Mickey webnaplója

Tegnap gyémántmisén vettünk részt. Ez idős papok ünnepi miséje, akik már hatvan éve a klérus tagjai. Jezsuitáról lévén szó, a Mária utcai templomban celebráltatott. Érdekes volt megfigyelni a hívek magatartását. Már jókor kezdtek teret-helyet foglalni és bizonyos laza szabályok mentén történt a helyfoglalás. Alig néhány ember volt jelen, mikor mi érkeztünk. Szokásomhoz híven találtam egy százforintost. Ott lapult két sorral előbb a pad oldaltámlája mellett ki tudja hányadszor kerülve el a kitakaríttatást. Felvettem, hogy egyesítve saját példányainkkal a perselybe dobjam. Ámde elmaradt a perselyezés. Már kint jártam, mikor eszembe jutott, hogy nemhogy adtam pénzt, hanem még azt is elhoztam, ami nem az enyém. Nosza visszacsörtettem a templomba, s a legközelebbi perselybe rejtettem az érméket. A misén jelen volt a nyugati viselkedésmód, felajánlás után felálltunk valamennyien. Ám a sanctus után leültünk magyar módon. Érdekes baki volt, hogy a kántor az Agnus Dei szövegét elhibázta. Az irgalmazz nekünk! után kétszer recitálta: Adj nekünk békét! Mintha irgalmából már bőségesen részesültünk volna, azonban békéje csak nem akar sajátunkká lenni.
Nagyon szép idő volt tegnap. Bár a templomot még átjárta azt előző napok hősége. Az ünnepelt is és egyik idős rendtársa is elérzékenyült. Könnyeztek és hangjuk el-elakadt. Meg is jegyeztem az utána tartott agapén. Ketten elöl sírtak, én hátul, mert végigcsurgott a verejték a hátam vágányán, míg el nem fojtotta lefelé haladtát derék derékszíjam.
A hidegfrontra fogom, hogy éjszaka gyilkosságot álmodtam, s ugyanerre a frontra fogon a kellemesen hűvös levegőt, még ha páratartalma megközelíti is a százat.
Isten nevében... volt egykor hittanfüzetünk elejére írva mottónak. Isten nevében... írom kezdődő hetünk elejére mottónak.