Mickey webnaplója

Megint eszembe jutott, hogy kb. hogyan replikázott Popperrel Pilinszky: Azért haragszom rátok, mert azt hiszitek, hogy az embereknek problémáik vannak, amelyeket meg kell oldani. Ez nem igaz. Az emberek sorsa tragikus, és csak az irgalom elég megoldásukhoz.
Több könyvet olvastam, amelyekben egy-egy tragikus helyzetet ír le a szerző.
Bernáth Aurél a viharos Balatonon való éjjeli átcsónakázást örökíti meg olyan ékesszólással, hogy az ember a ladikban érzi magát a szerencsés partraszállásig (in: Így éltünk Pannoniában).
A. de Saint-Exupéry a Terre des Hommes (Az ember földje) c. kisregényében a Szaharában átélt balesetet követő vízkeresők kísérletét írja le a maga naturalizmusában. Valósággal felsóhajtunk, amikor a beduinnal találkoznak. Idézem: „ő arkangyali kezét vállunkra nyomta, mi elnyúltunk a földön … hason fekve iszunk, fejünket az edénybe dugva, mint a tehenek. A beduin megrémül, percenkint kényszerít, hogy hagyjuk abba. De alighogy elenged, arcunkat újra belemerítjük a vízbe…”
Hát igen…
Az irodalmi sor folytatódhat pl. azzal, ahogy Ursus megmenti Lygiát a bika öklelésétől. (Sienkiewicz: Quo vadis)
De folytatódhat azzal is, hogy Derszu Uzala hogyan épít helyi anyagokból olyan alkalmi védőfalat, amely kettejüket megmenti a szibériai hóvihar halálos ölelésétől.
A romantikus regények írói törekednek az efféle érdekfeszítő leírásokra. Azonban mindez ténylegesen is előfordulhat a való életben. Ilyen pl. a vadász Kittenberger szabadulása a rá támadó oroszlán fogságából.
A szabadulás azonban nem mindig sikeres.
Van, aki megfagy sarki expedíciója alkalmával, és
vannak, akik tömegesen elpusztulnak, pl. Drezda terrorbombázása során.

Ma megírom, hogy nem írok semmit, mert egész délelőtt kórházi kontrollon üldögéltem, T.-t kísérvén az Irgalmasokhoz.
Irgalmatlanul sokat kellett várnunk, amelyet ötpercnél rövidebb felülvizsgálat követett.
A várakozás egyik fénypontja tagadhatatlanul egy-egy olasz kapucsínó elfogyasztása volt. Ez azért érdekes, mert volt „holland” kapucsínó is. Talán megízleltem volna azt is, de elfogyott az aprópénzem.
Lehet, hogy már korábban meg kellett volna szabadulnom a 400 ft-tól, mert induláskor a buszmegállóban egy feltehetően csöves koldus kéregetett.
Valahogy nem volt kedvem kezébe rakni a fémpénzeket.
Utóbb meg az a képzetem támadt, hogy a hozzánk is közelítő, majd tétován megálló ember tolakodó, nekem ellenszenves. Pénzemet inkább egy koldusnak adnám.
(Majdnem elnevettem magamat, amikor rájöttem kerge okoskodásomra: Azért nem adtam a kéregetőnek, mert inkább egy koldusnak adtam volna.)
Nos, ekképpen maradt meg a pénzem, hogy végül is elnyelje a kávéautomata.    
Elszoktam már a tömegközlekedéstől, ám a kórház környékén parkolni igen körülményes, ezért busszal érkeztünk, majd busszal haza is.
Utóbbi alkalommal elég rendesen teli busz érkezett a megállóba.
T. leült egy hótt koszos csöves mellé. Nem volt másutt üres ülőhely. Eléggé visszataszító látványt nyújtott szerencsétlen embertársunk. Bőre tele sebekkel, köztük vérnyomos is akadt.
Mivel hideg az idő, ezek a nyomorult emberek szívesen utaznak végállomástól végállomásig a fűtött járműveken.
Így védekeznek a megfagyás ellen.   

