Mickey webnaplója

Egy megjegyzéssel kezdem. Nem mindenkinek nyilvánvaló, hogy az előző blogom Mark Twain: Tom Sawyer c. könyvéből vett idézet. És ez a „férfias” kardoskodás alapképlete. Az eposzoké is. Szócsata, majd tényleges. Unásig ezt látjuk. Mi az oka? - kérdezhetné valaki. Válaszul ide másolok egy lélektani megállapítást, mely talán Gyökössy-Bognár C. könyvéből való: „Elveket felállítani, és azokhoz a tények ellenére ragaszkodni tipikusan férfias tulajdonság. ” E mondatot igazolja a jelenet, és igazolják a politikai szamárságok, melyek kiagyalói többnyire férfiak.
A tévé előtt ültem éjfél után fél egyig. Néztem az ünneplőket, az ünneplés tüntetésbe csapását, a kimódolt rendőri disznóságokat, a bejelentést, hogy provokatőrök szálltak ringbe, s a fidesz bejelentését, hogy Gy. adjon számot róla, hogy kinek az utasítására mentek neki brutálisan az ünneplőknek a rendőrhadak? Költői a kérdés.
Hajnalban a vatikáni rádió adását hallgattam. Éppen Erdő Péter beszélt. Egészen hasonlókat mondott, mint Fatimában. Az ottani szövegből emelek be ide egy gondolatcsokrot: „Ha ennyien imádkozunk (1 400 000) a népért, határainkon innen és túl, ... akkor Isten előtt meg is kell tisztítanunk lelkiismertetünket, vagyainkat. El kell gondolkoznunk azon, hogy mi Isten akarata és terve népünkkel (valljuk meg, azért ez nem egyszerű dolog, mert Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink, és éppígy akarata sem a mi akaratunk), és ehhez kell csatlakoznunk mindennapi életünkben is.”  Majd így folytatja: „Ha  ezt tesszük, ha így imádkozunk, akkor szilárdan bízhatunk benne, hogy meghallgatásra találunk.” EP-rel kongeniálisan tegnap bennem ez fogalmazódott meg: Nem létezik, hogy nem imádkozunk elegen-eleget, az előfordulhat elvileg, hogy nem jól. Gyakorlatilag kizárt, mert minden rezdülésünket ismeri a Mindenható. Erősödő meggyőződésem, hogy bizalommal elég mondani: „Velünk is, minden ügyünkben legyen meg a Te akaratod. Az jó lesz nekünk.” Persze semmit nem elég jó csupán mondani, teljes emberségünkkel és a legösszeszedettebben mögé is kell állni. Különben csak olyanfajta porhintés az egész, mint a bocsánatkérés a megbánás szikrája nélkül.
Miután tegnap már „halálra ünnepelve magam”, ma reggel misére mentem azzal a kétkedéssel, hogy mi a megoldása a mindennapos szörnyűségeknek. Adódott, hogy csak a szeretet. Ám hol vannak a szeretet határai, korlátai, modellje? Kezdem a végével:
A szeretet modellje Jézus Krisztus. Őt követjük.
Mit tett ő?
Életét adta mindenkiért.
Jó.
Olykor nagyon is emberi indulatokkal fogalmazott. Azt mondta pl.: Mondjátok meg annak a rókának... (a róka a negyedes fejedelem volt, Heródes Antipasz) Kiverte az árusokat a templomból. Csak a templomból! Bölcsen és szellemesen érvelt az aktuálpolitikát felmutató farizeusokkal és írástudókkal, akiket képmutatóknak titulált. Keserűen jegyezte meg, hogy a fiaktól vesznek vámot, nem az idegenektől. (Ma nem így van nálunk?)
Mégis figyelmeztetett, hogy az aratásig hagyni kell a konkolyt együtt nőni a búzával.
A szeretet nem zárja ki az igazságosságot. Nem jelent megalkuvást sem, de irgalmasságot igen. Nagyon nehéz lecke ez, és naponta gyakorolni kell. Azt hiszem, a szeretetbe belefér, sőt el sem képzelhető nélküle, hogy tiltakozzunk a szeretetlenségek, bűnök ellen. Tűnjön fel és határozottan utasítsuk is el. De mégis, mindennek a végső fogalalata: Fiaim, szeressétek egymást! Ennyi.
***
És most vissza egy másik reggeli élményemhez. Ha emlékszel, azt írtam, hogy 56. október 24-én reggel iskolába készülődvén belebotlottam Szabó úrba, aki szokásosan söpörte az avart az utcán. Nem utcaseprő volt, hanem a saját házuk előtt szerette a rendet látni, ezért takarított reggelente. Nyugdíjas lévén ráért. Nos, ma reggel, ha nem is Szabó úr, de a szőke hölgy söpörte éppen a járdát a buszmegállóban. Róla is írtam már korábban. Miért tűnnek fel ezek a csendes emberek a forrongásban? Mert a reménytelenségben is reményt adnak. Tudván tudják, hogy a járda újfent mocskos lesz. Azt is tudják, hogy mások fogják teleszemetelni. Azok (a gazok), akik nem takarítanak. Csak szemetelnek. És mégis, újra meg újra nekilátnak a koszhalomnak, hogy széppé tegyék a többieknek az utat. Ugye, vigasztaló jelkép ez a tevékenység. Kicsit olyan hatású, mint a szivárvány, amely a fergeteg feketeségét oldja vidám színeivel, és körbeöleli a természetet.