A Szelíd Fény. Játszom a gondolattal, hogy ha indián nevet kellene adni Istennek, hogy nevezném el. Alighanem Szelíd Fénynek. Ebben benne érzem a megvilágítás szándékát, a rejtőzést, a szolgáló szeretetet, az út megvilágítását, a derűt, a jó kiteljesedésének várását – ráutaló ténykedéssel, a játékosságot, a plaszticitást, a teret és az időt, sőt az időn való uralkodást is. Benne tudom a vesékbe látást, a titkok tudását, az irgalmat, a visszafogottságot, az alázatot, a szemlélődést, a megértést, a Tőle különböző elviselését, a ragyogás módját, a mindenen való uralkodást a mindent elengedés révén. A közeget, melyben lehet és érdemes élni, mely körbevesz, de nem tolakodik, megérint, de leheletfinoman, mely láttat, de nem vakít, mely színessé teszi életünket, miközben fehér jellege magába zár minden színt. Mely tükrözhető, sarkítható, összegyűjthető, de le nem tagadható, mert sötétséggel nem takarható el a fény. Csak fordítva. El is űzi a sötétet jelenlétével. Éltető ez a fény, gyógyít, benne megfürödhetünk, nála jól érezhetjük magunkat.
***
Milyen az Isten? Ha az előzőek
nem jellemeznék eléggé, az nem véletlen. A végtelent nem lehet szavakba tömöríteni. Lehet, hogy némely zenék többet mondanak el
róla, lehet, hogy a szentek
mosolya többet árul el róla, de számos állítás segíthet közelíteni hozzá. Nekem
ilyen legalább kettő.
Isten nem fárad el. Elgondolja a bigbang-et, és lőn. Minden fejleményével, minden következményével együtt gondolja el, és nem fárad bele. Szétrepül az ősizé, és elemekké fajul: fénnyé, hővé, hullámokká, rezgésekké, erőterekké, égitestekké és űrré fajul, energiamezőkké alakul, melynek megkutatása máig folyik, melynek leírásán kutató tudósok ezrei fáradoznak, s mely minden felfedezést felülmúlva mutatja a még bonyolultabb tulajdonságokat. A világegyetem ilyen, de a kvarkok ilyenek, de... És mindez a fáradhatatlan Istenben benne volt, és még ki tudja, mi minden. Mert innen nézve ugyan minden égitest egyforma fényes pont, de a Mars-felvételek óta tudjuk, hogy helyi viharok vannak, szelek fújnak ott. A Szaturnusz megint másképp viselkedik, noha nem ismerjük a részleteket. És minden égitest egy-egy egyéniség, külön történettel, szabályozott mechanizmussal, mely egyetlen gazdánk irányító hatalma alatt áll. És nem fárad bele, és nem fárad bele, hanem folyamatosan élvezi, Benne van, Belőle jön, Ő pedig gyönyörködik benne.
Isten nem alszik. Ahonnan Isten nézi a világot, ott nincs éjszaka és nincs nappal, mert a világon kívül felül, belül áll, ül, van, szeret Isten. Ha megzavarják álmomat, már aznap másnapos vagyok. Ha valakit meg akarnak kínozni, nem hagyják aludni, akár bele is halhat a delikvens. Ha valaki kelet-nyugat irányban vagy ellenkezőleg utazik, repülőn annyi nap alatt áll helyre időérzéke, ahány óra különbséget szelt át az időzónák átlépésével. Ha barlangban reked valaki, és nem tudja ellenőrizni az idő múlását, megzavarodik. Nincs mihez tartania magát. Biológiai órája előbb-utóbb felmondja a szolgálatot.
Isten nem alszik. Állandó jelene előtt pörög el a történelem, folyik az idő eseményestül. Az Ő tudtával és teremtő akaratából változik a világegyetem az Ő szándékával egyezően. Egybe látja az egész időt. Mindenestül. És nemhogy nem alszik, hanem állandó jelenével, állandó jelenében teremt. Ebben a teremtő művében valamennyire benne vagyunk tevékenységeinkkel, mikor ébren vagyunk – azokkal, mikor alszunk – vegetálásunkkal. Isten nem alszik. Ő VAN.
Utolsó kommentek