Mickey webnaplója

Ha blogom egy-egy részlete irodalmi értékű is, félek, hogy nem az utóbbi időké az. Mostanság – bár kenyérkereső munkám nincs – más jellegű elfoglaltságok tolakodtak előtérbe. Tartozom azonban az igazságnak azzal is, hogy a mai napról volna mit írni. Van is. Elmentem ugyanis a Szent István Társulat Könyvheti megnyitójára. Hallgattam, köszöntem, láttam, fotóztam, ettem, ittam, megfigyeltem, nem mondom el, aztán átballagtam a Ferenciek terére, ahol sok szép kiadó sok szép könyve akkora tömegben került szemem elé, mint a svéd bélyeggyűjtő gyereknek egykor, akit az apja egyszer két kiló bélyeggel lepett meg. Mint ismeretes, ő akkor hagyta abba a bélyeggyűjtést. Valahogy bennem is hasonló érzések dúltak.
A térrel kb. öt perc alatt végeztem. Azt hiszem, B. É.-t láttam az Agapé kiadónál, Zs.-t és L.t a Szent István Társulat pavilonjában.
Reméltem, hogy sok ismerőssel összefutok itt. Nem így lett.
Elég gyorsan áttértem a Belváros megtekintésére.
Elgyalogoltam a Régiposta utcába, lefotóztam egykori irodám ablakát, majd elmerengtem azon, melyik bolt maradt meg eredeti funkciójában a környéken s melyik nem. Szinte semmi sem a régi.
Talán a Váci u. sarkán lévő dohánybolt az egyetlen üdítő kivétel. Mivel a tesókkal megbeszélt találkozó csak 15 órától volt esedékes, ráértem Angyalföldre gyalog menni. Útba ejtettem a Nádor utcát, a József Attila utcát, a Szabadság teret.
Egy játszótéren sorban álltam, hogy a csobogónál pótlólag bekapjam déli gyógybogyóimat. Így érkeztem az Alkotmány utcába. Lefotóztam – már amennyire a tér engedi – szeretett Főiskolánkat, s továbbhaladva elértem a Szent István körutat. Azon átkelve már csak Angyalföldön kellett átvágni, hogy 15 perccel három előtt megérkezzem. Öten jöttünk össze, s meghánytuk-vetettük a meghányni-vetnivalókat.
Öt órakor szabályos időben bekaptam az esti pirulakomplexet, fél hét felé távoztunk.
Elég sokat fotóztam.
Budapest még mindig szép.