Mickey webnaplója

Ha lusta volnék, már végeztem volna a Karinthy-naplóval. De a mai finom hidegfrontnak nem tudtam ellenállni. Nyakamba vettem a fővárost.
Elhatároztam, hogy felvitetem magamat megint a Szabadság-hegyre, és immár az Ördög-orom felé veszem utamat.
Az első említésre méltó történés a Batthyány téri metróperonon ért. Egy beesett arcú öregember – vállán hátizsák, fejében kalap. Kéreget. – „Adjanak valamit. Adjanak valamit…” Két nő belenyúl a pénztárcájába „valami”-ért.
Már apám idejében is ugyanez volt a helyzet, csak nem volt még metró. Az Avar utca koldusa is ezt kiabálta: – Adjanak valamit! – Mit adjunk? – kérdezték eleim. – Mindent adjanak – vágott vissza a koldus –, amit Isten adott!
A második meglepetés a metrón ért: A Széll Kálmán tér következik. Igen. A Moszkva tér megszűnt. Mert mégiscsak „emberségesebb” a Széll Kálmán elnevezés.
A harmadik említésre méltó valami, hogy több közterület május 12-én hivatalosan is új nevet kapott. Így lett a Moszkva tér Széll Kálmán tér, az óbudai Ságvári Endre  utca Sinkovits Imre utca. A VIII. kerületi Köztársaság tér (ahol a szoc. párt székháza állt, és ahol ávósok tüzeltek mindenkire 56-ban) II. János Pál pápa tér.
A XXI. kerületi Ságvári Endre utca Popieluszko utca (Pater P.-t brutálisan agyonverte egy lengyel belügyis 1984. okt.-ben), a Tanácsház utca Károli Gáspár utca, a Margit híd budai hídfőjéhez közeli, II.  kerületi, eddig névtelen közterület Elvis Presley park lett (E. P. 1956-ban a világ figyelmét a magyaroknak való adakozásra szólította fel Ed Sullivan tévéműsorában).
Hozzáteszem, hogy az 53-as buszvégállomás terét Mindszenty József térnek hívják, az 56-os villamos mellett ilyenek sorakoznak: Márton Áron tér, Mindenszentek park, Apor Vilmos tér.
Budapest közterületei kezdenek vallásosak lenni. Még a nemzetnek kellene utánozni a tendenciát.
A Böszörményi út sarkán minden kozmopolita berzenkedés ellenére áll a Turul-szobor, alatta csobogó vízesés. Hát ennyiféle valamin akadt meg a szemem, fülem.
Hanem a természetes látnivalókkal egyre inkább adósa a főváros a tájban gyönyörködni akaróknak. Buda hegyei kiváló rálátást biztosítanának mindenkinek, „ha felmegy valaki a budai nagy hegyre”. A nótában még csakugyan ez áll: /Ha felmegyek a budai nagy hegyre, / letekintek, letekintek a völgybe, / ott látom az, ott látom a kicsi kertes házunkat, / édesanyám szedi a virágokat. / Ma már nem így szólna a nóta. Ha felmegyek a budai nagy hegyre (és most mindegy, melyikre), letekintenék a völgybe, de nem látok semmit, mert mindenütt hatalmas kerítések, égig érő fák és házcsodák takarják el, irigylik el a kilátást a kirándulóktól. Fotózhattam volna „magánterület”, „Kérem, ne zavarjanak!”  feliratokat. Nem egy „köz” nem köt össze semmit, mert a vége lezárva magánházzal. Minden „köz” két utcát kötött össze a jobb időkben. A név maradt, a funkció nem. A házakból persze gyönyörű panoráma esik a lapályosabb részekre, ellátni Pestre. De csak azoknak, akik ott laknak.
Nincs ez így jól. El kellene bontani a kerítéseket, és visszaadni a polgároknak a város látképét. Miként Kaliforniában is elbontatták azt óceánt lekeríteni kívánó magánzókkal az összes kerítést: Az óceán partja az amerikaiaké!
A budapesti tájkép pedig a budapestieké. Azt tapasztalom, mindent beépítenek vagy bekerítenek, és hirdetik horribilis árakon a még beépítetlen telkeket. A legtöbb utca zsákutca itt Farkas-völgyben is. Lehetetlenség megközelíteni a táj egy-egy nevezetes pontját. Csak igen nagy vargabetűk megtételével jutottam el pl. az Ördög-oromhoz a szemközti Arató utca felől.
Gyerekkoromban mennyivel egyszerűbb volt a kirándulónak innen oda, onnan meg amoda térni. Ma összevissza vezetgetik a gyalogszert. Csak a nagyon makacs turisták érnek célba. Én közéjük tartozom. Végül eljutottam az Ördög-orom alsó utcájához. Meg kell mondanom, nem éreztem ingerenciát felmenni az oromhoz. Az oda vezető Edvi Illés utca teljesen be van építve. Hol van már a szépséges vadregényes táj?
Odalett a telepesek mohósága folytán.
Kár érte, én legalábbis nagyon sajnálom.