A szó nekem azt súgja, hogy olyan élményekről kellene itt beszámolni, amelyek korábbi életemet más vágányra terelték, új kihívásokra (de ronda szó) igennel válaszoltam. Azért merem itt alkalmazni a kihívás szót, mert van benne egyfajta cukkolás: Tom Sawyer lábujjával rajzol a porba egy vonalat, és rákiált az új fiúra: „Ha át mered lépni ezt a vonalat, akkora pofont kapsz, hogy kiugrik a szemed.” És az új fiú azonnal átlépte a vonalat. Nos, nemcsak a gyerekek élete hoz pálfordulásokat, szakmaváltásokat, hanem a felnőtt embereké is. Mögöttesük az, hogy többféle tehetség lakik mindenkiben. Ha valaki eléggé életrevaló, akkor a tehetségei mentén fog elhelyezkedni, ha úgy tetszik, beáll a hivatásának megfelelő sorba, mint az iránytű mutatója. Ettől kezdve önmagát adja, nem nézve se jobbra, se balra. Persze kisebb-nagyobb fordulópontok többször is adódhatnak. Olyik ember élete leginkább egy leporellóra hasonlít, mert hol erre, hol arra hányja a sorsa, mígnem célba ér – szerencsétlen esetben talán éppen vesztegel.  
A fordulópontok megugrásához általában erős hit kell, az ismeretlen, de derengő jövőre függesztett tekintet, amely azt súgja: Ami most adódott, az a tied. És a tied lesz.
Ha életemet áttekintem, és csak a szakmai oldalát vizsgálom, akkor indulásra a zene kötötte le érdeklődésemet (máig megvan, ha nem is lettem hegedűs). Másodszor a pszichológusi, harmadszorra a kertészkedési lehetőség érintett meg, de ezekről lebeszéltek a benne dolgozók. A Goldbergerben dolgozva vállalkoztam volna textilmérnöki képzésre, mely a Műegyetemen történt volna. Ezzel szemben itt nem kívánom részletezni, hogy milyen okokból végül is a Kereskedelmi Főiskolát végeztem el. Párhuzamosan érlelődött bennem a publicista élet felé való fordulás. Jól megírt értekezések tereltek ebbe az irányban már a gimnáziumban. Harmincévesen az ÉS-t olvasva azt mondtam feleségemnek: Ilyen cikkekre képes volnék én is. Telt-múlt az idő. A kereskedelemben dolgoztam értelemszerűen. Utolsó ilyen munkahelyemen összeállítottam egy vállalati újságot, ami szűk körben tetszést aratott.
Munkanélkülivé kellett lennem ahhoz, hogy beiratkozzam egy újságírói tanfolyamra. Ezt elvégezve hamarosan megnyílt előttem az a terület, ahol magamat adhattam, tehetségemmel. Ennek azóta sincs vége. Szerkesztőségben dolgoztam vagy másfél évtizedig, s a szakirodalom egy szeletét művelem folyamatosan azóta is. Szerkesztek, korrigálok, lektori munkát végzek, írok. Tanúsíthatja mindezt blogom a maga 3000 posztjával. Az én fordulópontom szakmai szempontból 1992-ben következett be. Erről a http://evekesemlekek.blogspot.hu/ c. weboldalon már részletesen beszámoltam Mick néven.
Akadtak egyéb fordulópontjaim is: az érettségi, a főiskolai diploma megszerzése, bevonulás a seregbe jó két évre, a munkásélet hétköznapjainak megismerése testközelből, nősülésem, házasságunk, gyermekeim, unokáim érkezése, gyermekeim házassága, nyugdíjba vonulásom, egészségem meg-megbicsaklásai (kórházi tapasztalatok), rokonaim elvesztése, egy-egy megvilágosító lelkigyakorlat, stb. Ezek a leporelló lapjai. Mégis az írás felé mozdulást emlegetem, mert az volt olyan számomra, mint amikor a magzat beáll a szülőcsatornába, mert eljött az ő ideje, hogy kezdődjön egy alapvetően más. ezt máig így élem meg. 
Ez a poszt szintén megjelenik a fenti weblapon. Mivel az ottani téma a címbeli, így válik érthetővé, hogy miért éppen erről az elméleti kérdésről írok Mikuláskor.