1. Már tegnap is
gyanús volt, nem vagyok-e őrült? Pénteken ugyanis vettem megint egy keménydió rejtvényfüzetet, hogy ne unatkozzam, míg K.-ra várok a rendelőintézet előtt a
kocsiban. Hozzátartozik a dologhoz, hogy szombaton a BCA-ban kezembe került
valamilyen könyv, Műveltségi tesztek címmel. Belelapoztam. Hogy hívják azt a
libanoni teniszezőt, aki 1994-ben ... Csalódottan tettem le. Műveletlen vagyok.
Nem tudom, hogy hívják. S ez akkor is hiba, ha ő se tudja, hogy engem hogy
hívnak, és hogy hívják azt, aki előttem áll a sorban.
Tehát
keresztrejtvények. Tegnap belekóstoltam a kockákba. Először kivégeztem a három
pályázati rejtvényt (Nem akarja valaki beküldeni? Értékes fityfenéket lehet
nyerni.) Majd rátértem egy közönséges kockavadászatra. Egymás után tolakodtak
elő a közismert alakokra vonatkozó kérdések, mi volt az egyik neve az algériai
...izé mizéjének, lefolyástalan szír folyó stb, stb.
Aki jó keresztrejtvény-fejtő, az a szavak
környezetéből következtetve kíséreli meg összehozni a helyes megoldást. Esetleg
lexikonokhoz folyamodik. Engem is megkísértett ez a lehetőség. Ha bemegyek a
másik szobába, ott akad jó néhány ilyen kötet. Elolvasom belőle a megoldásokat,
beírom, és elmondhatom, hogy megfejtettem a rejtvényt. De miért mennék át,
mikor a rejtvényfüzet végén is ott állnak ezek az értékes információk.
Egyszerűbb, hát, ha odalapozok. De ha onnan nézem ki a megoldást, akkor nem
tudtam megfejteni a rejtvényt. Ez aztán
a dilemma. Egyáltalán nincs fontosabb dolgom, mint ilyen hiábavalóságokkal
köszörülni elmémet? Azt hiszem, van, így hát leszámoltam a rejtvényfejtéssel.
Egy életre.
2. Aki ministráns nálunk, egyben sekrestyés is, legalábbis némely vonatkozásban. Igaz, hogy nem készíti ki az albákat, de folyadékokat tölt a kancsókba, kikeresi a napi olvasmányt, amit majd felolvas, ministrál is, de nem perselyez. Kb. ennyi. Hétfőn én vagyok a soros. Okosan azzal kezdem, hogy kikeresem a naptárban a napi szakaszt. Megnézem, hogy nem módosítja-e valami a jezsuita saját ünnep. (Lehet, hogy a liturgikusok ezt azonnal kizárják, tekintettel a húsvéti időszakra.) Mindegy. Megyek boldogan a kápolnába. Fejemben az, hogy most is az Apostolok cselekedeteiből olvasunk. Amikor belépek, látom, hogy valaki már ott segédkezik az oltár terítésében. Egy pillantás az állványra: jó helyen nyitva a könyv. Befejezem a tennivalókat. Kezdődik a szertartás. Olvasom a magamét, majd egy pap cseréli a könyvet, s amabból olvassa az evangéliumot. Ez azt jelenti, hogy téves szakaszt alkalmaztam őelőtte, mert más a napi aktualitás, még ha az apostolok cselekedeteiből van is. Próbálom érteni, mi történt? A vasárnapi könyv maradt elöl, azt idéztem meg, ahelyett, hogy kicseréltem volna a hétköznapi könyvre. Megtévesztett a citálandó helyek azonossága. Ez logikai tévedés volt, mert emlékezetem szerint a számok nem stimmeltek, de úgy véltem, emlékezetem megcsalt. Elkalandoztam hát gondolataimmal, és végigvettem a szereplőket. Mikor felismertem, hogy az egész világ hibás, csak én nem, magamban elmosolyodtam. Hát persze. Az teljesen kizárt, hogy én tévedjek. Azon mosolyogtam, hogy ilyen szamár volnék, mikor teljesen egyértelmű, slamposan oldottam meg egy kérdést. Azon mosolyogtam, hogy felismertem a szituációban rejlő humort. Én voltam a szamár, és ez már harmadszor fordult elő tizenöt év alatt.
Utolsó kommentek