VD-nél találtam. Remélem, nem orrol meg rám, hogy lopom és népszerűsítem Andrássy Réka versét, amely értékesebb, gondolatgazdagabb, mint egy átlagos poszt. Ma minek fárasztgatnám magamat egy újabb naplószerűséggel? Elégnek és nagyszerűnek ítélem, amit vágyairól megfogalmaz a szerző. A döccenő sorokat se változtattam meg. Íme, az eredeti
Andrássy Réka:
LEHETETLEN BAKANCSLISTA
Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
"Adj Isten!"- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.

Reggelente igyekeznem kell a géphasználattal, mert dél-délkeleti tájolású ablakomon beköszön a nap. Tudnék ellene védekezni sötétítő függönnyel, sőt redőnnyel is, de nem teszem. Sajnálnám az oldalról jövő erős sugárzás ellehetetlenítését ezekkel az eszközökkel. Örülni kell a napnak, különösen is a téli hidegben. A radiátorok a szokott langyossággal szemben most igen forrók. Így ellensúlyozzák a kinti mínuszokat.
***
Öreg autóm naponta vizsgázik.
Egyelőre működik – ha részlegesen is – a központi zár, és az akksi s mutat kimerültséget.
Más ez az autó, mint a Mitsubishi.
- Másfélszer olyan dagadt, mint amaz volt. Súlyos mint a gazdája.
- Amannál sokkal szebb vonalú, jobb formatervezésű.
- A Colt hamis riasztófényt bocsátott ki, egy sehova se kapcsolt piros fény pulzált benne. A Chevrolet fordítva működik. Nincs fény, de ha nekimennek az autónak, elkezd ordítani.
- A sebváltó is épp ellenkezőleg működik. A hátramenetet a Coltban jobbra hátrahúzva kellett kapcsolni, ebben balra előre, egy segédemeltyű felhúzásával egyidejűleg.
- A Coltban volt hátsó ablaktörlő lapát, ebben nincs. Viszont a jégoldó működik.
- A Coltnak kihúzható antennája volt, ennek az antennája be van építve a hátsó szélvédőbe.
- A Coltban meg kellett gebedni a hőségben, ebben légkondi hűti a levegőt.
***
Kéretlenül felidézi régi anyagaimat a fb.
Néhány régi kép aláírása szellemes. Most ezeket másolom ide.
- A borbélyok és fodrászok szakállamtitkára
ráérzett szépséges szakállam titkára
- gallymeresztő kép (ugye itt a hajmeresztőre hajaz)
- tájbéli hold, (a holdbéli táj megfordítása a témának megfelelően)
Ej, mára már eleget fecsegtem.

Most jelentették Benedek Miklós halálát (77), Beckenbauer halálát (78). Jelentették továbbá, hogy a magyar olimpikon tornásznő, Keleti Ágnes 103. születésnapját ünnepli.
Akik elhunytak, nyugodjanak békében, akik élnek, éljenek, és sokáig éljenek!
Mind e közben „forr a világ bús tengere, oh, magyar”!
Berlint elözönlötték a traktorosok.
(Nálunk nem tehették volna, Demszky tilos a behajtás táblákkal óvta a fővárost. A táblák ma is állnak, noha senki nem akar traktorral vonulgatni).
A fenekedés világméretű. Ezek azok ellen, azok ezek ellen, emezek meg amazok ellen. (Miközben a képernyőn vigyorog a „disznófejű nagyúr”.)
Berzsenyi vajon mire gondolt, hogy olyan rettenetes képet vizionált versében?
Ma sokkal rosszabb a helyzet. („A nemzetközi helyzet fokozódik.”)
A médiát idéztem meg nagyjából az eseményeket illetően. Hozzátehetem a komisz hideg időjárásról szóló híreket is.
De hát jöhet számum, jöhet ciklon,
mi csak megyünk a biciklon.
Nem igaz?
Azért nem olyan egyszerű az élet. Ha áram van, minden van – hirdette az óriásplakát. … és mi van akkor, ha nincs áram? Rágondolni is rossz.
***
Még mindig média, de már más téma: A magyar tévé tele van gyógyszerreklámokkal. Ha valaki korábban egészségesnek gondolta volna magát, akkor ismerkedjen meg a reklámozott választékkal. El fogja felejteni, hogy egészséges. Valahol mindenkinek fáj. Elég tudatosítani, hogy aztán jó tempóban felkeresse a patikát, vagy kezelőorvosát. S ha mindez nem volna elég, figyeljük meg, hogy a filmsorozatoknak hány százalékában jelenik meg a kórház, a kezelések, a sürgősségi futkosások.
Na, ez az a pont, ahol fel szoktam pattanni a képernyő elől. Engem ne szekírozzanak ezekkel a képekkel.
Miért természetes az, hogy folyamatosan kórházzal és gyógyszerekkel traktálnak bennünket?
Nem tudom.
Mindenesetre holnap vidámabb témáról szeretnék írni.
   
