Mickey webnaplója

Említettem, hogy most jelent meg egy könyv Emmanuelle nővérről. A Korda adta ki. A francia szerzetesnő kemény körülmények között élt, de mégis mintegy bura alatt, amennyiben nem kellett a divattal törődnie, attól kezdve, hogy beöltözött. Azt fogalmazza meg, hogy „nevetséges öltözék”-ének örült, mert megszabadult attól, hogy cifrálkodjon.
Végigdolgozta hosszú életét – többnyire a kairói nyomornegyedben. Amikor pedig már nem bírt mozdulni se, attól kezdve naphosszat imádkozott.
Arra kerestem választ könyve olvastán: van-e egy szent életű embernek bűne, vagy már nincs.
Arra kerestem válaszát, szokott-e gyónni, aki a szegények közt szegény volt, a betegeket meglátogatta, a ruhátlanoknak öltözéket szerzett, az éhezőket jóllakatta, a szomorkodókat megvigasztalta, s aki már ki se tud mozdulni.
Így olvasgatva a visszaemlékezéseit elérkeztem a 130. oldalhoz, ahol aztán bőséges választ kaptam az előzőekben írtakra.
Ezt vallja: „Csak a tisztaság képes látni Istent. Amilyen mértékben bepiszkolódott és szennyes a lelkünk, zavaros a látásunk is. A purgatóriumban lelkünk megtisztul, hogy egy napon szemlélje a tündöklő isteni pompát.
Igyekszem hetente (!) gyónni, hogy megtisztuljak mindattól, ami nem jó (?) bennem. Túl sok közepes gondolatom van, túl sokat törődöm a kis egészségemmel, a fájós lábammal, hátammal. Szeretném, ha több gondot fordítanának rám(!). ... elkeserít hiúságom. ...»Igazán, ezt mondták, rólam, Emmanuelle nővérről?« (!)
Ami a legjobban megdöbbent, az az, hogy öregségemre se tűntek el ifjú korom hibái.” [Mint a hűséges kutyák, mint nadrágszáron a bogáncs, kitartottak vele – morfondírozok magamban Gy. M.] Ő így folytatja:
 „A gőg, az önzés, bizony még most is megvan. Nem fogadom el ezeket, de hát itt vannak. ...
A bűn itt van.
A rossz itt van.
Mindig készek belépni, mert gyenge vagyok. A szeretet-Istennel lehetséges a tisztulás, és én arra készülök, hogy meglássam Istent!” – zárja a Boldogok a szívükben tiszták! – című apró fejezetet.
Itt a válasz arra, hogy miért nem vonja vissza több mint ezer éves döntését az egyház. (Kr. után 700-ig egyszer tértek meg az egyházba belépők, és hosszú vezeklés után feloldozást kaptak. Többnyire ezt követően csak haláluk előtt kérhettek eredménnyel feloldozást.)
Jobb híján testi vonatkozású analógiával élek:
Volt olyan időszak is, amikor egyes emberek egész életükben soha nem mosakodtak meg. Később aztán változott a felfogás, utáltak büdösek lenni, és időről időre tisztálkodtak a rendelkezésükre álló módszerekkel. Amikor saját testük illata savanyodni kezdett, megszabadultak a testszagtól. Amikor megtértek útjukról, lemosták az úti port, le a csípős-sós verítéket magukról. Nem is annyira azt nézték, miféle a szutyok összetétele, hanem érezve a kellemetlen érzést, igyekeztek mielőbb megszabadulni a kosztól.
Ugyanígy létezik lelki érzékenység is. Amikor már nagyon büdösnek érzi magát az ember, jól teszi, ha megszabadul a kosztól, mert mint ez az idős szerzetes írja: Csak a tiszták képesek látni Istent. (Nem a farizeusok, nem az álszentek, hanem a csakugyan tiszták.) A tisztulás akarása, a tisztulásra nevelés eszköze ez a lelki lehetőség, amit gyónásnak, bűnbánat szentségének is neveznek.