Mickey webnaplója

Még itt visszhangzik Ágoston hangja, még itt csücsül emlékeinkben a szoba sarkában a legóval és az autómodellekkel. Még nézegetem a Duna-parti képeket, még előttem van figyelmes tekintete, ahogy lesi, milyen számtan feladvánnyal lepem meg. Még itt van Zsuzsa, aki kiírta a netről valamennyi állatkerti programot órára-percre, hogy mikor hol kaphatnak élőszóban felvilágosítást a nagyvadak életéről, eseményeiről, szokásairól. Hogy hol lehet kígyót simogatni, és ha eső esik, akkor hol. De eső nem esett, szép idejük volt, elég sokáig elmaradtak, elég rendesen elfáradtak, elég éhesen tértek haza. Mármint hogy hozzánk.
Két és fél nap alatt jól kibeszélgettük magunkat velünk.   
Még előttem van önfeledt félmosolya, amikor anyja Brummiról és Panasz Mukiról mesél, meg Dagiról és Jócsontról.
Még előttem van Ágoston álmos kis feje a mai korai ébresztés miatt, még előttem időhúzása, sehogy se akart lábára felkerülni a kiscipő.
Még előttem, ahogy gondoskodik útravalóról, ahogy nyitja a frigó ajtaját.
Az indulást kifejezetten támogatta a téli időszámításra való áttérés, mert ugyan fél hatkor kellett felkelniük, hogy elérjük a buszt, de fél hat ma olyankorra esett, mint tegnap fél hét. Tehát azért nem volt így olyan rettenetes.
De ezek csak emlékek. Még felhúzva külön szobájukban az ágynemű, de feltűnően nagy a csend.
Elmentek.
A hiányuk révén keletkezett űr áthidalására lehúzzuk az ágytakarókat, elrakjuk őket, porszívózunk, és elbeszéljük itt maradtak, kinek mit mesélt Zsuzsa, mit mondott Ágoston, hogy fogadta a buszra szállást, mit vettek a helyi pékségben.
Mire felocsúdtunk, már jön is a telefon info: Találkozott Móváron a család két fele, már anyja öléből híreszteli Blanka: Itt van a mama, itt van a mama…