Hiszen Jézus itt a Tábor hegyen is elkövetkező haláláról beszélt Mózessel és Illéssel. Pétert és társait elnyomta az álom a Tábor hegyen. Egyikük sem bírta ki, és ugyanúgy később se az Olajfák hegyén, ahol párhuzamosan imádkozhattak volna Jézussal azok, akik megtapasztalták korábban átlelkesült, megdicsőült arcának le nem írható ragyogását. Micsoda ellentét feszül a két valóság között. A megdicsőülés szavakkal alig körvonalazható nagyszerűsége, és a vérrel verejtékezés szavakkal le nem írható gyötrődése. Mindenesetre ma az előbbi teljes szépségére és boldogító atmoszférájára emlékezünk. Nagyon karizmatikus valami ez, csak megtapasztalható, csak átélhető, de tudományos eszközökkel nem vizsgálható, mert minden mértéken túl van, egészen egyszerűen az elviselhetőség határain is túl. Ezért aludtak el a tanítványok, ezért nem bírták ki ép ésszel. Mi is ezt tennénk. Mégis várjuk a szépség szabadságában megmutatkozó szeretet teljes és mindent befogadó igazságát, valóságát. „Hiszen arca ragyogott, mint a nap, ruhája tündökölt, mint a fény (a vulgátában: fehér lett, mint a hó.)” – írja le Máté. Márk megfogalmazása szerint „ruhája olyan tündöklő fehér lett, hogy a világon semmiféle kelmefestő sem tudná fehérebbé tenni.” Érezni ugye a szavak erőtlenségét, semmiségét a valósághoz képest.
Nyomába szegődve akarom én ezt a Jézust látni. Nyilván mások is így vannak vele.
Utolsó kommentek