Mickey webnaplója

Rendhagyó idén az advent, mert három hétig tart. A tisztesség kedvéért még meggyújtottuk a negyedik adventi gyertyát, de este már szenteste lesz.
Tegnap hatalmas tömegű hó hullt az égből, leborítva mindent a szokásos szűzi fehér lepellel. Átmenetileg tiszta lett az utca, tiszta a rét, tiszták az útmenti fák, és minden más. Olyan fehér, mint a kecskegidákhoz betörni készülő farkas lisztbe mártott lába. Aztán a néhány óra alatt leesett hó ugyancsak néhány óra múlva semmivé lett. A folyók alig győzték nyelni az ötödikként érkezett meleghullám okozta olvadékokat.
Ugyancsak furcsa volt, hogy az időben elvetett búzából nem nőtt a szokásos fűtenger. Jó, ha tíz szál búza kikelt karácsonyra. Ráfoghatom a talajra, rá a búzamagok korára. Mindegy már. Az eredmény nem igazán dekoratív.
A vásárolt normann-fenyő szabályos. Csaknem a plafont veri. Díszítése idén egyszerűbb. Fehér fények és fehér díszek uralják. A lakásdekor is egyszerűsödött, csak egy ablak kapott fényeket. Hozzám közel áll az egyszerűség.
Mi meg – köszönjük – jól vagyunk. T-nek fáj a műtött lába, én meg éjfélig üldögéltem, mert nem akart csillapodni a hurutos köhögésem. Most már jobb a helyzet.  
Amiben hasonlít a karácsonyt megelőző időszak a tavalyihoz, az abban áll, hogy mindkét évben, adventkor kapott el a covid, engem, a háromszor oltott pasit. Nem köszönöm meg a vírus elterjesztőinek, rénk szabadítóinak.
Annyiban viszont különbözik, hogy tavaly egy proxiháború tizedelte az oroszokat, ukránokat, idén az említett mellett a palesztin hamasz megtámadta Izraelt. Eddig tízezrek haltak meg az öldöklésben. 
Ha gyerekek esnek egymásnak, talán elég rájuk szólni: „Hát szabad ilyet csinálni?” És még: „Ezt tanultátok az iskolában?” De hát itt a fegyverforgalmazás és gyártás manipulációjáról van szó. Ez aljasabb, mint az ókor indoklása: Si vis pacem, para bellum. (Ha békét akarsz, csinálj háborút.)
Mégis van remény.
Fel nagy örömre, ma született! – írja Gárdonyi.
Szülte a Szűz Szent Fiát – énekli a nép.
Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott – szól egy másik népének.
Az Ige megtestesült Názáretben – hirdeti egy harmadik.
Valljuk, hogy a sötétség által gerjesztett mélypontot felváltja a tartós béke, de hogy addig még hány gazemberséget kell kibírni, azt csak a jó Isten tudja.

Reményik Sándor: Csendes csodák (részlet)
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Lehet hogy ennyi elég is karácsonyra muníciónak?
Csendes csodák (Stilles Wunder) - - -  Stille Nacht…
Amikor a várakozás
teljesül,
megszületik a kis Jézus
jelesül.
Ha valami újat kívánok írni, ami magamnak is új felismerés: a karácsony, mint világszerte ismert hatalmas ünnep kétfelé sarkosodott.
Ez Jézus születésnapja és a legszélesebb néptömegek számára az ajándékozás és a találkozások jeles napja.
A vásárlási láz évente egyre nagyobb méreteket ölt.
A fogyasztói társadalom a reklámok hatására hörcsögmód szívja fel a javakat, a játékokat, mindent, ami csillog, ami hasznos, ami szép, vagy annak látszik.
Olyan játékokat kellene ajándékozni, amelyek kis helyen elférnek, nincsenek sok-sok elemből (szinte mindig az a végük, hogy elkeverednek, elvesznek – magyarán hasznavehetetlenekké válnak).
Egy harmadik szempont, hogy több ajándék esetén kerüljék a szülők a játékszabályok ismertetését, mert a gyermekcsének nem lesz idegrendszere végighallgatni a különféle kártyák, társasjátékok szabályait.
Próbáljunk hát a lényegre figyelni.

