A napok során megnéztük a várost keresztbe kasba, elég sokat csatangoltunk benne. Bekukkantottunk a házakba, a sikátorokba, a szépséges templomokba, a jóságos boltokba. Ettünk palacsintát Nagymama kifőzdéjében, ittunk soproni sört a bárban, megnéztünk valamivel több filmet a tévében, mint amennyit akartunk, és ugyanennyit pihentünk is. (Láttuk, hogy 23-án, a forradalom évfordulóján megint kötelességszerűen óberkodnak a rendőrök, hozzák-viszik a járókereteket, vízzel spriccelik az úttestet, és mindazokat akik rajta tartózkodnak. Október végén!, és óvják nemzetétől annak szerencsétlen min.elnökét, nem sajnálva a jó minőségű, hazai gyártású könnygázgránátot azoktól, akiket benne részesítendőnek ítélnek. Szegények.)
A kilencediken laktunk, s lefényképeztem a szemközti erdőt, az északra elterülő várost a tetőteraszról, ahonnan többször le akart fújni a szél, de velem nem bírt. Pompás liftek szolgáltak bennünket a szobánk és az étterem között közlekedve. A tágas termecskék, sok ember szállítására készültek. Bennük fémkorlát, mögöttük nagytükör. Úgy éreztem magam a liftben, mint egy balett-teremben. Csináltam is többször padödőt a korlátba kapaszkodva, de Tücsi nem akart lefényképezni.
Minden reggel tojásrántottával kezdtünk, meg valami sültszalonnafélével. Azért ezzel, mert itthon ritkán buzdulunk neki ilyeneket gyártani, inkább hideget eszünk. Ezúton kijelenthetem hát, hogy a tojás körüli koleszterin-hisztéria humbug. Meg kellett volna halnom egy hét alatt, mert vagy tizenöt csirkekezdeményt emésztettem el, s még élek. Sőt, meg se ingatta koleszterinszintemet. Mindennap elmentünk a domonkos-templomba a féltizenkettes misére. Hol egy házaspárba botlottunk, aki rendszeres hallgatója Budapesten a Szent István Társulati esteknek, hol Eperjes Károlyba, aki épp ott vett részt misén, ahol mi (toyotája van). Egyébként időnk jó részét városnézéssel, sétával töltöttük. (Érdekes bóklászni a tojás alakú óvárosban. Mész, mész balkézzel sodorva a kirakatokat, nagyjából egyenesen, csak kisebb ívek vannak az utcán. Majd ha már eleget mentél, azon veszed észre magadat, hogy visszajutottál kiindulási helyedre. Észrevétlen ez a körbetáncolás olyan borús időben, mint ami nekünk kijutott, mert nem tájékoztat a nap állása arról, hogy milyen irányban haladsz.) Talán a leghangulatosabb templom a Szent György-templom, belül a leglerobbantabb állapotban a Kecske-templom van, a barokk szép példája az általunk naponta látogatott, a legromantikusabb az Ikva-part, a legnemzetközibb pedig az áruház környéke. Fel akartam menni a Károly-kilátóba is, ha már ott járunk, ha már van vagy tíz kilátó a városban. Mutatja is a műút mellett egy tábla, hogy jobbra az erdei flaszteres úton. Nem probléma: a kocsi fölmegy. Mentem is elég sokáig, noha tudtam, nincs messze. Már Muck iránymutató táblájánál jártam, amikor meguntam a sétakocsikázást és visszafordultam. Egy helyen balra kellett volna kanyarodnom, bezzeg azt semmi sem jelezte. Sebaj, mondom magamban, ledobom a kocsit, megnézem térképen, hogy melyik ösvény, melyik jelzés, aztán uccu neki. Megnéztem. Majd kinézek az erkélyről, s nem látom a kilátótornyot. Olyan köd lett, hogy alig sejlett, hol is áll a torony. No, mondom magamnak, dehogy megyek a kilátóba azért, hogy lenézve ne lássak semmit. Talán legközelebb. Hát ilyen bizarr körülmények, események között teltek-múltak napjaink.
Még terveztük, hogy hazafelé beugrunk Nagycenkre, de az eső, meg az a vágy, hogy mielőbb Mosonmagyaróvárra érjünk rokonlátogatásra, taccsra tette ezt a törekvésünket is. Így is nagyon becsülöm gróf Széchényi Istvánt. Ő meg megbocsátja nekem, hogy kihagytam a látogatást. Útban Zsuzsáék felé áthaladtunk Jánossomorján, melyet mókás hangzása miatt annyit emlegetett hároméves unokánk, Ágoston. Lassítottam, hogy Tücsi kapja le a Mitfahrer-ülésről mindentudó mobiljával a helységnévtáblát. Megvan a kép. Ezzel vonultunk be Móvárra. Az emlegetett falu határában öt-hat szélkerék dolgozik. Ilyen közelről talán még nem is láttam ezeket a monstrumokat. Az az érdekes, hogy Zsuzsáék ablakából-erkélyéről szép időben odalátunk ezekre a távoli szélkerekekre is. Közelebb is van vagy 20 db belőlük.
Ágoston mint mindig, elemében van. Az óvodából hozza a szövegeket. Anyját kérdezi: Tudsz mondani olyan állatot, amelyik a föld alatt él? Zsuzsa mondja: Igen, ilyen a vakond. Ágoston továbbkérdez: Nos tudsz-e másikat is mondani. Zsuzsa: Igen. Pl. az ürge. Mire Ágoston jóságosan: Bizony, az ürge… Majd hozzáteszi: Te milyen okos vagy!!!…
El ne feledkezzem szépséges Blankáról, aki nagyon kedves kis teremtmény. Mosolygós csendes, kiegyensúlyozott, hálás és érdeklődő. Ragyognak a szemei, ha érzi a törődést. Bújik hozzám, és békésen néz körül a vállamról. Apja, anyja szemefénye. Nos, nem sok időt töltöttünk együtt. Az első fél napon pihengettünk, Tamás meg én autóval alaposan bevásároltunk, kicseréltük szövegeinket, gondolatainkat, tárgyaink egy részét. Hoztuk, amit hoztunk nekik, és vittük, amit elvittünk, fényképeket is kértünk, majd kapunk belőlük. Másnap viszonylag hamar hazaértünk. Másfél óra alatt megközelítettük a fővárost, s háromnegyed óra alatt át is mentünk Angyalföldre, mert mint utóbb megtudtuk, a Moszkva tér mellett világháborús bombákat találtak az építők, így a környéket kiürítették hatalmas dugót okozva vele.
Most hát vége egy kalandnak, hogy átadja helyét sok kisebb kikerülhetetlen kalandnak, elintézendő dolognak. A héten bankba megyünk, hogy egy számlára utalják kettőnk bevételeit. Délben a pápa könyvének sajtóbemutatója. Holnap este korrektúrázás. De el kell látogatnom a héten a tüdőszűrőbe, a szemészetre, ide azért, hogy vajon tényleg alkalmas vagyok-e szemüveggel vezetni (most tettem meg jó 400 km-t, s nem tapogattam magam előtt, hogy van-e út vagy csak hiszem). És … és reményeim szerint elkészült hatóságilag a jogosítványom is, amiért szintén el kell mennem. Programom lesz tehát bőven. Nem is ártott kicsit pihenni.
Utolsó kommentek