Mickey webnaplója

J. Steinbeck írását megkritizálta naplopó olvasója. Azt kifogásolta, hogy tele van zöngicsékkel a regény, s nincs jelezve, hogy a következő bekezdésben zöngicse jön, és aki nem szereti az ilyet olvasni, annak legyen lehetősége átugrani a zöngicsét.
Én meg azt tapasztalom, hogy írásom tele van elütésekkel. Alig győzöm korrigálni őket. Védekezhetnék: megjegyezve, hogy nagy tenyerem van, vastag ujjakkal, és ezért ütögetek mellé. Egy billentyű helyett kettőt nyomok le véletlenül.
Nem védekezem.
Teljesen más oka van.
Megöregedtem.
Kezem magabiztossága szűnőben, sőt…
Azt gondolom, hogy az írás idegi kérdés is. Ettől kezdve elég bonyolult a képlet.
Mitől csapkodok mellé?  
De talán nem is olyan fontos keresni az okát. Inkább arra vigyázok, hogy minden hibát kijavítsak.
Nem akarom, hogy írásomban fót hátán fót legyen.
Az utóbbi „fót”-ot ismerik a nagyobb családom tagjai. Akik francia oktatásra jártak, azok mesélték: Volt köztük egy tehetségtelen tanuló. Dolgozatai tele voltak hibával (faute). Elkeseredett, és kijelentette, ha a legközelebbi tollbamondásban is sok hiba lesz, ő bedobja a törölközőt, befejezi francia tanulmányait. A dolgozat elkészült, kijavítva visszakapta. Megszámolta dühösen a hibákat. Az oldalon negyvenhét hibás szót talált. Felkiáltott:
Fót (faute) hátán fót!
Akkor ennyi volt.
És felhagyott a francia nyelv megtanulásával.     
Én azért nem adom meg magam ilyen könnyen.
Csak akkor fogom az írást abbahagyni, ha már kijavítani sem tudom az általam bepötyögtetett szöveget. (öveget, szövöget, süveget, Sümeget, löveget, lövöget, szöget, szvegert …)

Két T
2023 és 2024 határán, szilveszter estén két T-vel kezdődő gondolatra bukkantam.
Az egyik a hálaadás himnusza, hálaadás az elmúlt évért, annak minden történéséért.
Ez ugye a
Te Deum laudamus, azaz: Téged, Isten, dicsérünk, téged Úrnak ismérünk… - kezdetű himnusz.
A másik T-betűs inkább egy felismerés. 2024 lehetőségek teljesedését ígéri.
Pillanatnyilag Tabula rasa, tiszta tábla.
Tiszta, szűzi tábla, amire sokfélét fog írni az emberiség, a család és én is.
A jóságnak, a bizalom légkörének, a sokszerű kiteljesedéseknek az ideje.
Még minden jobbra fordulhat, még minden csoda megvalósulhat, még minden boldogság bekövetkezhet. És persze – Ne adj Isten! – mind ezeknek az ellentéte is.   
Legszívesebben ide applikálnám az eléggé el nem ismert francia komponista, Charpentier Te Deumát.
Jó lesz azonban külön is. Kiteszem a FB-ra, mert méltó és igazságos , illő és üdvös meghallgatni, feltöltődni optimizmusával, karakterességével, szép hangzásvilágával.
https://www.youtube.com/watch?v=iwU37osOkQA
Ezzel a zenével kívánok eredményes, élményekben gazdag, előre mutató cselekedetekre sarkalló új évet!
***
Estelle dec. 31-án született. Isten éltesse! Aki hallja és tudja, adja át neki.

