóval. Egyelőre a szívem közepe égett lyukasra a hatalom arroganciáját figyelve. És nem köszönöm meg nekik.
Sajnos még ez sem minden. Az teszi igazán kontrasztossá a dolgot, hogy egyfelől nép nélkül ünnepel a hatalom (azzal a Nyugattal, mely cserben hagyta e kis népet szabadságért folytatott küzdelmében, legalábbis kétarcúnak mutatkozott), és ünnep nélkül maradt a nép, mert ellehetetlenítették a „trükközésekkel”. Így áll a feje tetején az ország: egyesek s.-t csinálnak a szájukból, mások pedig hánynak. Ha fiatalabb volnék, azt mondanám rá: Nagyon durva.
Utolsó kommentek