 

Csak írok, s nem olvasok újabb könyvet. Ez hiba, de nem baj.
Túl sokat ültem életemben.
Egyszer meg is fogalmaztam:
Bár soha nem ítéltek el, több mint hatvan évet ültem, hol iskolapadban, hol főiskolán, hol munkahelyen (és máig nyugdíjasként). Utólag azt gondolom, hogy az ember alapvetően nem arra van teremtve, hogy végigülje az életét. Vagy tévednék?
Ennek a belátása elfogadhatóvá teszi, hogy miért is nem olvasok egyfolytában.
(Most látom, hogy a helyesírás-ellenőrző pirossal aláhúzta a végigülje szót. Valamennyire zavar, mert a végig nemcsak határozószó, hanem igekötő is. Én általában ez utóbbi értelemben használom, és mindig aláhúzza nekem, pedig jóóó!!!)
Futásom véget ért.
A szózat játékot 123 egymásutáni napon eredményesen megoldottam. Ma megszakadt a lánc.
Olyan takarékosan bántak a betűkkel, hogy nyolcadjára beírtam: KICSUK, a megoldás az lett volna, hogy KININ. De csak két betűm stimmelt e helyén: KI… Innen nehéz lett a megfejtés.
Bánom is, meg nem is.
Mint megfogalmaztam, egyre inkább zavart, hogy megoldjam naponta a feladványt. Most a buktával megszűnt a teljesítési kényszer. Játszom, aztán vagy beletrafálok, vagy sem.
Végül is tök mindegy.
***
Átmenetileg izomfádalomról panaszkodom. Remélem, hogy átmenetileg, és ez tényleg postcovid szindróma.
Nem hiányzik.
***
Lebontottuk, ledobtuk a karácsonyfát. Minden úgy történt, ahogy tegnap előre jeleztem. Nem esett senkinek a fejére, nem tört össze parkoló kocsit, a tűlevelek megtermékenyítik a grünbeton hézagait, a fát elszállítják társaival együtt.
Ami érdekes, hogy gyűlnek az elszáradt fák a sarkon, de az ablakokban még mindenütt virítanak a karácsonyi dekorok.

