Ide-oda utaztomban bámulok kifele a busz ablakán. Folyton autókkal találkozom. Félig öntudatlanul szembesülök az elém tűnő (majd eltűnő) márkaemblémákkal. Suzuki, Opel, Renault, Chevrolet stb. Már-már röstellem. Miért nem imádkozom utaztomban helyette? Ha megpróbálom, kizökkent belőle, hogy egyre jönnek a kocsik: Mercedes, Fiat, Lada, Mitsubishi, Honda. Hát ez így nem jön össze. Viszont a kettő ötvözhető. Elkezdem néhány egyszerűbb példával.
Fiat. Fiat voluntas tua, sicut in coelo, et in terra.
Mercedes. Mercédesz, azaz fogolykiváltó Szűzanya, könyörögj értettünk.
MAN. A Man of all seasons, Thomas Moore, légy szószólóm Istennél, hogy - mint te -, humorral megáldva haladjak egyetlen, végső célom felé.
LADA. Legyek, mint a frigylada a szentek szentjének a mélyén. Legyek a törvény két lábon járó képviselője. Az újszövetségi szeretettörvényé. És így, tovább, és így tovább. Amíg le nem szállok.
Ma a MKurír hosszú cikket közöl Medjugorjéről. Nem túl biztató, amit ír. Megjegyzi, hogy mintegy 35 000 Mária-jelenés volt eddig. Ha ezt visszaosztom az eltelt 25 évvel, akkor átlag évi 1400 jelenést kapok. Nincs itt valami tévedés?
Ma reggel mise. N. felolvasta Somogyi Szityi édesanyjának írt utolsó, tiszta és szép levelét. Magam továbbra is erősen meg vagyok fázva: „U menya nászmork, i balít galavá.” - hallom vissza belülről negyvenöt év távlatából. Hangom nemcsak rekedt, de infrabasszus is. Ezen megpróbáltam segíteni. Falzett hangon felelgettem a liturgia menete szerinti szövegeket. Az volt az érdekes, hogy nem sikerült megtalálnom természetes frekvenciámat. Hol magasabbra, hol mélyebbre sikerült kanyarítani a feleleteket. Kissé mesterkélt ez így, ám nem olyan feltűnő, mint ha a biomechanikus mélynyomót recsegtetném ott, ahol a visszhang is rásegít hangomra.
Azután van még más nyafi is. Bár sose teniszeztem életemben, mégis teniszkönyököm van. Már egy hónapja. Pihentetni kellene, mert ez egy könyökben jelentkező ínhüvelygyulladás. Mindennap kezet rázunk a misén, jelezve, hogy nem haragszunk egymásra. Mindennap csillagokat látok, mert karom beleremeg a kézrázásba, alig tudom viszonozni a társak kézszorítását, s úgy érzem, nagyon erősen szorongatnak mások engem. Ők pedig nem értik, mitől ilyen petyhüdt az én macsó mancsom. Hát ez az oka. Uff.
Utolsó kommentek