Mickey webnaplója

Június 30.-i posztom (Fibanocci) óta egyfolytában foglalkoztat a közös őseink kérdése, merthogy messzemenő következtetéseket lehet levonni ennek a tényéből.
Ma olvasom az interneten, hogy egy Olson nevű valaki társaival szuperszámítógépekkel kutatva arra a következtetésre jutott, hogy nem is túlságosan régen létezett egy, mindenkinek közös őse. Ugyanazzal kezdte, amivel én: kiszámította, hogy 40 generációnyira van a mától őseink száma már ezermilliárd (billió) körül mozog. Idézem:
„Hogyan lehetséges, hogy valakinek ezermilliárd őse legyen a 9. században? A válasz az, hogy sehogy. Képzeljük el, hogy élt egy férfi, 1200 évvel ezelőtt, akinek a lánya a mi anyukánknak volt a 36. üknagymamája, és akinek a fia pedig az apukánk 36. üknagypapája. Ez már mindkét őst kétszer szerepeltetné a családfánkon, egyszer az apai, egyszer pedig az anyai ágon. Az igazság az, hogy azok az emberek, akik 1200 éve éltek, nem kétszer, hanem legalább ezerszer fordulnak elő mindenkinek a családfáján, mivel abban az időben 200 millió embernél nem élt több a földön. (Az ezermilliárd már emiatt sem volna lehetséges). Egyszerű osztással rájöhetünk (ezermilliárd osztva 200 millióval), hogy egy akkori átlagember 5 ezerszer szerepel minden egyes ma élő személy családfáján.” Idézetnek vége.
Pontosan fogalmazott Jézus, amikor egymás felebarátainak nevezte az embereket (atyafiaknak, ma pedig sokan embertársnak). Pontosan fogalmaz a főparancs második fele is: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. (Noha feltáratlan múlttal, de annál bizonyosabban rokonai vagyunk egymásnak: A hóhér áldozatával, a szervkereskedő a kényszerűségből donorrá válttal, a rabszolgatartó rabszolgájával, a felperes az alperessel, az erőszaktevő az erőszakolttal, a bokszoló ellenfelével, az egymással farkasszemet néző hadsereg tagjai egymásnak, bármelyik oldalon állnak is. A fehér a négernek, az indián a sárgabőrűnek…)
Rokonai, de vajon felebarátai vagyunk-e egymásnak? A Mester erre is pontos választ ad az irgalmas szamaritánus néven ismert példabeszédében.
Ugye rablók (rokonai a vándornak) véresre vernek egy embert, kirabolják s otthagyják az út mellett. Arra jön egy pap (rokon) továbbment; egy levita (szintén rokon), szintén továbbmegy. Végül arra jött egy szamaritánus (rokon) megesett rajta a szíve. Egy fogadóba vitte, a fogadósnak (rokon) pénzt adott, hogy lássa el.
Lukács így fejezi be a történetet. Krisztus megkérdi: „»Mit gondolsz, a három [rokon] közül melyik a felebarátja annak (a rokonnak), aki a rablók (rokonok) kezére került«? »Aki irgalmasságot cselekedett vele« – felelte a kérdezett. Jézus így szólt hozzá: »Menj, és tégy hasonlóképpen.«” (Vö. Lk 9,30–37)    
Hej, feleim az Úrban, így kellene egymásra néznünk, nekünk, rokonoknak, és így is kellene cselekednünk. Merthogy érdemes elgondolkoznod rajta, aki olvasod ezt a szösszenetet: Te és én – rokonok vagyunk. Látod a hasonlóságunkat?  
Érdekes hír! Ne vedd zokon!
Üdvözöllek, Kedves Rokon!

Villámként hasít belém a felismerés!
:)