Nem történt más, mint mindig is.
Megjöttek a vendégek, majd elmentek. Mint a három királyok.
Gáspár, Menyhért és Boldizsár letette ajándékát a Szent Családnak és hazamant.
Zs. meg betette a hűtőgépbe azokat a sajtokat, amelyeket haza akart volna vinni. Persze itt maradtak. Sorsuk megpecsételődött. Meg fogjuk enni őket.
***
Elmúla hát a karácsony, nálunk a bejgli is elmúla az utolsó morzsáig.
A karácsonyfa megvárta a vendégek távozását, de T. elkezdte (s be is fejezte) díszeitől való megfosztását. Holnapra vár a fa eltávolítása, amely rendesen úgy történik, hogy az ablakpárkányra emelem a fát, majd lemegyek a talajszintre. Ott, a garázsok előtt (ritkás a forgalom, mégis a biztonság kedvéért) jelzem, ha szabad a pálya, és akkor T. jól kilódítva ledobja a fát. Az két emeletet a levegőben tölt, majd elkapom, és a gyűjtőhelyre vonszolom. A lepotyogott tűlevelek a grünbeton talaját gazdagítják.
***
Valaki feltette Gárdonyi nagybecsű énekszövegét (Fel nagy örömre) a FB-ra, benne azzal a sorral: „egyszerű pásztor” térdeden állj. Én a társadalmi egyenlőség jegyében hozzáfűztem: „komplikált szerző”, te is térdeden állj.   
Jött R. kiegészítése: „egyszemű” pásztor…
Zs.-nak eszébe jutott egy másik népének, amelyet egy kisgyerek félrehallott, fantáziája átértelmezett: László királynak vitéz lovagsága, ó ha csak ezt látnád helyett imigyen: László királynak vitéz lova sánta, ha legalább látna.
Hát igen, a kisgyerekek átköltik a dalokat.
Megbeszélik az eseményt – szól a slágerszöveg, a kisgyerek M. elértette: megbeszélik a cseh mesét.
Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány – szól a sláger, A. fantáziájában képzavarrá állt össze: Lásd, hogy bemászod ezt az igazi állványt…
Sok hasonló lehet még, de most ezek jutottak eszembe.

Barátom apja dohányzott. Amikor meglátta, hogy mi is rágyújtunk, aztán megint rágyújtunk, sajnálkozva mondta, hogy vigyázzunk, mert nehéz leszokni róla. Intését nem vettük komolyan, azt gondolván (és kijelentvén is), hogy bármikor képesek vagyunk abbahagyni a cigizést. Nos, ami azt illeti, az a bármikor évtizedek múlva jött el többszöri eredménytelen kísérlet után.
Jó húsz évig dohányoztam, nem is kicsit. Mindez persze már a régmúlt, hiszen közel harminc éve annak, hogy már nem dohányzom.
Nem is tudom, hogy függőségekről, vagy inkább kötődésekről akartam-e írni.
Kötődésről a napi rutinokhoz, a napi posztíráshoz, fotózáshoz, kötődés az általam favorizált számítógépes szellemi tornákhoz. Ezek elég gyakran kvíz játékok, csaknem naponta egy-egy 100 darabos puzzle, mahjong és háromféle szókirakó.
A magyar wordle, igazán érdektelen. Nincs tétje. Nem számlál eredményességet, akárhány ötbetűs feladványt megoldhatsz naponta. Nem úgy a szó reggelt és a szózat játékok. Itt napjában egy megfejtéssel próbálkozhatsz, s vagy sikerül, vagy nem a megfejtés. Utóbbiak számolják, hogy egymást követően hányszor voltál sikeres, illetve hány százalékos a teljesítményed.
Kérdezheted, hogy mi okozhat ebben függőséget?
Éppen ez.
A számlálás.
Ez készteti az embert erős koncentrálásra.
Ha két eredményes napot egy kudarcos követ, akkor a játék felejthető. De ha egymásután már sokadszor sikeres volt a feladvány megoldása, az ember egyre inkább fázik attól, hogy a széria megszakad. Most a leghosszabban folyamatos sikeres napok száma esetemben 122 nap. Ha holnap elrontom a megoldást, kezdődik elölről a sorozat. Ráadásul 91%-on áll a sikeresség mutatója.
Hát persze, hogy feszít a további eredményességre való törekvés.
Csakhogy.
Az egésznek semmi értelme sincs.
Elég Forest Gumpra gondolni, aki elunta a kontinensen való keresztülszaladgálást, és leállt, hazament.
Esetemben: Ugyan meddig akarok folyamatosan sikeres napokat megélni?
És minek?
Egyszer már egy pasziánszban elértem 100 000 pontot. És? …. következett a 100 001.
Olvasom, hogy egy tizenhárom éves gyerek végigvitte a tetris-játékot az összes fokozaton. Eddig ez csak a mesterséges intelligenciának sikerült.
Miközben szájtátva próbálom elképzelni, hogy a szemmel alig követhető gyorsaságú fokozatokat hogyan győzte le, azt hiszem, elintézhető a teljesítménye azzal is, hogy NA ÉS…
Lehet, hogy értelmesebb dolgokkal kellene foglalkoznom?

