Fölséges az Isten, por előtte minden,
por a föld, por az ég is(!),
mik a földön élnek, mint a szegény féreg.
Szeret Ő, szeret mégis.
Ez így van, és nagyon így van, sőt talán még ígyebb van. Megpróbálom kifejteni.
Mostanában sokat foglalkoztat a gondolat: csillagporból vagyok/vagyunk. Az univerzummal egyidős kb. 100-féle elemből. Épp olyanból, mint a többi élő. A növény, a féreg, és minden állat is. Génjeink zöme megegyezik a gerinces állatokéval. Csak az a kevés különbség mutatja: mi még tovább szervesültünk. Mi a szervetlen és szerves anyagra, a többi élőre, magunkra, sőt a Teremtő Istenre is képesek vagyunk reflektálni. Ettől még porból vagyunk. reggel vettem az Úr testét. Az is por. A csillagpor vette a másikat, mely szubsztanciáját tekintve szintén por. Istent hordozza. Ezt az istenhordozó port vette magához a csillagpor-ember.
Nincs profán világ. Az egészet áthatja, létben tartja Teremtője. Mindenütt ott van, minden róla szól. Benne élünk, mozgunk és vagyunk – olvassuk 2000 év óta, mióta Pál elmondta beszédét az athéni Areopáguszon. Egyik olyan vezérgondolat, mely végigkíséri életemet, és meg is határozza azt. Eszerint Isten léte – szeretete – körbevesz bennünket, mint halat a tenger. De jelen van a tengerben is, a szárazföldön is, az anyagban is valahogyan. Az átváltoztatott ostyában különös módon is, éspedig azért, mert megígérte. Ám nem található a világmindenségben egyetlen parányi hely sem, amelyet ne hatná át jelenlétével, állandóságával.
Másfelől sokat foglalkoztat az is, hogy miért nem vagyunk a kvarkok kvarkja, a legparányibb energiapont, hogy a mindenséget egyik „széléről” figyelhessük meg. Nem tudom. Talán azért, mert nincs széle. A végtelennek nincs vége. Akár mekkora a kör, végtelen, mert nincs az ívnek kezdő és végső pontja. Tehát nem mi vagyunk a legkisebbek. A legnagyobbak se. Hozzánk képest nagyon sokszorosan kisebb izék vannak, és nagyon sokszoros – végtelen méretű távolságok is. Hát a kettő között ficergünk, s reflektálunk a valóságra. Tegnap pl. szóba álltam magammal. A melegfront hatására a lábammá szervesült csillagpor jelezte, hogy fáj. Hamarabb fáj, mint mikor nincs melegfront. Aki korának megfelelő mértékű érmeszesedéssel él, ismeri ezt a gyaloglás kiváltotta fájást. Ezt nevezik kirakatbetegségnek. Egy etap megtétele után a kirakatbeteg megáll, hogy elgyönyörködjék az üveg mögött felsorakoztatott árukban. Ez arra jó neki, hogy azt a látszatot tartsa fenn, hogy kutya baja sincs, csak éppen ellenállhatatlan vágya támadt néhány percig elmerülni a kölnik és mindenféle kenceficék nézegetésében. Valójában arra vár, hogy kissé regenerálódjon a keringése, és újabb adag gyaloglásra legyen alkalmassá.
Nos, magam is kapom a lábszáramból jövő jelzéseket, de fütyülök rá. Megmondtam virgácsaimnak, hogy állítsa le magát, semmit nem tudok tenni annak az érdekében, hogy az érszűkület ne legyen, a fájás abbamaradjon. Hiába is fáj nekem. Nem érdekel. S mentem tovább, mintha mi sem történt volna.
Banális az előfordulás, tudom, valójában az egyik legérdekesebb kérdés mind közül. Ha az újszülött anyagát összevetem az elöregedett biomagammal, azt találom, hogy bár az elemek változatlanul szolgálnak évmilliók óta anélkül, hogy az elfáradás legparányibb jelét mutatnák, az ember testét felépítő bonyolult fehérjeszövetek stb. elöregednek, mégpedig visszavonhatatlanul. Annak ellenére teszik ezt, hogy az őket felépítő elemek hétévente cserélődnek újakra. Ám nem az elemekkel van a baj, hanem a programmal. Abba kerül egyre több vírus, féreg, hogy a számítástechnikából vegyem a párhuzamot, és előbb-utóbb tönkreteszik a szisztémát, a rendszert, a szervek-szervrendszerek, szövetek, DNS-, RNS-molekulák rendszerét, felborul az anyagcsere egyensúlya, megváltozik a sóháztartás, megváltozik a szövetek összetétele, a félig áteresztő (szemipermeábilis) hártyák működése, meg az ozmózis. Élősködők kezdik ki a test különféle állományait, és egyre gyengül az ellenállás. Summa summárum a test előbb-utóbb megadja magát, és léte belehanyatlik a Teremtője létébe, aki megálmodta, programozta, s feladattal látta el saját tervei szerint.
Most úgy vélem, ígyvalahogy működünk. Testesek és soványak, lelkesek és lelketlenek egyaránt. Erre gondolt Sík Sándor?
Utolsó kommentek