Mickey webnaplója

M(osonmagyar)óvár arról nevezetes, hogy az átkosban nehéz megközelítésű volt – lévén Győrtől nyugatra. Móvár arról nevezetes, hogy 1956-ban sortüzet zúdítottak hazánk fiai hazánk fiaira és lányaira. (Miféle hazafiság dúlt már akkoriban is? Ezt azért jó tudatosítani, nehogy már a fidesz tépje ketté az országot.) Móvár sortüzét egy órásra vágott dokumentumfilm tárja fel, melyet az ötvenedik évfordulón adtak volna a tévében, de melyet felülírtak a tárgynapi atrocitások, brutalitások. Kétségtelen, hogy 56-ban több (50 és 100 közé esik) a fizikai halottak száma, de az is kétségtelen, hogy 2006-ban a lelki sérültek száma sokszorosan meghaladja az 56-os számot. S ha lehet hinni a suttogó híreknek, egy asztmás lány belehalt utóbb a könnygázgránát okozta légúti sérülések következtében. Nem igazán jobb tehát a mostani szaldó. A felelősségre vonás 56 után elmaradt, hacsak nem a hozzátartozók meghurcolását nem tekintem annak. Igaz, hogy „Dudás et.”-t utóbb elmarasztalták, de kiköltözött ebből a világból még mielőtt számon kérhető lett volna ténylegesen. Korábban pedig ugyanúgy kitüntették valamiféle tőrrel meg érdeméremmel, mint ahogy a maiakat is kitüntették példás lelkiismeretlenségük okán vezetőstül, beosztottostul. „Gratula.” Az ellenzék pedig állítja: „Lesz még kutyára dér!”

Mindezeket azért írom ide, mert Móvár nekünk kicsit több ennél. A szélkerekek városa (egyre több látszik Zsuzsáék ablakából, én a még éppen felismerhető távoliakkal most 25-öt számláltam össze, s egy új éppen most kezd magasodni a többiek között) nekünk Zsuzsát, Tamást és Ágostont jelenti, s egy várost, ahol pillanatnyilag valószínűleg több Zahnartz dolgozik, mint fogorvos. (G. szerint a legrútabb német szószörnyeteg a Zahnart-parkplatz).
Ott voltunk hát  náluk, a Gulyás családnál. Vonattal mentünk, mert mindent egybevéve fele akkora költség, mint autóval, s kétszer olyan sokáig tart, mint amazzal kedvező útviszonyok mellett. Nehéz objektívnek lenni, hogy tehát melyik az ideálisabb. Egyik kényelmetlen, mert várakozni kell többször is, (innen az idő hosszúsága) másrészt olcsó és környezetkímélő. A másik drága és kényelmes, környezetkíméletlen és strapás, ha a vezetésre figyelést munkának tekintem.
Mindenesetre ott voltunk, s kicseréltük gondolatainkat, csekélyke ajándékainkat, emlékeinket, tapasztalatainkat, dolgokról alkotott benyomásainkat, s a városokról szerzett korábbi és jelen élményeinket. Zsuzsa hány, és ez ebben az összefüggésben nem cserélhető fel a mennyivel, de összefüggésbe hozható azzal, hogy gyermeket vár. Tamás egyre többet tanít változatlan anyagi elismerésért. Nagyon rácsodálkoztam, hogy havi 80 000 körüli pénzért 11-12 órát van távol övéitől, hogy aztán haza érve készülhessen még másnapra angolból és töriből. Normálisak vagyunk mi, ebben az országban élők?
Ágoston már 14 kiló. Érzem, hogy annyi, pláne akkor, amikor sétálni indulunk, s elérve a legtávolabbi pontig – ott elfárad, s nyakamban jön hazafelé. Egészen a házukig. Együtt aztán tényleg jó súlyban vagyunk.
Még nincs három éves, de jól kezeli a számítógépet, ki-bejár a DVD-rendszerben, előre-hátra lapoz, hangosítja, halkítja a szöveget, s önfeledten nézi a Bambit.
T. meséli, hogy angol barátjuk látogatott el hozzájuk. Csiklandozta Ágostont, aki kikérte magának. Persze Anthony nem értette. Erre Gosti (ahogy újabban becézik szülei) angolra fordította a társalgást, s Antonynak anglicizmussal felelt, amit jó,ha magyarul vissza tudok idézni: Ehhez egy lélegzetet se vegyél... – mondta, ami nagyjából annyit tesz: Ezt el se kezdd!
Na, Anthony ezt már akceptálta és abbahagyta Á. macerálását. És most én is abbahagyom szemeitek olvasással való macerálását, bár szerettem volna még ideírni:
Üdvözlök mindenkit, aki ellátogat anyagaimhoz, s olvassa a rótt sorokat. Valamennyire jól esik, hogy nemcsak magam elé dörmögök, hanem másokat is érdekelhet blogom tartalma. Ennyi megbecsülés tehát mindenképpen kijár a kitartó blogolvasóknak. Ezeket azért emlegetem, mert tegnap bolgorvost kerestem, s rátévedtem a statgépre. Ez a szerkezet megmutatja, hogy kik, hányan, hányszor keresték blogomat, s honnan. Már ezrekre rúg a megkeresések száma, s érdekes szembesülni vele, hogy Szaúd Arábiától Svédországig terjed az érdeklődés, ha nyomokban is.
Virtuális szemem végig pásztáz tehát a virtuális olvasókon, akiknek virtuális üdvözletemet küldöm, mint a pápa a Szent Péter téren összegyűlteknek. Virtuális akcentussal írom hát: Mágyárók! Szeretlek titeket! Isten áldjon bennetek!