Mickey webnaplója

A parabola jól ismert. Ti vagytok a szőlővesszők, lén vagyok a szőlőtő. Az Atya a szőlőműves, aki lemetsz minden elszáradt szőlővesszőt.
Mit művelünk mi a szőlőtőn? Egymásnak konkurenciát jelentünk? Megpróbálunk vetélkedni a szőlőtőn? Kacsokkal fojtogatjuk egymást? Megpróbáljuk leveleinkkel a nagyobb fényt magunknak elfogni? Megpróbáljuk egymás elől elszívni az éltető nedveket? Megpróbálunk függetlenedni a többi vesszőtől, ne adj Isten a szőlőtőtől? Megpróbáljuk eljátszani, hogy mi vagyunk a szőlőtő? Éjszaka esünk egymásnak, mert akkor a szőlősgazda nem látja, mit művelünk?
Vagy ellenkezőleg: Élünk a nekünk juttatott éltető nedvekkel. Megkapaszkodunk a szőlőtőben, ahogy csak tőlünk telik, hogy le ne tépjen a vihar, hogy ki ne száradjunk, hogy el ne férgesedjünk, hogy a nekünk juttatott fényt felhasználva a szőlőtőben lévő képességekkel gyümölcsöt érleljünk. Osztozunk a nedveken, hogy mindenkinek jusson? Próbálunk úgy leveleket sarjasztani, hogy a többi vessző levelei is kapjanak fényt?
Bizalommal tekintünk-e a szőlősgazdára, hiszen a jó gazda szeme hizlalja a termést. Mondják, hogy keze pedig a szőlőtermést. Ez a kéz metszi le a száraz vesszőket, tisztítja meg és metszi meg, hogy sokszoros termést hozzanak az élő vesszők. Igyekezzünk!