Említettem, hogy most jelent meg egy könyv Emmanuelle
nővérről. A Korda adta ki. A francia szerzetesnő kemény körülmények között élt,
de mégis mintegy bura alatt, amennyiben nem kellett a divattal törődnie, attól
kezdve, hogy beöltözött. Azt fogalmazza meg, hogy „nevetséges öltözék”-ének
örült, mert megszabadult attól, hogy cifrálkodjon.
Végigdolgozta hosszú életét – többnyire a kairói nyomornegyedben. Amikor pedig
már nem bírt mozdulni se, attól kezdve naphosszat imádkozott.
Arra kerestem választ könyve olvastán: van-e egy szent életű embernek bűne,
vagy már nincs.
Arra kerestem válaszát, szokott-e gyónni, aki a szegények közt szegény volt, a
betegeket meglátogatta, a ruhátlanoknak öltözéket szerzett, az éhezőket
jóllakatta, a szomorkodókat megvigasztalta, s aki már ki se tud mozdulni.
Így olvasgatva a visszaemlékezéseit elérkeztem a 130. oldalhoz, ahol aztán
bőséges választ kaptam az előzőekben írtakra.
Ezt vallja: „Csak a tisztaság képes látni Istent. Amilyen mértékben
bepiszkolódott és szennyes a lelkünk, zavaros a látásunk is. A purgatóriumban
lelkünk megtisztul, hogy egy napon szemlélje a tündöklő isteni pompát.
Igyekszem hetente (!) gyónni, hogy megtisztuljak mindattól, ami nem
jó (?) bennem. Túl sok közepes gondolatom van, túl sokat törődöm
a kis egészségemmel, a fájós lábammal, hátammal. Szeretném, ha
több gondot fordítanának rám(!). ... elkeserít hiúságom. ...»Igazán, ezt
mondták, rólam, Emmanuelle nővérről?« (!)
Ami a legjobban megdöbbent, az az, hogy öregségemre se tűntek el ifjú korom
hibái.” [Mint a hűséges kutyák, mint nadrágszáron a bogáncs, kitartottak vele –
morfondírozok magamban Gy. M.] Ő így folytatja:
„A gőg, az önzés, bizony még most is
megvan. Nem fogadom el ezeket, de hát itt vannak. ...
A bűn itt van.
A rossz itt van.
Mindig készek belépni, mert gyenge vagyok. A szeretet-Istennel
lehetséges a tisztulás, és én arra készülök, hogy meglássam Istent!” – zárja
a Boldogok a szívükben tiszták! – című apró fejezetet.
Itt a válasz arra, hogy miért nem vonja vissza több mint ezer éves
döntését az egyház. (Kr. után 700-ig egyszer tértek meg az egyházba belépők, és
hosszú vezeklés után feloldozást kaptak. Többnyire ezt követően csak haláluk
előtt kérhettek eredménnyel feloldozást.)
Jobb híján testi vonatkozású analógiával élek:
Volt olyan időszak is, amikor egyes emberek egész életükben soha nem mosakodtak
meg. Később aztán változott a felfogás, utáltak büdösek lenni, és időről időre
tisztálkodtak a rendelkezésükre álló módszerekkel. Amikor saját testük illata
savanyodni kezdett, megszabadultak a testszagtól. Amikor megtértek útjukról,
lemosták az úti port, le a csípős-sós verítéket magukról. Nem is annyira azt
nézték, miféle a szutyok összetétele, hanem érezve a kellemetlen érzést,
igyekeztek mielőbb megszabadulni a kosztól.
Ugyanígy létezik lelki érzékenység is. Amikor már nagyon büdösnek érzi magát az
ember, jól teszi, ha megszabadul a kosztól, mert mint ez az idős szerzetes
írja: Csak a tiszták képesek látni Istent. (Nem a farizeusok, nem az álszentek,
hanem a csakugyan tiszták.) A tisztulás akarása, a tisztulásra nevelés eszköze
ez a lelki lehetőség, amit gyónásnak, bűnbánat szentségének is neveznek.
2009.04.03. 11:20 emmausz
Legalább húsvét táján
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr365168381
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek