Kedves Éva!
Szinte véletlenül találtam meg email címedet
Ancsától kapott postámmal. Nem tudhatod, hogy publicista vagyok vagy 15 éve egy
jezsuita lapnál, s friss nyugdíjas, aki életfogytig dolgozni kíván. Hobbiból
blogot is írok, ennek hozzáférése: emmausz.freeblog.hu. Ott találni néhányszáz
rövid írást. Mindenesetre most úgy gondoltam, hogy megidézem azt a kort, amikor
Te talán épp csak gimnazista lettél, mi meg még azok se. Visszaugrok jó ötven
évet gondolatban s leírom, amire kapásból emlékszem. (Ezt az emailt is ráteszem blogomra, mert tartalma megengedi.)
Neked jó szórakozást.
1956-ban tíz éves voltam. Gábor 12., Ildi 8., Csia 6., Ancsa
3. Apánk 45. (Csia is kapcsolatban
volt Horváthékkal, mert az ő mezítlábát kapta be a bicikli hátsó kereke, mikor
Iván [Lapát] megbicikliztette. Ő kiáltott fel, s lett ez közmondásos: Áj, fáj
bükköm! – azaz: jaj, fáj a bütyköm. Utóbbi valószínűleg bedarált öregujja volt
szegénynek.)
A felsorolás azért érdekes, mert kb. ebben az összetételben
vettünk irányt néha-néha a Puskás Tivadar utca felé. Kimentünk az Albert utcán
a Csurgói útig, ott balra a Mohai útig (A Mohai út ma Rátz utca). Azon vagy a
Tétényi úton tovább a Bornemissza térig, Ott válogathattunk a Major utcát
elhagyva a Boglárka, az Estike avagy a Kankalin utca között. A Puskás téren billegtünk egy keveset a
mérleghintán, szemeztünk a sárga egyemeletes házzal, melynek ablakát betöltötte
Rizik néni (mint később a római Szent Péter téri ablakot a pápák), s onnan
intézte intelmeit az ifjúsághoz, amely sohasem viselkedett az öregasszony
kedvére. Még a téren maradok egy mondat erejéig, mert volt ott egy apró közért
is. Egy alkalommal Dudu nénitől kaptam ötven fillért azzal, hogy gyűjtsem a
pénzt, s tegyem a spórkasszába az alumíniumpénzt, melynek a hátán egy üllőn sztrájkoló
melós ücsörgött. Nos nem ezt tettem, hanem a kis boltban vettem érte egy kiflit
(jó, csak 40 fillérbe került) s azt tettem a számba. Ilyenformán nem kezdtem
gazdagodni, s azóta sem érdekel a meggazdagodás. Nos az alacsony kőkerítés
mögött húzódott a ház. Alighanem zárva volt a lépcsőház, bár ezt nem állítom
biztosan. Mindenesetre elhaladtunk Beckerné ajtaja előtt, aki rekedtre
cigarettázta hangját. Majd egy jobb kanyar után becsengettünk az ajtón.
Érdeklődésre beszóltunk, hogy megérkeztek a „Junker(?) gyerekek”.
Bementünk. Azonnal illat-, hang- és viselkedéshatások érték
a belépőt. Keveredett a Marvel-kölni illata a jobbról, a konyha felől érkező
felmosórongy szagával, de sejteni lehetett a feketetea illatát mixelve a
hozzáadagolt St. Hubertus gőzével. A hangok közül a legjellegzetesebbek a
pianínó hangja, Laci bácsié, akitől sűrűn hallottunk: „Vár' te, megááá',
ismered ezt?” És azt játszotta, amit ő szeretett, nem pedig a kért darabot. A
második hang egy nekem akkor nagyon újnak ható eszközből ütötte meg fülünket:
lemezjátszóról szólt Mozart g-moll szimfóniája. Máig a fülemben van
sercegésestül. A harmadik hang Éváé, aki jól zongorázott. Talán Corellitől,
talán Scarlattitól egy gyors darabot. Azóta annak dallama kiment a fejemből, de
annak idején mind a darabot (szonátát?), mind Éva játékát nagyon vonzónak
találtam. Ő maga kék köpenyt visel fehér gallérral, haja mintha kontyba fonva
volna a tarkóján. Ági bordó, [a melle részén raffolt, a bársony szabályos
összehúzása által keletkező mintázatról van szó] húzott tűbársony ruhában
(szintén fehér – de talán csipke – gallérral) ünnepelt. A többiek öltözetére
nem emlékszem. Laci (Iván) akkor kezdett hegedülni, de sem ő nem volt lelkes,
sem akkori tudása nem akkora, hogy elbűvölt volna. Rá tréfás képregénye miatt
emlékszem. Csakugyan nagyon vicces volt mind
képanyagában, mind szövegében.
