Tegnap említettem, hogy az írások értéke nem függ keletezésük idejétől. Egy ma olvasott J. Ratzinger-cikk örökzöld témát feszeget. Címe: A hit helyzete a mai világban. (Vigilia 1968 júniusi sz.) Sajnos nem poszt méretű a terjedelme. Próbálom röviden: A hívő szavai idegenül csengenek annak, aki nem szokta meg az egyházi beszédstílust. A szerző Kierkegaard egy kis történetével illusztrálja mondandóját: Kigyulladt a vándorcirkusz. Az igazgató már előadásra beöltözött bohócát küldi a közeli faluba, hogy hozzon segítséget az oltáshoz. Az elrohan, s kéri a lakosságot, hogy siessenek a tűzhöz, oltani. A helyiek megtapsolják a „produkciót” és úgy kacagnak, hogy kicsordul a könnyük. A bohóc könyörög, még rimánkodik, amikor a tűz eléri a falut, mely szintén porrá ég. A teológus nem éri el, amit akar. Meg se hallgatják. Régimódi, középkori ruhája miatt azt gondolják, betanult szöveget darál. Színészkedik, pózol… De ha modern formában adja elő mondandóját, akkor is hasonló a helyzet. Hitünk önmagában nehézségbe ütközik. J. R. hivatkozik arra, hogy Lisieux-i Terézt életének utolsó idején ateista kísértések gyötörték. A hitetlent is megkörnyékezi a kétely. Most hatalmasakat ugrok, mert nem részletezhetem a cikket minden fordulatában. Említ még egy történetet, Buberét: Egy felvilágosult tudós fölkeresi Levi Jitzchakot, hogy vitázzanak. A rabbi ránéz az érkezőre, és ezt mondja: „Hátha mégis igaz.” A tudóst megingatja ez a félelmetes hátha…
Senki sem tudja kitenni az asztalra a másiknak Istent és az ő országát. Még a hívő önmagának sem. Ugyanígy a hitetlenben is megmarad a kétely, a „hátha mégis igaz” kételye. Mindketten megélik a hitet és a hitetlenséget. A kettő között ingadozva keresi az ember élete értelmét. A nyitás lehetővé teszi, hogy a kételkedő közelebb kerüljön a hívőhöz, aki a másik kételkedése miatt osztozik amannak sorsában. … Isten és az ember között végtelen szakadék tátong. Az ember csak azt tudja szemügyre venni, hogy mi nem Isten, aki lényegénél fogva láthatatlan. Ha az ember elfogadja, hogy a látható világ nem tölti ki teljes világát, akkor közelít a hit által a valósághoz. A hittel azt állítom, hogy a láthatatlan nem feltétlenül valótlan is, hanem ellenkezőleg, épp a láthatatlan az igazi valóság, mely az általunk is látható részét létrehozza és fenntartja. Másképp: létünk mélyén van egy pont, amely nem vezethető le a látható s fogható világból, hanem a láthatatlanra utal. Ezt csak – a Biblia szavaival élve – megtéréssel szerezhetjük meg.  Az embert természete a látható világ felé húzza. Bensejében kell megfordulnia ahhoz, hogy meglássa: a legértékesebbet tékozolja el magában, ha átadja magát a természetes nehézkedés vonzásának. A lét e fordulata nélkül nincsen hit. Ezért a hitet nem lehet bizonyítani. A lét megfordítása ez, s ezt csak az fogja fel, aki maga is megfordul, … ez a fordulat napról napra új marad, s csak egy életen  át tartó megtérésben válik vérünkké, mit is jelent, ha azt mondom: hiszek.
Így valahogy fogalmaz J. Ratzinger, aki évtizedekkel később XVI. Benedek pápa lett.
Tán nem véletlenül.  
Lábjegyzet. Közöm a Ter 39-hez. József életének szakaszai. Potifár jó vásárt csinált Isten emberével, akinek minden sikerül. Hamar rábízza az intézői tennivalókat, majd egész vagyonát. Felesége szemet vet Józsefre. (A képzőművészet egyik alaptémája: József és Putifárné). „Hálj velem.” A csábítás sikertelen marad. Potifárné haragjában átadja ruháját Józsefnek, majd éktelen ricsajt csinál Józsefet megvádolva, hogy meg akarta erőszakolni. A bizonyíték: még mindig nála a ruhája. A történet hihető, a trükk beválik: Potifár börtönbe veti Józsefet. A sors iróniája, hogy a börtön felügyelője mindent Isten kegyeltjére, Józsefre bíz, mert ő is rájön: „Az Úr vele van, s minden, amihez csak hozzáfog, azt sikerre vezeti.”
Közöm nem volt Potifárnéhoz. De nem egy festmény látása gondolkozóba ejtett. Abban az alávetett helyzetben vajon mit tettem volna? Igazi kutyaszorító. A házasságtörést akkor is szigorúan büntették. Persze József belső törvénye mindnyájunkban él. Isten nem nézi jó szemmel az efféle kilengéseket. Potifár felesége viselkedése ugyancsak életveszélybe sodorta a rabszolgát. Ám vele volt az Isten. Minden ügyeiben. Nemcsak vele, velünk is az Isten (héberül: Emmanuel). Mi pedig ezt a velünk levést kérjük s a magunk részétről ígérjük újévi nótánkban: Ó szép Jézus, ez új esztendőben légy híveiddel … hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvedben. Ő hű lévén magához, velünk van, az tuti. De mi? Mi is vele, ha elég nagy a hitünk. „Segíts hitetlenségemen” – fordul egy ember Jézushoz.