Főiskolai némettanárunk, a Varga folyton elfecsegte az időt. Ezért rendszeresítette osztályonként az időfelelős intézményét. A kinevezettnek tízpercenként jelentenie kellett: tanár úr, az első tíz letelt. Majd: tanár úr, a második tíz letelt, és így tovább. Mindent összevetve a módszer nem használt. Varga továbbra is fecsegett, csak immár tízpercekre szabdalva.
Adódik, hogy nem véletlenül idéztem meg Varga esetét.
Mert Uram, Isten, immár a 2023-as év letelt.
Mit a 2023-as?
Immár életemből hetvenhét év letelt.
Őrsy Lászlóéból 102 év letelt.
Azért emlegetem őt, mert egy interjúban paradox módon a következőket mondta: Egy szempillantás volt csupán a 102 évem. Erre folytatólagosan rácáfolt, amikor rátért élete egyes epizódjainak elmesélésére. Számos dologra halálpontosan emlékezett, s csak legyintett arra, hogy még mi mindent mesélhetne, ha ki akarná bontani életének egy-egy eseményét.  
Őrsynek rátekintve mégis csupán egy villanás az eltelt százkét éve.
Egyéb példákat is idézhetek.
Szent Péter második levelében említi: „Szeretteim, … egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.”
Az idő – miként a tér is – relatív dimenzió.
Egy óra sok vagy kevés? Egy évezredhez képest kevés, egy nanosecundumhoz képest hatalmas időmennyiség.
Egy méter sok vagy kevés? Egy kilométerhez képest kevés, egy milliméterhez képest sok.  
El lehet mélázni az idő múlásán. Ezt tette pl. József Attila is: „harminckét évem elszelelt, havi kétszázra sosem telt, az ám hazám”.
Egy biztos, az idő egyirányú utcaként viselkedik. Nem úgy, mint a nap. Az 24 óránként megmutatkozik.
Az évek viszont sose jönnek vissza. A régi elmúlik, az új elkezd ketyegni.  
A mi életünk vele együtt ketyeg.
Adja Isten, hogy értelmesen töltsük 2024-et, s ha lehet, a többit is.
Az volna az igazi, ha a mindenkori jelent érzékelnénk, és nem foglalkoznánk a múlttal, amelyet befolyásolni nem tudunk, s a jövővel, amelyet vagy megérünk, vagy sem.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasómnak, és blogtársaimnak boldog új évet!

Három napja ködös reggelre ébredünk.
Három hete eldugul az orrom éjjelente.
Három napja a fél éjszakát a kanapén töltöm ülve, hogy zavartalanul levegőt kapjak.
Három nap múlva újév.
***
Holnap Estelle-ke (18) születésnapja.
Nemrég még úgyszólván csecsemő volt, amikor kép készült róla a Margitszigeten.
Nemrég még együtt mikádóztunk (marokkó) náluk a szoba padlóján – nagyokat kacagva.
Nemrég még az ölemben üldögélve a nagypapa biztonságából merítve élte át a nyári vihart a Balatonnál.
Azóta sok víz lefolyt a Saone-on, a Rhone-on, a Doubs-on és a Dunán.
Estelle mindig szép volt, ma is az.
Isten éltesse!
De ha jobban tetszik neki:
Bon anniversaire!
Az ő családi „pin-kódja”: 1213.
***
Három napja reggelente +3 C-fok van.
Három napja takarítjuk a jeget a szélvédőről.
Három napja szikkadt kifliket reggelizem (ma elfogyott valamennyi).
Három napja még a délelőtt folyamán felszakad a köd.
Három napja készülnek a ködös képek.

