Ha valaki Franciaországba téved, elkészülhet rá, hogy egy csomó figyelmes, barátságos és vidám emberrel fog találkozni. Mi legalábbis ezt tapasztaltuk. A Bonjour Monsieur mellé társul egy kis mosoly is.
Itt van pl. Léon apó. Legalább nyolcvan.
Évától tudom, hogy pl. inkontinenciális panaszokkal él. De ez nem látszik rajta.
Jobbkezes lehet, legalábbis jobb kezén lyukas a szvettere, jobb lábas posztópapucsának az orra lyukas. A bal oldali nem, szvettere könyöke sem.
Nos, Léon bácsinak nincs foga, (fogsora se?), egyik fia néhány évvel ezelőtt öngyilkos lett.
Léon bácsi bejön. Fogatlan szájával mindenkire rámosolyog, bemutatkozik: Enchanté-val viszonozza a mi bemutatkozásunkat. Közvetlenül társalog, s szívesen elfogad egy kávét, majd távozik.
Sem előbb, sem később, mint az helyénvaló volna.
A kórházban Évának fiatal lány látogatója érkezik; egyházi közösségük tagja, aki a városban tanul, és meglátogatja a mamát és az újszülött Flórácskát. Öt perc múlva távozik.
Éva elmeséli, hogy kisgyerek korában rák támadta meg ezt a vidám teremtést. Életben maradt.
Kisvártatva meg egy nő érkezik, aki egy falucskában lakik Éváékkal, egyébként a kórház gyermek osztályának éjszakás nővérkéje. Szintén vidám - a madám. Hozza magával négy gyermekét, és Flórának egy bébi termoszt ajándékba; a gyerekeknek pedig vagy ötven gömbnyalókát. Mindegyik gyerek választ egyet, így viszonylag csend keletkezik, s jó lehetőség adódik a könnyed csevegésre. A madame kézbe kapja a pici újszülöttet, és megjegyzi, hogy „így készen” szívesen elvinné magával.
Mindenki mosolyog kedves megjegyzésén.
A kisiskolások kísérői rámosolyognak egymásra, az iskolabusz sofőrje, egy idős bácsika, a szállított kompániára érkezéskor is és búcsúzáskor is.
Az emberek egyébként az utcán is kedvesen üdvözlik egymást.
Persze kicsi a település.
Ha nem akarják, akkor is ismerik egymást.
Halkan megjegyzem: ez az idei (azaz 2011.) posztom.
Utolsó kommentek