Izgága kor a XXI. század, az volt a XX. is, de mintha tovább erősödne a folyamat.
Valaha az információáramoltatás eszköze a tam-tam volt, füstjelzés és/vagy a gémeskutak átállítgatása. Előkelőbb körökben futár, gyalogos, vagy lovas, esetleg fogatos.
Azután a postakocsik személy-, csomag- és levélposta szolgáltatása következett.
Azután átvette a funkciót a mozgóposta a vasúton, párhuzamosan távíró drótok futottak a sínek mellett célszerűen. Társult mellé a légi és hajóposta.
A táviratokat továbbfejlesztette-követte a telefon és a telex-szolgáltatás.
A telexet a telefax váltotta le, a telefaxot az email, az sms-ek, a FB.
Párhuzamosan a hálózati telefonokat felváltotta a drótnélküli telefon, utóbb a mobilok ki tudja, hány, egymást követő családja. Sose lesz teljes a lista, de most toldjuk meg még a skype-pal.
Izgágának pedig azért nevezem korunkat, mert csakugyan nem fér a bőrébe.
Mert, lehet hogy az információk lassabban mentek át korábban, de nem is izgatták fel az egy helyben élőket, merthogy nem tudtak a világban folyó szép és rút eseményekről.
Izgága a korunk annyiban is, és erre kívántam kilyukadni, mert ha naprakész akarsz maradni a mobilok fajtáit illetően, a számítógépek szoftvereinek a fejlődését illetően, akkor ennek a megismerési folyamatnak az időigénye óriási. Amit megnyersz a korszerűbb technikák alkalmazásával, annyit el is vesztesz a rendszerek megismerésével, megtanulásával. Nem én találom ki, egy rendszergazda említette.
Hozhatnám a példát az autózás területéről is. Valaki kiszámolta, hogy ha az autóddal való szöszmötölést, ügyintézést, vezetői tanfolyamot, vizsgáztatásokat, tankolásokat, stb. összeszámolod, az autózás Bp-en 4 km/h átlagot éri el.
Még mindig nem tartok a nótám végén. A számítástechnikában alkalmazott szakkifejezések bikkfanyelve közismert. Egy új rendszer megismerésére alkalmasabb az intuícióra hagyatkozás, mint a súgókban leírt lépések megjegyzése. (Már csak azért is, mert ugye a programokat fejlesztik, és folyamatosan azt érzékeled, hogy a monitoron új és új parancsokat találsz, egyre bonyolultabb az egész, egyre nehezebben igazodsz el rajta. Mindez a te kényelmedet szolgálná, ha csakugyan.
Ám a helyzet más.
Arra a lélektani kísérletre/játékra hasonlít, melyben két fő játszik. Te látsz egy papírlapot többé-kevésbé bonyolult ábrával. A társad egy tábla előtt áll, rajta egy A/4-es, és próbálja a te instrukcióid alapján felrajzolni az ábrát. A probléma ott kezdődik, hogy álló vagy fekvő a papírlap, azután sorra jönnek az információátadás során felbukkanó sorozatos félreértések. Mindezeknek következményük van. Több velük a bosszúság, mint a belőlük származó haszon.
Ezt élem meg csaknem mindennap, amikor a fotó preparálás után visszaáll az eredeti állapotára, amikor a szkenner nem akar szót fogadni, amikor a telefont mégse sikerül kihangosítani, amikor a korlátolt hozzáférésű albumodat kitolja az internet egészére, s a legszélesebb nyilvánosságot kapja az, amit családi köröddel kívántál megosztani.
Fárasztó ez a játék, melyet lehet, hogy hivatalosan káosznak neveznek. 
Utolsó kommentek