Mickey webnaplója

A 30 000 tó országában, Finnországban szinte mindig esik az eső.  Mit tehet a finn turista? Felveszi a viharkabátját, és úgy indul neki az erdős-lankás országnak.
Mivel tegnap már úgy látszott, hogy ma nem fog esni, eleve elhatároztuk, hogy elvonatozunk Esztergomba, azután majd meglátjuk.
Mára lanyhult bennünk az érdeklődés a város iránt. Igaz, hogy egy óra alatt ott vagyunk, de a madzagszerű városnak a szélén található a vonatmegálló. Onnan még csaknem egy órás séta a Duna-part, a bazilika környéke. Visszafelé ugyanígy. De hát akkor hova?  Soroltam, hogy milyen helyek adódnak kiindulópontunktól. Pomáz-dobogókő; HÉV-vel Szentendre; busszal Margit-sziget; busszal, ha a másik irányból jön, Békásmegyeri gát. Ha lemegyünk a Duna-partra, Graphisoft, gázgyári ltp, esetleg tovább Óbudai-sziget.  Adódhatnak még visszatérő sétaalkalmak. Reggel elsétálhatunk misére, sétálhatunk vásárolni is, de előző egyeztetés után sétáltathatjuk unokánkat is.
Nem is rossz választék.   
Látom és megértem T. húzódozását.
– Nem probléma, megyek egyedül – mondom neki.
- N,a nem – megyek veled én is. De hová menjünk?
– Valahogyan dönteni kell, menjünk a Margit-szigetre busszal.  S lőn.
Oda s vissza megjártuk, kb. két és fél óra alatt.
Nem számítottunk semmi különösre, nem is ért bennünket semmiféle extra. A fák kopaszok, a sás száraz, a réti sas unatkozik, az őzek emésztenek, a talaj süppedékeny, az utak tiszták, a turisták ritkák, a Palatinus szétverve (vö. úszó EB előkészületek), a Szt. Mihály-kápolna a helyén, a zenélő kút a víztorony és klastromromok úgyszintén, a busz kényelmes és jó rugózású, a Colt robbanékony, s mi máris itthon találjuk magunkat.
Az első kiruccanási kísérlet kipipálva.
Énekek éneke 5. f.
A VŐLEGÉNY
Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!
A MENYASSZONY
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja):
A VŐLEGÉNY
Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.
A MENYASSZONY
Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ. Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik. Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre… Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.
A KAR
Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?
A MENYASSZONY
Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is. A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete. Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a tengeren ülnek. A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla. Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafírral. A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa. A szája mézédes, a lénye elragadó! Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom, Jeruzsálem lányai! Közöm. Szerele, szerelem, átkozott gyötrelem... mondja a népdal. Úgy látszik, a mély érzelmek olykor szenvedéssel járnak. Kikerülhetetlenül. Mert elment a vőlegény, akinek a hajq fekete datolyafürt, ajka liliom, teste elefántcsont,  a szája mézédes stb., stb.