Mickey webnaplója

Gyermekkoromban mindig szép élménynek számított a lekvárfőzés. Amikor a kosárból kikerült a kajszi, örömmel mostuk hidegvízzel, s bizton megkóstoltuk a csorgó levű gyümölcsöt. Magját megszárítottuk, megtörtük és boldogan rágcsáltuk. De a főzés maga is nagy ünnepnek számított. Kevergettük, beszívtuk a gyümölcs illatos gőzét, és vártuk, hogy mielőbb az elmosott üvegekbe kerüljön a matéria. Mert a lekvárfőző lábos szabad préda volt mindig is. Könyökig turkáltunk az édes ragacsban. Azt hiszem, ha hangyabolyra tette volna anyánk a lábost, azok se végeztek volna alaposabb munkát nálunk. Ami nem jött fel magától, levakartuk késsel. És amikor eljött az ideje, valódi gyümölcsből készült lekvárokat ettünk. A szilva szilvából volt, a barack barackból, a meggylekvár pedig meggyből.
Ma vettünk globalizált kapitalistáéktól egy üveg szamóca gyümölcsízt. Ettől még lehetne akár lekvár is. Elvileg a homogén gyümölcspép az íz, más néven lekvár, a darabosabbja pedig a dzsem (jam). De hogy ez mi, nem tudom. Segítségül hívom hát a rajta lévő bőséges tájékoztatót. Így indul: összetevők: fruktóz-glükóz (A9 vagy glükóz-fruktóz (B), lásd a tető jelölését. Megnyugtatlak a mi üvegünk (A). Majd megnézem az idegen szavak szótárában, hogy mi az a fruktóz meg a glükóz. Valamiféle édes túrónak gondolom őket. Most tovább: szamócavelő, almavelő! 10%/m/m (Ez minek a rövidítése? 10 százalék miamanó?, esetleg tömegszázalék?) Legyen ez utóbbi. De akkor hány % ebből az alma, hány a szamóca? Sorol még ilyeneket: étkezési sav (te étkeztél már savat, mondjuk étkezési savat, Zárójelbe téve citromsav. Aha. Ez az étkezési sav. Zselésítő anyag (pektin), színezék (céklakivonat), tartósítószer (K-szorbát), aroma!, antioxidáns (aszkorbinsav), ez utóbbi C-vitamin lehet, vagy mi a szösz. Most jön a meglepetés: Vízben oldható szárazanyag-tart. ref. 45%. (ez reformátust jelöl, vagy mit) és a bomba most robban: gyümölcshányad 50 g
gyümölcs/100g. Ez azt jelentené, hogy fele gyümölcs. Ám feljebb az állt, hogy 10%. Hajlok rá, hogy annyi se, mert egyetlen szamócamaggal sem találkoztam a felső traktusban. Érdekes még ugye az aroma kitétel is. Anyám és feleségem lekvárján nem láttam írva, hogy aroma, de ha megkóstoltam a lekvárt, éreztem. Ezen az üvegen látom: aroma, de ha megkóstolom, nem érzem az aromát. Csak valamiféle édes zselatint ízlelek, mely a rohadt szamóca színét játssza vissza a cékla pirosával. Éppen csak azt nem írták az üveg oldalára, hogy a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.
Olyan ez a lekvár, mint jelenkorunk valósága. Virtuális. Olyan, de nem az, olyan, de nem igazi. Kész átverés. Humbug. A kapitalista nem azért izeg, hogy a legjobb minőséget előállítva megtartson vevőjének, hanem azért mozog, hogy több pénzt húzzon ki az én zsebemből, mint én az övéből. Erre akkor van esélye, ha sikeresen bemagyarázza nekem, hogy az a szépen csomagolt izé, amivel le akar venni a lábamról, az értékes valami. Legfeljebb a reklámfelirata az. A tartalma nulla. Talán a tápértéke is.
Nem az a bajom, a kapitalizmussal, hogy magántőke szervezett felhasználásával dolgozik a javak előállításán, hanem az, hogy éppolyan erkölcstelen a mai megvalósulása, mint annak idején a szocializmus volt. Az a baj, hogy csupán valaminek látszó portékát ad el, olyan áron vagy még olyanabbon, amiért valaha valódi értékek cseréltek gazdát.
Ma bornak látszó valamit palackoznak bor helyett, tejnek látszót tej helyett, margarint vaj helyett, virtuális kenyeret valódi helyett, lekvárnak látszót lekvár helyett, és nem sorolom tovább. Műlekvár világban élünk.
Nyugtalanító az átverés elhatalmasodása világméretekben.  Hogyan legyünk valódi emberek ilyen körülmények között. Hagyjuk, hogy hülyének nézzenek, vagy lázadjunk? Térjünk ki a szép új világ elől, mint a Huxley-regény néhány szereplője, aki rezervátumokban húzta meg magát, mert köszönte, de nem kért a szép új világból? Ha ez lett volna a megoldás, ma a fél világ hippi volna. De nem lett azzá.