Tegnap meglátogattuk a mosonmagyaróváriakat. Azért tegnap,
mert tegnap ért rá Mica a naptára szerint. Előtte hónapokig nem, s utána is
csak egy hónap múlva. Sem ő, sem Kati nem látták még unokahúgukat, Blankát,
ezért gondoltam arra, hogy egyszerre össznépi látogatást ejtünk. Szép volt az
időnk, szép volt Micától, hogy levette a vezetés gondját rólam – oda és vissza.
Több esélyem volt körültekintgetni út közben. Persze túl sok látnivaló nem
ígérkezett. Mindenesetre szerettem volna meggyőződni róla, hogy az M1-esről
látszik-e a zsámbéki románkori templom. Korábban látni véltem, később meg nem
találtam – se Bp-ről, se visszafelé menet. Most is meresztettem szememet az
anyósülésről, és egyszer csak feltűnt öt fekete pötty kilométerekkel távolabb a
domboldalon. Először kutyáknak véltem őket, de hamar kizártam ezt a
lehetőséget. A kutyák nem egymás után haladnak, libasorban, hanem szétszóródva
támadnak. Elöl a falkavezér. Ezek meg úgy sorjáztak, mint a szenes csillék, és
úgy is imbolyogtak kocogás közben előre-hátra, mint csille az ócska erdei
keskenynyomtávú sínpáron. Hát ez az. Ezek vaddisznók – jött a felismerés. Azért
igyekeznek, mert nincsenek takarásban. Autónk is igyekezett, mert 10 sec. alatt
eltűnt a látomás. Ám csakhamar észrevettem a zsámbéki templomot. Csakugyan
odalátszik az M1-esre. Visszafelé még két régi nevezetes épületet láttam: a
lébényi kétcsövű templomot, és később, valamennyire a pannonhalmi
épülettömeget. A többi szürkeség. Persze ezek csak röpke epizódok.
Az örömködés Mosonban esett. Mi meg voltunk elégedve a Zsuzsa-Tamás
Ágoston-Blanka duókkal, ők – remélem, meg voltak elégedve a Tücsi-Mick
Kata-Mica kvartettel.
Ittunk-ettünk, beszélgettünk.
Meglátogattuk a Mosoni Duna-partot. Láttunk sok ártéri fát fagyönggyel.
Csakugyan bokornyi gyöngyök módjára csüngenek a fákon ezek az élősködők.
Találkoztunk egy erdei tornapályával is. A korlátot felismertem, de nem volt
kedvem saslengést bemutatni rajta. A nyújtókat sem kívántam erejükön felül
megterhelni. A hosszában kettéhasított fákból készült hatalmas padokon viszont
kényelmes fekvés esett. Ágoston megpróbálta kavicsokkal telehordani a Dunát, no
meg „botkalimpá”-kat küldeni utánunk Budapestre. Mi meg a lapított kavicsokkal
kacsáztunk kedvünkre. Igyekeztünk is felhívni az érdekes fizikai jelenségre Ágostonka
figyelmét, de ő nem ért rá. A játszótéren hasonló korú fiúkát talált. Odarúgta
neki a labdát ezzel a mondattal: Vetődj rá! Ám amaz nem vetődött.
Visszatérve Ágoston a számítógép elé (mögé?) ült, kirakta az
Európát és Ázsiát alkotó államokat a sziluettjük alapján, és mindig közölte is,
hogy mikor, mit rak a helyére. Az angol nyelvű feliratok nemigen segítették
abban, hogy pl. azt mondja: ez itt a Dél-Afrikai Köztársaság. De Togót és
Zimbabwét is tudta. És a többit is. Egy-egy földrésszel 6-8 perc alatt bánt el.
Azt hiszem, ez a tempó felnőtteknek is szép sikert jelentene, és becsületére
válna.
Húgocskája pedig mindezt nagy-nagy megértéssel konstatálta, nyugtázta. Ő
mindent nagy-nagy megértéssel nyugtáz. Általában mosolyog, kiváltképp akkor, ha
valaki érdemesíti arra, hogy megszólítja őt. Hát még, ha kiveszi a járókából!
Az aztán a császár előtte. Megdögönyöztük hát az uncsikat, és jól kifecsegtük
magunkat. Délben meg néhány grillcsirkét elemésztettünk együttesen, majd borral
locsoltuk meg őket.
Zsuzsa ablakukból messzire látni. Szokott felvételeket készíteni. Újabban
szövegeket tesz melléjük, és ily módon a kép és szöveg élményét kínálja annak,
aki kap belőle. Mi kétfélét kaptunk. Egyiken én meg Gábor vagyunk egy, vagy
hatvan éves képen, egy miskolci fakapu előtt. Tudjátok, amikor Berta néninél
laktak szüleink apánk tartós kiküldetése alatt. A másikon saját panorámájuk a
Kisalföld egy szeletével.
Tegnap 31 szélkereket számoltam meg nyugati irányban, és érdekes módon közülük
tizenegy nem forgott. Vagy sztrájkoltak, vagy ünnepnapon nem pedáloznak. Nem
tudom. Az arány mindenesetre elég érdekes. Mert ha nem mén a malom, ha nem jár
lisztet (ahogy régen énekeltük), akkor minek a?
Most elárulom, látogatásunknak egyik célja az volt, hogy Zsuzsának levigyük a
szintetizátort. Ez sikerült is. Ám ő nem kapcsolta be. Majd ma, amikor egyedül
lesz. Illetve ketten lesznek: Blanka és ő. Így hát nem tudtam megmutatni,
hogyan működik a hanggyártó gép.
Érdekes, hogy csóválom emiatt a fejemet, miközben el kell
ismernem: A vásárlása alatt be sem indítottam a Mitsubishit, csak a Skodával
közlekedtem, nehogy baja legyen a még ki sem fizetett japán autónk.
Hm. Apja lánya?
2008.02.25. 13:52 emmausz
Gulyás-Gyorgyovich Octet: Jam session.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr575167833
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek