Bernáth Aurél írja le a somogyi nincsteleneket, akik
jelentést tesznek Steiner földbirtokosnak a múlt század tízes éveiben, tehát
kilencven éve: „… tíz élemedett ember áll göcsörtös csizmáikban, foltozott
nadrágjaikban.
néztem a barázdás,
gyűrött fejeket… Az ahogy az egyiknek bajusza elborította egész száját, s ahogy
a másiké összevissza állt, a szőrös fülek, a deres ív nélküli kusza
szemöldökök, a csorba, sárga fogak, májfoltos tar fejek, s végül azok az
agyonbarázdált hatalmas kezek, elvastagult ízeikkel, amint ott gyámoltalanul
tartották kalapjukat – mind-mind, e sok egymás mellett kavargó részlet,
egyszerre szemléletessé vált történelemről
beszélt.” (Így éltünk Pannóniában)
Most a kalapjukat kicserélem strapabíró műanyagból készült, elkoszladt terményes
szatyorra, és máris előttem állnak a XXI. század nincstelen csövesei a 29-es
buszról, és a kapott kép egyszerre a szemléletessé vált történelemről beszél. Most
nem állhatnak már Steiner elé, hanem teljesen önállóan turkálhatnak a kukákban,
írhatnak alá sose teljesíthető bizonylatokat, s hűlhetnek ki halálosan az árokparton,
vágtató gazdaságunk kellős közepén.
Igaza volt Gáliczának, aki, ha kihívták töriből, az éppen megtanulandó századtól teljesen
függetlenül mindig azt felelte, hogy „abban az időben
nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.”
Utolsó kommentek