Földi László úgy ítéli, hogy a 80-as évekig volt humor az évvégi tévé és rádiókabarékban.  Úgy látja, hogy az újabb idők humortalanok, inkább csak trágárságokra és sárdobálásra futja.
Hoz is példákat, amelyeket szorgalmasan elloptam:
A keleti blokk három vezetője egyidőben megírja és kiadja emlékiratait a következő címekkel:
Jaruzelski: A Visztulától a pusztulásig…
Ceausescu: Az illegalitástól az alig-ellátásig…
Kádár János: Az Árpád-háztól a szegényházig…
***
Mi az abszolút jó?
A kommunizmus.
És mi az abszolút rossz?
A hozzá vezető út…
***
- Melyik ország hódította meg először a világűrt?
- Magyarország:
1456-ban Nándorfehérvárnál leverték a félholdat,
1956-ban a vöröscsillagot,
most meg a napot lopják a tsz-ben.
***
Kiegészítem néhány poénnal a gyűjteményét.
Miért mondja maga a házmesternének, hogy nagyságos asszonyom?
Miért, miért? Ha a házmesterné a háború előtt nagyságos volt, akkor örül ennek a megszólításnak.
Ha pedig proletár volt 45 előtt, akkor még jobban örül ennek a megszólításnak.
***
Mi a különbség Kennedy és Hruscsov felsége között?
A Kennedy felesége csupa sikk és csupa báj, Hruscsovné meg csupa s* és csupa háj.
***
A suszternél.
Látom, kását kér a cipőtalpa. Megjavíthatom. Válasszon három lehetőség között. Mivel kéri brájzlival, forvájzzal, vagy dán huberspiccel?
Mi a különbség köztük?
Na kérem: a brájzli egy szöggel, a forvájz kettővel, a fán huberspicc három szög beverésével jár.
***
- János gazda, a Kossuth rádiótól jöttünk, hogy interjút készítsünk kenddel arról, hogy miért érdemes a TSZ-be lépni.
- Rendben van riporter elvtárs, állok elébe, de mondja csak, az egész országban lehet majd hallani, amit mondok?
- Persze hogy lehet.
- Mondja csak, egész Európában hallható leszek?
- Igen, nyugodtan állíthatom.
- …és Amerikában is hallják az emberek?
- Ott is hallják.
- …és maga Eisenhower elnök is hallja?
- Persze, ő is…
- Akkor hát – SEGÍTSÉG!!!!
   

Szörfözök az interneten. Ma ilyeneket olvasok: 
„Ti, pszich-vel kezdődők úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” – így Pilinszky Poppernek."
„Problémáim nincsenek, feladataim vannak, és a kapott terhek nem tragédiák, hanem személyre szabott ajándékok” – véli Váli.
„...a vallásotokat szeretem! Olyan gyönyörű, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet … négy jelzőt adtatok az egyháznak: egy, szent, általános és apostoli. Bátran adhatnátok neki az ötödiket is, azt, hogy – szép.” – vallja Kosztolányi.
Így jár az, aki az interneten lóg.
Meg fog jelenni a probléma, látszólag meg fog jelenni a megoldás, és megeshet, hogy az elvek dzsungelében eltéved a gyanútlan befogadó.  
Nekem is megvan a véleményem.
Igaza van Pilinszkynek, igaza van Poppernek, igaza van Válinak, igaza van Kosztolányinak, miként a viccbeli samesznek is igaza van, mégpedig teljesen igaza van.
És nekem is igazam van.
Nem hazudok.
„Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna.”
Jaj, ez se az én gondolatom. Többek között Emődi L.-é.
Igazságát sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
***
Épp az imént láttam egy rövid videót, amelynek a szövege szerint német rendőrök körbe vesznek egy késsel hadonászó férfit, aki felszólításra sem hagy fel a fenyegetéssel. Lelövik.
Hogy ez így van-e jól, nehéz eldönteni.
Hogy a háborúk jól vannak-e, még nehezebb eldönteni.
Hogy az emberi kapcsolatokban előforduló rosszmájú vagdalkozások így vannak-e jól, szintén nem könnyű eldönteni.
Talán…