Az interneten kering egy felsorolás, hogy a most divatos covid JN1-nek miféle tünetei vannak. A gyakoriság fogyó sorrendjében így következnek a tünetek:
orrfolyás, köhögés, fejfájás, gyengeség, fáradtság, izomfájdalom, torokfájás, alvási problémák, aggodalom, szorongás.
Ha hipochonder volnék, azonnal magamra vonatkoztatnám az összes tünetet. Ámde anélkül, hogy képzelt beteg volnék, mégis csak magamra kellett vonatkoztatni a tünetcsoportot talán az utolsóknak felsoroltak kivételével.
Arról nem szól a fáma, hogy mennyi ideig húzódnak időben ezek a szimptómák. Az én vesszőfutásom december 6-án indult, de a köhögés, az orrfolyás, az izomgyengeség máig elkísér, és ki tudja, hogy még meddig tart.
Próbálok nem figyelni rá.
A Hyppolit, a lakáj c. filmben, amikor valami zavaró támad Schneider úrék életében, a visszatérő varázsszó rendre: Hippodrom.
Ami pedig az egészségemben támadt zavarokat illeti, rálegyintek, ráfogván: Postcovid-szindróma.    
És nem mondok köszöntetet érte azoknak, akik ránk szabadították ezt a teljesen fölösleges betegséget.
***
Már rég meg akartam osztani:
A fájdalmas olvasó titkait, amelyek sorban ugye:
- aki vérrel verítékezett
- akit értünk megostoroztak
- akit értünk tövissel koronáztak
- aki a keresztet hordozta
- akit keresztre feszítettek
Egy embert pontosan ilyenekkel lehet halálra kínozni.
Leegyszerűsítve:
A vérrel verítékezés a kiszolgáltatottság okozta halálos szorongás jele.
A megostorozás a fizikai kikészítés módja.
a töviskoszorú az alávetett ember megalázása, semmibe vétele.
a kereszthordozás: kísérlet a test végső elcsigázására.
a keresztre feszítés pedig a szörnyű kínhalál eszköze.

Tegnap (vagy már ma volt?) éjjel megint eldugult az orrom.
Ilyenkor vagy az orvosi ügyelet vehető célba, vagy az internet.
Mivel kikergetett az ágyból a kellemetlenség, számítógépemhez fordultam segítségért.
Bepötyögtem a keresőbe: orrdugulás fekvő testhelyzetben.
Nem részletezem a sokféle írott anyagot, de annyit megjegyzek, hogy egyik oka: Fekvéskor érthető okokból vérbőség keletkezik a koponyában, és megduzzad az orrnyálkahártya. Ez okoz dugulást.
Influenzától szenvedő magam orrában sok nyák keletkezik, és nem tud távozni eldugult orromból.
Innen a cudar érzés.
Sose szerettem szájon át lélegezni.
Inkább ülök.
És akkor csakugyan jobb.
Úgy működök, mint az alvós baba: Ha lefektetem, lehunyja a szemét, ha felültetem: kinyitja.
Esetemben az orrom játssza el ugyanezt. Ha lefekszem, eldugul, ha felülök, szabaddá válik a légzésem.
Minimum annyit javasol az internetes oldal, hogy alváshoz emeljem meg a fejemet több párnával. Megtettem.
Elég sokat tudtam így aludni immár szabadon lélegezve.
Váltják egymást az évszakok,
váltják egymást az időjárási frontok,
váltják egymást a  covid-variációk.
Köhög a fél ország,
tüsszög és orrát fújja a másik fele.
Ide idézem Babits költői megfogalmazását, mert aktuális:
…hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen.
Most éppen élek, éjjel meg szeretnék aludni.