Iam proximus ardet Ucalegon – Már ég a szomszédos Ucalegon háza is –, szól a szállóigévé vált mondat (Vergilius Aeneis).
Ezt ismételgetem magamban a friss hírek a hallatán.
- A prágai Károly-egyetem tetejéről egy diák gépfegyverrel lövöldözve 14 ember halálát okozta (a magáét is). Vagy 30 ember pedig különféle sérüléseket szenvedett. Már ég a szomszédos Ucalegon háza. Iam proximus…
- Ki tudja, meddig tart még a szomszédban kipattant orosz-ukrán csetepaté. Iam proximus…
- Tegnap megírtam, hogy a helyi orvos szerint a házunkban mindenki covidos. Iam proximus…
- Reggeli szalaghír, hogy hazánkban tombol a járvány. Iam proximus…
Nekem mondják? Gyorsan lerobbantam kb. dec. 6-án, és elég lassan lábadozok.
- Nap mint nap ontja a tv a déli határ mentén történő nemtelen támadásokat a határőrizet ellen. Iam proximus… (Meglehet, hogy ez már több is, mint a szomszéd házának égése. Ez leginkább a szodomai jelenetre emlékeztet, amikor a perverzek megtámadták Lót házát, mert nem hagyta vendégeit megbecsteleníteni.)
- Tegnap Éva lányunk küldött egy közös fotót egy francia pappal, aki együtt dolgozott a közelmúltban a bátyámmal. Mondhatom-e erre is, hogy proximus, azaz szomszéd?
Ha azt nem is, azért arra rácsodálkozhatok, hogy milyen aprócska sárgolyó a Földünk.
Innen több mint ezer km-re találkozik egy magyar egy franciával, és bizonyíthatóan közös ismerősük van (Éva, ill. nagybátyja és egy francia pap).
Mekkora a valós esélye egy ilyen találkozásnak?
Csaknem semmi.
Ez éppoly gondviselésszerű, mint az autóvásárlásom.
Korábban megírtam: sógorom vett egy használt Daevoo-t, én meg egy Chevrolet-t.
Nem részletezem itt újra, mekkora a valószínűsége annak, hogy mindketten használt koreai autót vásároljunk  és csaknem egy időben.
Nincsenek hát véletlenek, csak véletlennek látszó dolgok vannak.

Az év legrövidebb nappala. Emlékezem apám temetésére: éppen 63 éve volt ezen a napon. Abban az időben még lovaskocsi vitte a koporsót. Előtte a gyásznép, előttük a ministránsok, előttük a pap. Ha nem látom fotón, eszembe nem jut, hogy az egyik ministráns én valék egykoron. A pap pedig Hagemann Frigyes, aki abban az időben s Bosnyák téren szolgált káplánként.
Régen volt.
***
Paradoxon.
Annak a születésére várunk, aki kétezer éve megszületett.
Hogy megszületett, az történelmi tény.
Hogy Isten fia volt, azt hisszük, miként a keresztfa tövében megdöbbenve állapította meg a római százados is. (Vere Filius Dei erat iste.)
Hogy fogantatása a Szentlélek közreműködésével történt, arról Lukács evangelista számol be. „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával…. Istennél semmi sem lehetetlen”.
Hisszük.
Az akkor történtek analógiája naponta megtörténik a misében. A pap kéri Istent, hogy árassza a kenyérre a Szentlelket, hogy Jézus Krisztus Teste legyen.
A pap kezébe veszi a kovásztalan kenyeret (ostya), felemeli, és közben megismétli Krisztus szavait: Hoc est enim corpus meum, quod pro vobis tradetur, azaz ez az én testem, amely értetek adatik.
Mire a felemelt kenyeret visszateszi a paténára, már nem kenyér a kenyér, hanem a kenyér színe alatt az élő Ige teste van valóságosan jelen.
Hisszük.
De nem így vagyunk-e az egész teremtéssel?
Annak dimenzióit, változatosságát mérhetetlen gazdagságát látva felrémlik, hogy nem lehet mindez spontán.
Hisszük, hogy teremtetett.
***
Hogy az év folyamán mikor született Jézus, nem tudjuk. De hogy a világosság növekedésével, a nappalok hosszabbodása idején ünnepeljük születését, hogy akkor jön el a világ világossága, az jól ki van találva.
Úgy bizony.

