Mickey webnaplója

Az Istennel való belső kapcsolat minden működésünkben valóban örömmel tölthet el bennünket. De aki igazán szeret, annak ez nem elég. Nemcsak cselekvésben akar személyes kapcsolatba kerülni, nemcsak belső munkatársa akar lenni Istennek, hanem adni is akar neki. De hogyan tudok én Istennek adni, amikor mindent tőle kapok? Pedig szeretném jótéteményeit neki személyesen meghálálni. Ha ebben a hangulatban lapozgatjuk az evangéliumot, erre is kapunk lelkesítő feleletet. Ott, ahol az Úr azt mondja „nekem tettétek”, azonosítja magát a felebarátommal. Tehát amit annak teszek, neki teszem. (Mt 25,31–46)
Az adás által nemcsak a cselekvésben, hanem a cselekvésem tárgyában is Istennel találkozom.
Ez a legszemélyesebb érintkezésem Istennel.
– Azt mondod, nem találkoztál Istennel? Mindig és mindenütt, minden cselekvéseddel, minden munkádban vele találkozol, csak nem ismersz rá, pedig együtt dolgoztok.
– Azt mondod, nem találkoztál Krisztussal? Pedig minden embertársadban Ő tekint feléd. A főnöködben és beosztottaidban, a villamoson a melletted álló embertársadban fel kellene ismerned. Nemcsak azokban kell Krisztust látnod, akikkel egy munkahelyen dolgozol, hanem azokban is, akikért te dolgozol. Itt ne csak azokra gondolj, akikre keresetedet fordítod, hanem azokra is, akik a te munkádnak hasznát veszik. Akkor meg fogod érteni a cselekvésben való egyesülés fenséges tanítását, mert a cselekvésben nemcsak a Teremtővel egyesülsz, hanem a Megváltóval is, mikor munkád gyümölcsét szeretettel ajánlod fel az embertársaidban felfedezett Krisztusnak, és ugyanakkor folytatod a világ megszentelését is, mert mindaz, amihez nyúlsz, megszentelődik.