Miféle év vége vár ránk?
Ma autóba vágtuk magunkat, hogy közös karácsonyon vegyünk részt. Amolyan testvéri találkozó volt. Rövid statisztika:
G és K.
M és T.
I.
Virtuálisan Cs.
Z és Á +Z és A + T +M és P
L és K +D
Ha jól számolom, tizennégy+ egy virtuális résztvevő.
Már az odafelé vezető út bajos volt. A Duna alsó rakpartja érthető okokból lezárva. Az úttestek bicikliforgalomra átfestve, s kitalálói érthetetlen okokból nincsenek lezárva.
A negyedórás út egy óráig tartott, visszafelé „csak” háromnegyed óráig.
Már ott megtudtuk, hogy K kutyái balesetet szenvedtek, egyiket műteni kellett.
Itthon megtudtuk, hogy az általunk szeretett költő, Lackfi János (névnapja van, Isten éltesse!) infarktust szenvedett és megműtötték. Jelenleg intenzív osztályon fekszik.
***
Nem tudtuk meg, hogy az ukrán-orosz és a Hamasz-izraeli háborúknak hány áldozatuk van (emitt idestova több százezer, amott pedig veri a húszezret).
Más hír nincs.
Ma több édességet nem kívánok enni.
Nagy szó ez, kérem.
Igen sok édességből válogathattunk kedvünkre. A háromféle bejglitől kezdve a forralt borig, a gyümölcsöktől a szörpökig, a kapucsínótól az üdítőitalokig ömlöttek a finomságok a bőségszaruból.
Ezek is, azok is sütöttek, és főleg édeseket.
Sok éves gyakorlatommal ellentétben ma nem fotóztam a vendégsereget. Mások igen.
Nem tudom megmagyarázni, hogy mi az oka mulasztásomnak.
Talán a népsűrűség, vagy csak sima lustaság.
 

Azt mondják a pianisták, hogy ha egy nap nem gyakorolnak, nem probléma.
Ha három napig nem gyakorolnak, saját maguk érzékelik a hanyatlást.
Ha ennél több napot kihagynak, azt már a hallgatóság is észreveszi.
Azon gondolkoztam, hogy egy-egy hegedűdarabot hogy tudnék megszólaltani a gyakorlás jó hatvanévnyi kihagyása után…
Alighanem sehogyan.
Kezdhetném elölről.
Persze nincs semmi realitása.
Se kedvem, se hegedűm, s vonóm.
Meg hát minek?
Inkább billentyűsön játszom, ott nincs szégyellnivalóm, mert soha nem tanultam zongorázni.
Tegnap Levi bluesharmonikáját hallgatva kedvem kerekedett a youtube-on harmonika-gitár duót keresni.
Azt tapasztaltam, hogy sokkal több ilyen zene van már fent a neten, mint egy két évtizede, amikor szintén vadásztam  már rájuk.
Szeretem ezt a le-lefojtott glisszandókkal teletűzdelt előadásmódot.
Meglepő módon az afro-amerikaiak értenek hozzá a legjobban.
A blues az ő műfajuk.
Érzésem szerint a zenészek saját magukat fúják a hangszerbe.
Amit csinálnak, az hiteles és jó.     
Improvizáló készségük meg az egekben jár.
Jó hallgatni őket.