Írom posztomat  - rontom-bontom - december 20-án.
A meteorológia szerint mától (szerda) vasárnapig a következő frontok váltják egymást: Hideg, hideg, meleg, hideg, meleg. Az arra érzékenyek ma fejfájásra ébredtek.
Az összesen három megtartott rorate-jellegű miséből csak ez utóbbin vettem részt. A korábbi kettőről igazoltan maradtam távol (COVID-omikron). Meg nem erősített hírek szerint az egész ház kovidos. A fene tudja, hogyan: egymást fertőztük volna, vagy egymástól függetlenül, külön-külön részesültünk ebben az „ajándékban”.
Arany J. versének (A régi panasz) igaza rám is áll:
Századoknak bűne [= covid vírus], átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
Honfitársid kebele?...”

Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhit társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.
***
Kiganajoztuk a lakást. A barna szobát, a lila szobát, a nagyszobát, a fürdőszobát, az előszobát, az étkezőt, a konyhát. Amikor lezuhanyozok, megállapítom, hogy „fogytam”. Áll ez a lakásra is. Amennyire megtelik a porszívó zsákja, annyi a fogyás.
***
Á. unoka biztos már hazaért MMóvárra, mert nem jelentkezett. A tervezett vonat több órája hazarepítette.
Nekik, a Piliscsabaiaknak, a ráckeveieknek és a franciáknak jó készülődést Jézus születésnapjára.

Évről évre belefutok ebbe az érzelmekben bő történetbe.
„Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis Betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította:
- Ezt szeretnéd megvenni?
A fiú bólintott, de nem vette le szemét a kirakatról.
- Nem is lehet drága - folytatta a férfi.
A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne.
- Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit.
A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
- Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el.
A gyerek csodálkozva nézett a férfira.
- Gyere, menjünk be az üzletbe...- és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős
ereskedő. Udvarias mosollyal szólt:
- Éppen zárni készülök.
A férfi hunyorított a szemével:
- Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar.
Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta:- Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, mit szeretnél.
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
- Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart.
- Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk,
figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított.
Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.”
Ha így volt, ha nem, lehetett volna akár így is.
A történet egy személyes élményt is előhoz énemből.
Évtizedekkel ezelőtt történt, hogy délidőben rendes szokásomhoz híven leszaladtam az irodából a sarki henteshez, hogy meleg kolbásszal verjem el éhségemet. Elég sokan eszegettünk a pultoknál állva.
A pultok alatt egyforma hulladékgyűjtők nyelték el a maradékokat: virslivéget, mustárt, kenyeret miegyebet. A nagy nyüzsgésben feltűnt egy csőlakó, aki szorgalmasan turkált a hulladékban, a talált kenyeret kezdte falni. Egy fiatalember látta mindezt, és két adag melegkolbászt kért. Egyiket odavitte a klosárnak, a másikat maga ette meg.
Nagyon elszégyelltem magamat.
Én is megtehettem volna, de nem én voltam az, aki megsajnálta a nyomorultat.

