Írtam, a 29-es járat c. szociografikus anyagomban egy másik márkáról. Egyik kerítés mögött rozsdásodik évtizedek óta. Ennek még elolvasható a márkája. Egy világoskék Ford Taunus. Formája ma is szép. Nem tudom, vajon akadna-e valaki, aki még életet tudna lehelni a verdába.
Itt abba is hagyhatnám autók utáni ácsingózásaimat, bár gyerekkorom óta álmodom róluk. Legelőször Danesz rugdosós versenyautója ihletett meg. De jó neki, vett a papikája egy „igazi” autót. Nekünk is volt. A lemezárugyár terméke. Különféle kivitelben lehetett kapni: csőrös autóbuszt, versenyautót vagy „luxus”-autót. Utóbbinak gyerekkoromban a személyautót nevezték széles körben. Vágyam elkísért gimnazista koromban is, noha sose rajzolgattam autókat, mint megannyi osztálytársam. (Nekik ennél fogva hamarabb lett.) Magam csak azon morfondíroztam, hogy természetellenes törekvés-e, h-e, hogy megfogalmazódik bennem egyáltalán egy kocsi igénye. Főiskolás kori emlékem, hogy egyik társunk gépkocsinyeremény-betétkönyvvel nyert egy piros Wartburgot. Hogy lehet valakinek ekkora mázlija? – ógtam-mógtam magamban. Persze úgy lehetett, hogy valakinek volt rá 5-10 000 forintja, hogy ilyen betétkönyvet kiváltson, s kamat nélkül hevertethesse pénzét a mázli reményében. Akkoriban még nagy pénz volt az, hiszen évekkel később, a suli végeztével, gyakornoki kezdő fizetésünk fél évig havi 1300 forint volt.
Még egy élményemet ide írom. Ez az élmény álmány volt. Azt álmodtam, hogy Csia küldött egy sötétzöld színű bogárhátú kocsit. Tudtam, hogy igaz az álom, mert színére, alakjára, parkolóhelyére egyaránt világosan emlékeztem. Utóbbi volt a legálomszerűbb. Ugyanott állt, ahol valamennyi biciklink Zuglóban. Mi laktunk a második emelet magasságának számító első emeleten, s fél emelettel feljebb a padlásfeljáróban álltak a körduplányok, illetve állt ez az autó. Volt ennél cifrább álmom is. Tudtam, hogy több kocsim is van. Próbáltam felidézni őket álmomban. Meg is jelentek ezek, de elfelejtettem, hogy hol álltam le velük. szörnyű volt megtapasztalni a céltalan ődöngést. Itt nincs, de hát hová is álltam. És a többivel mi van. Kölcsönadtam, ellopták, vagy csak nem találom a helyüket.
Itt abbahagyom. Ahol a kincsed, ott a szíved is – mondja az Írás. Persze törekszem rá, hogy a helyén legyen a szívem is, kincseivel együtt. Ám nem is olyan egyszerű ez. Te mit éreznél, egy vasárnap dél felé, ha kinéznél az ablakotokon, és azt látnád, hogy a félórája ideállított kocsidnak hűlt helye van? Pedig tudván tudod, hogy mikor meghalsz, nem viszel semmiféle vackot magaddal, se házat, se mezejet, se másféle jószágot. Mégis. Ha már meséltem, akkor tudod: fiamnak nem tetszett, ahogy beálltam, s áttette a kapunk túlsó oldalán lévő üres helyre. Az autós témának ezzel vége. Autó! azaz out oh!
Utolsó kommentek