A furcsa karácsony folytatódik.
Tegnap 24. szenteste vasárnapra esett, amely egyszersmind a negyedik adventi vasárnap is. Ma reggel eleget tettem saját magam gyártotta reklámomnak (Nincs karácsony beat-mise nélkül!). Visszatérő szokásom szerint meghallgattam az 1968-ban keletkezett Karácsonyi beat-misét (Szilas Imre szerzeménye). Annál is inkább él bennünk ez a zene, mert a család több tagja szerepel, énekel a vonatkozó CD-n.
Így indult a hétfő, de vasárnapi ünnepi misével, rokonlátogatással.
Piliscsabára mentünk.
Az unokák sokféle jóban részesültek, meglepetésszerűen mind a négyen kaptak egy-egy textilállatot. Hatalmas mackók és … egy rózsaszín malac.  
Meglepett – ha nem is túlságosan –, hogy mennyire éhezik a gyerekek a kedves puha nagy játékállatokat. A nap jó részét a velük való foglalatoskodással töltötték.
A másik meglepetés, hogy a második éve trombitáló Levi már S. Joplin ragtime-ot fúj, mégpedig bandában több szólamban.
Ami még érdekesebb, kapott egy blues-harmonikát.
Emlékezem, a youtube-on valaha hosszas keresgéléssel felkutattam blues-harmonikára és gitárra komponált jazzt. Ma nem kell ennyit pedálozni hozzá.
M. okostelefonjából egyre-másra szedte elő a jobbnál jobb harmonikás felvételeket.
Nemcsak bluest.
A Tell Vilmos-nyitányt is megszólaltatta valaki egy szál szájharmonikán, mégpedig virtuóz módon.  
Kodály azt mondta, hogy a tangóharmonika nem igazán hangszer, kivéve, ha Tabányi szólaltatja meg.
Alighanem a bluesharmonikát is hangszernek tekintette volna az általunk most hallott felvétel alapján.

Rendhagyó idén az advent, mert három hétig tart. A tisztesség kedvéért még meggyújtottuk a negyedik adventi gyertyát, de este már szenteste lesz.
Tegnap hatalmas tömegű hó hullt az égből, leborítva mindent a szokásos szűzi fehér lepellel. Átmenetileg tiszta lett az utca, tiszta a rét, tiszták az útmenti fák, és minden más. Olyan fehér, mint a kecskegidákhoz betörni készülő farkas lisztbe mártott lába. Aztán a néhány óra alatt leesett hó ugyancsak néhány óra múlva semmivé lett. A folyók alig győzték nyelni az ötödikként érkezett meleghullám okozta olvadékokat.
Ugyancsak furcsa volt, hogy az időben elvetett búzából nem nőtt a szokásos fűtenger. Jó, ha tíz szál búza kikelt karácsonyra. Ráfoghatom a talajra, rá a búzamagok korára. Mindegy már. Az eredmény nem igazán dekoratív.
A vásárolt normann-fenyő szabályos. Csaknem a plafont veri. Díszítése idén egyszerűbb. Fehér fények és fehér díszek uralják. A lakásdekor is egyszerűsödött, csak egy ablak kapott fényeket. Hozzám közel áll az egyszerűség.
Mi meg – köszönjük – jól vagyunk. T-nek fáj a műtött lába, én meg éjfélig üldögéltem, mert nem akart csillapodni a hurutos köhögésem. Most már jobb a helyzet.  
Amiben hasonlít a karácsonyt megelőző időszak a tavalyihoz, az abban áll, hogy mindkét évben, adventkor kapott el a covid, engem, a háromszor oltott pasit. Nem köszönöm meg a vírus elterjesztőinek, rénk szabadítóinak.
Annyiban viszont különbözik, hogy tavaly egy proxiháború tizedelte az oroszokat, ukránokat, idén az említett mellett a palesztin hamasz megtámadta Izraelt. Eddig tízezrek haltak meg az öldöklésben. 
Ha gyerekek esnek egymásnak, talán elég rájuk szólni: „Hát szabad ilyet csinálni?” És még: „Ezt tanultátok az iskolában?” De hát itt a fegyverforgalmazás és gyártás manipulációjáról van szó. Ez aljasabb, mint az ókor indoklása: Si vis pacem, para bellum. (Ha békét akarsz, csinálj háborút.)
Mégis van remény.
Fel nagy örömre, ma született! – írja Gárdonyi.
Szülte a Szűz Szent Fiát – énekli a nép.
Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott – szól egy másik népének.
Az Ige megtestesült Názáretben – hirdeti egy harmadik.
Valljuk, hogy a sötétség által gerjesztett mélypontot felváltja a tartós béke, de hogy addig még hány gazemberséget kell kibírni, azt csak a jó Isten tudja.