Türelem, rózsát terem.
Eljött a várva várt nap, a gumicsere napja.
Mától kezdve jöhet számum, jöhet ciklon, mi csak megyünk az utakon.
De vajon jön-e, avagy fölöslegesen cserélgetjük a gumit.
Jut eszembe, egyszer már megírtam: forgalmazni kellene téli gumis cipőket, csizmákat. Biztosan jól fogynának.
T. rosszul tudta, hogy Á. mikor megy vakációra. Nem kedden – szerdán.
***
Berecz András egy interjúban említi, hogy szerette az otthon készült madártejet, máglyarakást, és aranygaluskát.
Gyerekkoromban madártejet elég gyakran kaptunk, az aranygaluska és a máglyarakás nem volt divat nálunk, bár mindegyiket szeretem, ettem is, sőt máglyarakást egy ízben magam is készítettem.
Én melléjük tenném a stíriai metéltet is. Az is finom, és ha ritkán is, de felkerül az ebédlistára.
Berecz András a vele készült interjút imigyen zárja: „ha az otthon a kikötő, akkor az ünnep a világítótorony.”
Ez karácsonyra különösen is igaz.
***
Olvasom Schäffer Erzsébet rövid írásait.
Megannyi gyöngyszem.
Mondatai kötnek, a történeteknek megvan az ívük.
Az olvasó ott érezheti magát a történet helyszínén, mintegy megfigyelőként.
Nem kerül erőfeszítésbe mondandójának megértése.
Ráadásul nézőpontjával könnyű azonosulni.
Legalábbis nekem.

Jöttek, láttak, győztek, és mi is itt voltunk, láttunk és győztünk.
Jöttek az unokák, szombaton Levi és a papa, tegnap Rita és a papa (Mica), no meg Matyi unoka. Ágoston nem jött, ő itt van tartósan.
Akik jöttek, azok láttak minket, meg azt, hogy nagyobb tömegre készültünk. Ez jól leolvasható volt a beszerzett péksütemények számán.
No és … győztek.  
Matyi az okos telefonok elállítódott programját pofozta alapállásba, Mica az új nyomtatót installálta eredményesen, Tücsi is győzött: M. és Levi farmerjeit kellő méretűre felvarrta.
Én is győztem, ill. nem győztem csodálkozni, milyen szép és beszédes Ritácska, aki apjával a Diótörőt nézte meg szakértőhöz illő lelkesedéssel, és utána a Fő tér jégpályáján rótta a köröket.
Megjutalmaztuk egy Actimellel.
Ünnepi kajálás, borozás, kávézás, döfönye.
Ami a névnapomat illeti, fogadtam az ajándékot, amelyet Ritácska hozott a család nevében. Egy össznépileg megfestett ünnepi bögrét, egy csokit és gyümölcsteát.
Mica Lackfi J. új kötetét kapta, meg egy  nagy nápolyit, melyet azonnal befalt, hogy ne foglalja a helyet a táskájában.
Á. nem tudta még, hogy mikor kívánja meglátogatni a családját.
Tücsi tudta. Kedden.
Vonatok elég sűrűn járnak MMóvárra, és igen gyorsak. Majdnem azt írtam, MMÓvár Hauptbahnhof.  A railjet Münchenig megy, és sok Hauptbahnhofot érint a hangosbemondó szerint.
***
PS. Ma van apánk halálának évfordulója. 63 éve hunyt el. R. I. P.

