Jó reggelt, Magyarország!
Ilyen egyszerű jót kívánni egy országnyi embernek. Valójában
hallatlan gazdag tartalmú ez a kijelentés. Mert mi az hogy jó? A pozitív, az
előremutató, a közérdeknek megfelelő, az altruista valami, a szerető
magatartás, a kapcsolatok keresése-ápolása? Mi a jó? Az űrben lévő
háttérsugárzás 2,7 K foka jó, mert ha 20 C fok volna, ami jó egy öltönyt viselő
embernek, tönkretenné az egész
univerzumot. A Nap 6 millió fokos felszíni hőmérséklete is jó. Ott. Itt rossz
volna. A jó tehát nagyon relatív dolog és ilyen relatív jót kívánok?
Természetesen igen. Mert ami jó az egyik magyarnak,
az rossz a másiknak. Amikor jót kívánok mindenkinek, akkor különféle dolgokat
kívánok. A gyereknek egészséges mozgást, az idősnek kíméleteset, a gyereknek
játszást, a felnőtteknek értelmes munkát. Az időseknek megbecsülést és türelmet
kopásaik elviseléséhez, a felnőtteknek viszonos elismerést, a gyerekeknek
simogató szeretetet. A hajléktalannak meleg ételt és takarót, az irodistának
parfét. És mindjárt most, reggel. Amikor pirkad, azaz pirosodik az ég alja,
mert lassan felkel a Nap. De mi meg öntudatunkra ébredünk, s megpróbáljuk
helyére tenni a dolgot. A Nap marad, ahol volt, de bolygónk felé fordul
felszínének ama gömbszeletével, mely bennünket hordoz. Nevezhetjük ezt a
gömbszeletet akár Kárpát-medencének is. S a Teremtés könyvében már nagyobb
világítóként szereplő csillag megkezdi osztani áldását tekintet nélkül arra,
hogy működik-e avagy sem az ózonpajzs. Ez meg arra int bennünket, hogy nemcsak evésben ivásban kéretik böjtölni, hanem kipufogógázok termelésében is. (Annak ellenére, hogy a tömegközlekedés erősen drágul,
az üzemanyagárak meg lefelé mennek. Ki érti ezt?)
Aki pedig reggel megköszöni Istennek saját létét, és részt vesz egy misén, sok más mellett ilyesmiket hallhat: Szentséges Atyánk (ez az Isten), minden művedet bölcsességgel és szeretettel alkottad. A magad képmására teremtetted az embert, és gondjára bíztad az egész világot, hogy csak neked, a Teremtőnek szolgálva uralkodjék minden teremtményen. Amikor pedig engedetlenségével barátságodat elveszítette, nem hagytad őt a halál hatalmában. Mindenkinek irgalmasan segítségére siettél, hogy aki téged keres, rád találjon...Újra meg újra szövetséget is ajánlottál az embereknek, és tanítottad őket a próféták által, hogy várják az üdvösséget. Úgy szeretted a világot, Szentséges Atyánk, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Üdvözítőt küldtél nekünk: egyszülött Fiadat. ... Örömhírt hozott: üdvösséget a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak. Hogy pedig üdvözítő akaratodat teljesítse, halálra adta önmagát, majd feltámadásával legyőzte a halált, és újjáteremtette az életet. És hogy ezután már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt, elküldte tőled, Atyánk, a híveknek első ajándékul a Szentlelket, hogy befejezze Krisztus művét a világban, és mindent megszenteljen.
Most képzeljük magunkat a HÉV-re, ahogy a Duna-parton halad a város felé. A zárt ablakon át balra nézünk. A jegenyék között át-átvillan a felkelő Nap, villog folyamatosan, mint egy stroboszkóp, és úgy, mint ahogyan gyalog mentünkben a kerítéslécek között ritmusosan változik a fény. S az elképzelt jelenet mögött a misekánonnak az előbb vázolt imádságai hangzanak el. Milyen más ez a napindulás. Milyen más, ha még „veszem Krisztus testét”, milyen más, ha kiegészítem a pap jókívánságával: Áldjon meg Benneteket a Mindenható Isten, Az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Tehetem, mert minden reggel, minden mise mindenkiért szól, mindenkire áldást kér, Isten irgalmát és szeretetét.
Jó reggelt, Magyarország! Ébresztő!
Utolsó kommentek