És most csönd van. Kint is, bent is.
Nekem meg eszembe jut Gab gyerekkori vissza-visszatérő beszámolója, amely arról szólt, hogy milyen konvergens volt viselkedése, azaz a szülői kívánalmaknak megfelelő. Szóval kb. ezt mondta: Kést letettem, csittcsattot vissahostam, pettólomot nem bántottam. [a csittcsatt az olló, a pettólom pedig a pertóleumfőző - a petrofor - amelynek kanócát könnyen el lehetett tüntetni. Ehhez csak bele kellett csavarni a petróleumtartályba. Onnan úgyszólván kivehetetlen volt.]
Van úgy, hogy egy roham után szinte kitapintható üresség következik. Így vagyok most.
Semmi se sürgős. Se az olvasás, se az írás, se más nyüzsögnivaló. Hajat mosok, ha akarok, cikket írok, ha úgy akarom, folyóiratokat olvasok, ha kedvem szottyan rá. De csendben is lehetek, zenét is hallgathatok, akár könyvet is írhatok. Vagy éppen elküldhetem Szőnyi Zsuzsának azt a leírást, amely két évvel ezelőtti rövid római tartózkodásom írásos esszenciája. Még meggondolom. Hogy miért éppen ezt, és neki? Mert tegnap az ő könyvbemutatóján vettem részt. Egyszer én is voltam a „kocsmában”. Könyvében meg is említi ezt, de arról már nem ír, hogy mi történt ott, akkor. Nem sok minden. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy Fellini filmben. Az ottlévőkről sok-sok bizarr információt kaptam. Egyikük férje a kutyájával alszik évek óta, a másik válással kacérkodott, a harmadik egészen nyílt célzásokat tett a negyedik bájaira, de mindent összefoglalva azt lehetett volna rögzíteni a történésekről, hogy mindenki egyetértett az este folyamán saját magával – Zsuzsát kivéve, aki megpróbált mindenkivel egyetérteni.
Utolsó kommentek