Hallhattuk volna még a falon lógó spanyolgitár hangját.
Talán hallottuk is egyszer. Azt inkább messziről csodáltuk. A közös éneklés
viszont élményszerűen ismétlődött. Ádventben a Mikulás- később a karácsonyi
nótákat „zingölték”-„zingöltük”. Voltak közöttük olyan nóták, amelyeket
kifejezetten csak a Gyorgyovichok vagy a Horváthok ismertek. (Ezekről már írtam
2006. jún. 26-7 körül a blogomban. Megnéztem, tényleg akkor írtam róluk, most
ide másolom az inkriminált részt:
... És volt egy Duduséktól hozott nóta, Ancsának hála, megvan az egész:
Csitt csendesen, itt az angyal
szól a csengő csing-ling-ling,
lám mit hozott, mennyi szépet,
zöld fenyőn hány gyertya ég!!
a fa csúcsán, fényes angyal
tán mennyből jött egyenest
mennyi játék, milyen öröm,
ó áldott karácsony est!
A nóta dallama:
s,dtrdmdl, s,dtdrmr
s,dtrdmdl, s,dmrl, t, d
rr m r rr m r
rdtdrmr
s,dtrdmdl,
s,dmrl, t, d)
Visszatérően énekeltünk viszont népdalokat, magyarnótákat, virágénekeket. Pl. Ha kimegyek a budai nagyhegyre... Vagy pl. egy másik, amelynek ide írom a szövegét, dallamát, mert sokszor énekeltük, szerették a felnőttek:
Ej, haj, gyöngyvirág, teljes szekfű,
szarkaláb,
Bimbós majoránna!
Ha kertedbe mehetnék, piros rózsát szedhetnék,
Szívem megújulna, Szívem megújulna.
Ej, haj, gyöngyvirág, teljes szegfű,
szarkaláb,
Levendula virág!
Ha kertedbe mehetnék, ha ott kertész lehetnék,
Mindjárt meggyógyulnék, mindjárt meggyógyulnék.
dallama: l l sfm mrmfsfm mdr,t, l, l, mrds,drm mrds,drm dl,t,si,l,r
dl,t,si,l,l
A hangokról szólva megjegyzem: gyerekfejjel az volt a benyomásom, hogy itt
mindig vidámság honol valamelyes anyagi biztonsággal párosulva. Itt sűrűn
kacagnak vagy legalább mosolyognak a család tagjai.
Sokféle élmény kavarog bennem. Hiszen hol kinn csavarogtunk (Laci Módli nevű
stb. barátjával) hol benn játszottunk. Nagyon tetszett a játékos című nyelvi
mókákat tartalmazó könyv, a SICC. (Gätzer József) Szórakoztató Időtöltések
Cseles Csalafintaságok.
Volt aztán hervasztó élményem is. Egyszer legalább három család jött össze. A
háziak, mi és az Egonék. Ez nekem abból nyilvánvaló, hogy birkóznom kellett a
korosztályomban. Tehát Anikóval és Ágival. Ancsa hamar megadta magát, Ági
szívós volt. Talán végül ugyanaz lett a helyzet, hogy győztem, de ha így esett, ha nem, nagyon
kellemetlenül éreztem magam ebben a szituban. Lányokkal megmérkőzni! Mindegy,
túl lettünk rajta. Fülemben cseng még a biztatás is: Vágd oda! ZAMEK! Ez a
zamek olyan tótos hangzású. Lehet, hogy a „grószi” (aki Szvetkó Mária volt lány
korában) hozta még Komáromból. Mindenesetre használtuk ezt a hangutánzó szót.
(Hát nem tudom. Utánanéztem: a lengyelek és csehek ismerik, a szlovák szótárban
nem találtam: erődítmény, vár a jelentése, de zárszerkezetet is jelent.) Annyira meglepett engem is saját ötletem, hogy valakihez „szóljak” jó ötven év eltelte után újra, hogy elbúcsúzni is elfeledtem a mail-ben. Most pótolom: Ölelek minden élő rokont, az elhunytakra pedig jó szívvel emlékezem: Miklós
Utolsó kommentek