Mickey webnaplója

Ma a leves és a smarni után banánt kaptunk ebédre. Azonnal lekaptam az egyik gyümölcsről öntapadós címkéjét, és fehér ingem zsebére biggyesztettem, a szívem fölé. Ott virított hát vagy egy perce a szépséges ovális, zöld alapon sárgakontúrú piros közepű öntapi. Mit öntapi: címerpajzs, rajta a büszke felirat: COLOMBIA Del Monte Quality #4011®. Az érdeklődést látva, hogy miért tűztem magamra a „címert”, így válaszoltam: Mit tűzzek magamra? Avagy nem banánköztársasággá lettünk? Másoknak is javasolom viselését. Jobb, ha tudatosul bennük, hol élnek. S talán egyelőre eme címer viseléséért még nem kezdik ki a közterületeken – s sietve ideírom – és a műveleti területeken – mielőtt még elfelejtkeznék róla.
Ma az a kedves meglepetés ért, hogy a sarki virágárus, egy idős sovány ember (feleségét rég nem láttam, tán beteg lett?) kikecmergett kalitkájából és felém tartott. Magam elkészültem rá, hogy valamit szeretne megtudakolni tőlem, de ezúttal egy dolgot tudakolhatott volna meg, hogy ugyan már, minek állok a megállóban. A kis terrakotta színű tábláról ugyanis leolvashattam volna, hogy útfelbontás miatt átmenetileg a szomszéd utcából, a Panda Hotel előttről indul kedvenc napi járatom. (Reggel még kutya baja sem volt a vonalnak, s a sofőr se recsegte a mikrofonba, hogy eltérítik a délutáni kánikula idejére a járatot.) Szépen köszöntem a virágosnak, aki teljesen ingyen fáradt oda hozzám, s mosolygósan tájékoztatott a dolgokról. Elmondtam neki, hogy nagy jót tett velem, mert amilyen makacs vagyok, valószínűleg este tízig őriztem volna a megállót ógva-mógva a BKV megbízhatatlansága miatt.