Akimoto idézi Poppert, aki idézi Pilinszkyt, s akiket most megidézek magam is, mert terjednie kell a hasznos gondolatoknak. Rám ne haragudjanak a pszichológusok az citátumért, annál is inkább ne, mert magam – elidegenedett világunk okán és egyéb okoknál fogva is – nélkülözhetetlennek tekintem tevékenységüket. Mégis merész és izgalmas, vitatémának is alkalmas, amit Pilinszky Popper „fejéhez vág”.
Idézem tehát:
’A mélyen hívő költő, Pilinszky egy beszélgetés során egyszer azt mondta nekem, hogy: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség” – vágta a szemembe Pilinszky.’
Persze finomítanék rajta: az emberek élete dráma sok felvonásban, melyek főszereplője ki-ki maga. A szerepeit végig kell játszania, a hősieseket éppúgy, mint a szégyellnivalókat. Utóbbiak esetleg csak sorsszerűen történnek velük. (Az irodalmi drámák során bonyodalmak keletkeznek, melyekre valahogyan választ keresnek a drámaírók. A szereplők lehet, hogy nem találnák maguktól, s lehet, hogy a drámaíró is téves gondolatsort visz végig, téves következtetésekkel.)
Az élet drámáját a Gondviselő írja, mondhatni, a háromságos egy Isten, hiszen ott munkál a Lélek is már a sötét vizek felett. És Páltól Faustynáig valljuk, hogy a mindenség Krisztusért létezik, és Benne áll fenn, és bármennyire is érthetetlen, az egész történelem Krisztus akarata szerint alakul.
Kissé elkalandoztam az ember drámájától. Azt akartam csak érzékeltetni, hogy szerintem a drámában konfliktusok keletkeznek, ezeket jól-rosszul oldjuk, dolgozzuk fel magunkban…
Ám ekkor újabb konfliktusok támadnak, csakúgy, mint ahogyan a Huygens hullámelméletében szereplő, kis résen kitörő, apró vízmozgások újabb hullámot indítanak el.
Olyan is ez, mint Karinthy automatája. Ő azt írja, hogy „van egy gomb, amit ha megnyomunk, kiugrik egy másik gomb, amit szintén meg lehet nyomni.”
És megint fegyelmezetten vissza Pilinszkyhez. A Mester áll mögötte, amikor irgalomról szól. Krisztus ugyanis a felebarát fogalmát az irgalomhoz köti (vö. az irgalmas szamaritánusról szóló parabola).
A főparancs szerint szeressük (viszont az irgalmas) Istent, aki egyedül jó. És szeressük felebarátunkat, mint magunkat. Feladatunk az, hogy a többiek irgalmas felebarátaivá legyünk.
S ha ennyi sem volna elég, vessük össze a miatyánk soraival: „…bocsájtsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek…”
Dráma és irgalom. Felebarátaim, ez az élet fontos kerete és szabálya. A drámának mindnyájan szereplői vagyunk, és irgalmaznunk kell, miként magunk is irgalomra szorulunk.