Nem mondom, hogy várakozni tilos, de hogy jobb a jelenben maradni, az valószínűleg igaz.
A Jézus parabolájában szereplő gazda hombárokat akar építeni, hogy a gazdag termésből sokáig gondtalanul éljen. Nem figyel a hangra: Esztelen, még az éjjel számon kérik a lelkedet!
Persze kétélű ez a várakozás dolog. A szép események bekövetkezését remélő várakozás segít élni. Elég arra gondolni, hogy hányan nem halnak meg, ameddig el nem búcsúzhatnak feléjük tartó rokonuktól.
De az is igaz, hogy a puszta várakozás idegőrlő, és eseménytelenség okozója lehet. (Nem várok holnapig, jó ha kibírom hajnalig...)
Nem csinálok semmit, mert várom, hogy a bejelentkezők megjelenjenek az ablak előtt. Stb...
És nem, és nem, és nem…
Késnek.   
Értelmesebb aktivitásban várni.
Tenni dolgunkat, aztán úgyis bekövetkezik a várt esemény, vagy sem, mert valamilyen oknál fogva meghiúsul.
És hányszor meghiúsul!
A rossz dologra várakozás meg éppen nem segít élni. Hallottam olyan apáról, aki szombatra tűzte ki a komisz gyerek megverésének az idejét. Nem dicsérem az eszét. Az se lehet kellemes, ha a halálraítélttel közlik, hogy még hány órája van hátra.
Gyerekkoromban történt, hogy a szomszéd gyerekre rászólt az öreganyja, Na, csak vigyázz magadra! Estére lesz ne mulass, majd ád ám apád!  Mire a gyerek: Az én apám nem Ádám, hanem Sándor.  
***
A várakozás azért lehetséges, mert a tér-idő koordinátái között élünk.
Ezért meglepő egy ilyen kijelentés: Az idő kezdete előtt. Az idő (és a tér is) az anyagvilághoz van rendelve. Az idő kezdete előtt nem volt idő, tehát nem lehetett előtte semmi. De az anyagvilágnak volt kezdete. Célszerűbb az időn kívüliség dimenziójáról, az időn kívüli létről beszélni.
Nemde?
De de.

Volt idő, amikor three peaks-t játszottam. A pasziánszjáték számlálója kumulálta az eredményt. Arra voltam kíváncsi, hogy mi lesz, ha elérem a 100 000-s számot. Nem is tudom, mire számítottam. Tán arra, hogy a kerek számot elérve a játékvilág peremén üldögélve lelógathatom a lábamat a semmibe?
Nem ez történt, hanem – el nem képzelitek – tovább számolt … 101 000 stb.
Ki hitte volna!?
Abbahagytam a játékot. Pedig a végtelen előtt valamivel alighanem befejezte volna a számolást, és kezdte volna elölről.
Az agyrágóbogár etetése céljából, vagy ki tudja mi másért, rákaptam három különféle ötbetűs játékra, amelyek közül leginkább a SZÓZAT játékot favorizálom. Hogy miért? Magam se tudom. Ez a kitalálós egy betűnek jelöli a kétjegyű mássalhangzókat. Így a felhasználható betűvariációk száma jelentősen megnő, igaz, hogy nyolc próbálkozást engedélyez (szemben a többi kettővel, amelyek csak hatot engednek).
A lényeg a lényeg… Elkezdtem játaszani. (Ez is kumulálja a nyert játékok számát.) De, ha egyszer nem sikerül a megoldás, elölről kezdi a számolást. Sportot csináltam belőle, hogy minden feladatot megoldjak. Egyszer 65-ig jutottam folyamatosan, most 101-nél tartok. Ez annyit jelent, hogy 101 egymást követő napon eredményesen dolgoztam.
Ám egyre inkább feszültségben tart a sikeresség kényszere. A mai eset aztán végképp elgondolkoztatott. Egymás után négy jó betűt találtam: ELVÉ. Az ötödikre a lehetséges variációkat végig próbáltam, de képtelen voltam rájönni, hogy miféle betű lehet a végén, hiszen az ELVÉT szót nem fogadta el, és már csak egy próbálkozásom lehetett. Csaknem kizárásos alapon beírtam: ELVÉR. És ez a megoldás!!!
De vajon megoldás-e?
A magyar értelmezőszótár nem ismer ilyen szót, és a Czuczor-Fogarasi sem. A Google talált egy előfordulást, amely nem személynév, hanem egy csasztuskában szerepel – tán elver értelemben.           
Érdemes megőrülni ezekért a szófejtő játékokért?
Nem valószínű. Nemegyszer előfordult, hogy amit az egyik játék létező szónak fogadott el, a másik kiírta, hogy nem ismert a szó.
A fene ismeri ki magát közöttük!