Meglehetős rendszerességgel dugják be fejüket a ház különféle lakói azzal a visszatérő kérdéssel: Miklós, mész még a posta felé? E levélfeladási kérésekre rendes válaszom: Igen, megyek a posta felé. Most viszont nem mennék, mert mint tudjuk, útlezárás miatt a busz útvonalát elterelték, és a Panda Hotel előtt áll meg a buszom. Ám én megígértem, hogy megyek a posta felé (a Pasaréti térre). Ahogy gyalogolok a Sodrás utcán felfelé (tíz éve még nem írtam volna, hogy felfelé, mit érdekelt az 5%-os lejtő), látom, hogy elhúz egy busz. Biztos megállt a Panda Szálló előtt a 29-es. Mire a sarokhoz érek, látom: tényleg üres a megálló, már senki sem várakozik ott. Megyek hát a postára. Bedobom a bedobnivalókat, s átnézek a túloldalra. Még szerencse, hogy átnézek. Egész csoport ember áll ott, és várja a buszt. Ejnye, a mindenit. Tényleg: lekerült a figyelmeztető tábla a helyéről. Ha nem látom a tömeget, biz én visszatértem volna a szálló elé várni a buszomat. Még szerencse, hogy a postára kellett mennem.
Öregszem?
* * *
Ma BOBOLA nap van. Szegény B. Szent András lengyel jezsuita volt Vilnius
környékéről. Mondják, azt se tudnánk, hogy valaha a világon volt, ha nem lett
volna vértanú az 1600-as években. De az lett. Méghozzá szörnyű módon vetettek
véget életének. Bobolát a környéken portyázó kozákok elfogták, elevenen
megnyúzták, nyelvét kivágták, majd két kardcsapással lefejezték. Külön-külön is embertelen, amit vele tettek.
Ezeket hallva évente csak nézek magam elé értetlenkedve. Mire volt képes az
ember, az ortodox–katolikus ellentét nevében? Változott valami vajon azóta?
Félő, hogy nem. Mindenesetre
reménykedem a reménytelenség ellenére.
Utolsó kommentek