Mickey webnaplója

= Gondviselés
Ha úgy veszem, a hajunk szála sem görbül Isten tudta nélkül. Vagyis az Ő folyamatos jelenje előtt zajlik le minden életeseményünk. Ez az Ő szemszögéből nézve teljesen így van. Mi azonban nem emlékszünk életünk minden rezdülésére (már csak azért se, mert életünk harmadrészét átalusszuk), ezért úgy éljük meg, hogy akadnak benne kivételes – sorsfordító – pillanatok. Két ilyen személyes „belenyúlást” fejtek ki a következőkben.
1. Máig őrzök egy apróhirdetést. Ez elég különös, hiszen teljesen jelentéktelen papírfecniről van szó. Ám története van a dolognak. Munkanélküli lettem a 90-es évek elején. Igen sok szabadidőm volt (másom se). Beiratkoztam hát Czakó Gábor újságíró iskolájába. Egyszer megszólított CzG, aki alighanem alkalmazásban volt a Pest megyei Hírlapnál, és azt mondta: Tudom, nincs állásod. Akarsz-e külsőzni a Hírlapnál. Persze, hogy akartam. Erre elmondta, hogy kit keressek meg ez ügyben. Mielőtt sor került volna rá, vettem egy Hírlapot, hogy megismerjem a szerkezetét, hangvételét, a rovatokat. Kíváncsiságból az apróhirdetésekhez lapoztam, hátha van valami nekem való állásajánlat köztük. Egyetlenegy álláshirdetés volt az aznapi számban. Államigazgatási szerv sajtóelemző munkára keres íráskészséggel rendelkező munkatársakat. Na, mondom magamban, ez nekem szól. A megadott telefonszámot feltárcsáztam, érdekelt, hogy kik keresnek ilyesvalakit. A Parlament jelentkezett be, s kapcsolták a Miniszterelnöki Sajtóirodát, ahová fél éve hiába áhítoztam, s ami most teljesen testközelbe került. Felvettek. Maradtam is, amíg maradhattam.
A kényszerű váltás kulcsává is egy aprócska momentum lett.
2. A nagyon szépen szerkesztett és kitűnően korrigált lap gazdája odaadta a készülő szám kijavított kéziratát azzal, hogy vizsgáljam át, maradt-e benne hiba. Több mint száz oldal átolvasása során alig találtam ilyeneket, azok is csupa incifinci dolgok voltak. Csak legyintett rá: Á, ezek nem igazán hibák. Egyszer aztán azt olvasom: Damaszkusz pápa. No, ilyenre nem emlékszem. Damasus volt emlékeim szerint, de Damascus nem. Én nyertem – állást. Köszönhetem Damasus pápának a XX. sz. végén, aki nevével ekkora időt átívelve hozzájárult ahhoz, hogy hitelesnek ismerjenek el új helyemen.
Milyen érdekes, hogy most visszalapozgatva a folyóiratban, nem találtam meg a kérdéses szövegrészt, igaz, hogy Nietzsche nevét megtaláltam hibásan – Nitzschének írva – mintegy igazolva azt a tételemet, hogy hibátlan kiadvány nem létezik. Gyanítom, hogy valóban nincs ilyen.