Az idő múlása nem fejlődés, csak egy visszafordíthatatlan folyamat eseményekkel: teljesítményekkel és mulasztásokkal. Az előírások megváltoztatása nem reform, csak elmozdulás a korábbiaktól. A reform eredeti értelmében visszaállítás, visszaalakítás, igazából az értékek deformálódásának kikalapálása, az eredeti jó visszaállítása. Ha a reformkori értelmét tekintem, egyfajta fejlődés, semmiképpen sem jelenti a társadalmi méretű lecsúszás valamiféle szinonimáját, inkább a lassú kibontakozás útját jelöli – szemben a revolúcióval, a forradalommal, a gyors változással.
A forradalom se ellenforradalom, hanem a radikális új kikényszerítése, legalábbis egy erre tett kísérlet. A forradalomra emlékezés se rendőrök randalírozása, nem is provokatőrparádé, némi trükközéssel fűszerezve. Nekem az emlékezések esszenciáját egy lengyel plakát adta, mely röviden összefoglalja 1956 értékek visszaállítására irányuló törekvését, s a megtorlás miatti gyászát is. Ez ihletett meg, hogy párba állítsam ezt az idén a tévécsatornák által közvetített otromba erőfitogtatással, és kifejezzem az egykori kép máig ható aktualitását mondandójának sajnálatos időszerűségét.
Az eredetit egy Franciszek Starowieyski nevű lengyel úr jegyzi, én meg megpróbáltam tükrözni, hogy az inverze keletkezzen. Ja. A címe: Síró galamb 1956. Utóbbinak u.az csak 2006. a vége.
A fény és az árnyék
Ma nem is erről akartam írni, hanem arról, amit a Janó vezetett elő reggel az evangéliumból. Persze így este felé már meglehetősen nagy tömbökbe állnak össze a reggel még változatos részletektől tarkállt történetek. Mindegy. A lényeg nem veszett el.
Az utolsó idők fenyegetéseiről prófétál Jézus övéinek.
Többek között az üldöztetésükről, amikor is minden szorongatás ellenére megőrizhetik
könnyedségüket, mert a kellő időben ékesszólókká teszi őket az Isten. A fejtegetés
középpontjában egy francia teológus kijelentése állt. Ő kb. azt mondta, hogy a fenyegetésekre
nem jó ellenállással válaszolni. A gonoszok harcot provokálnak, s azt várják,
hogy vegyük fel a kesztyűt, s viszonozzuk gonoszságukat. Ezzel tennének cinkostársukká
minket is. A francia azt mondja, hogy jó az Isten, és megsegíti a benne bízó
igazakat.
Végül is mások máshogy, de mégis ugyanezt mondják: Prohászka azt írja,
hogy aki a fény felé fordul arccal, az maga is fényben fog élni, aki pedig az
árnyékban jár mindig, az maga is „árnyékos” életet fog élni. Pontosan is idézhetem, mert megtaláltam a Soliloquiában 1924. jan. 1. Uram, mutasd meg arcodat! Látni akarlak s többet venni tőled s meríteni
belőled, mint eddig. Aki csak a maga fogalmaihoz ragaszkodik s nem fogadja el a
másét, az olyan, mint akinek a nap hátulról süt, s így mindig saját árnyékába
lép. Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt! Ezt add,
Úr Jézus!
Megint máshogy
fejezi ki Jézus egy helyen, mikor azt mondja: Ne álljatok ellen a gonosznak. Vagy
másutt: Aki elveszi ruhádat, annak add oda köntösödet is, stb., megint másutt: ha
kölcsönt adsz, ne kérd vissza.
Pál ezt úgy összegezi: Elég neked az én kegyelmem.
Utolsó kommentek