Mickey webnaplója

Korábban említettem két képregényhős nevét. A Vaillant (vitéz) újság figurái voltak: Placid és Muzo. Olyanok, mint a filmesek kedvelt Stan és Panja, Lolkája és Bolkája, Tom és Jerryje. Van egy sovány pofa és egy kövér pofa. Az ellentétek pedig vonzzák egymást. Sőt olykor fenyegetést is jelentenek egymás számára. Nyilván a sovány szalad hátul és kergeti a kövéret. Fordítva teljesen elképzelhetetlen. Avagy ki látott már olyan filmet, ahol az első futott gyorsabban. Hisz ott kizárt a találkozásuk, a konfliktus, sőt a megoldás is.
Ma valamiért ez a két pofa – Placid (sovány, rókaszerű, kritikus) és Muzo (kövér, egérszerű, életvidám) – egyik története, a róluk rajzolt képregény egyik epizódja vetül elém, és nem tudom magamtól elhessenteni. A történet pedig így szól: Muzo négykerekű kiskocsiban lábavesztetten tengeti életét, kéreget az utcasarkon. Van aki pénzt ad, van, aki nem. Ám egyszer csak arra jár a jó tündér, és visszavarázsolja Muzo lábait. Az boldogan pattan ki a kocsikájából, és vidáman szalad haza. Széles vigyorral érkezik, és teli torokból újságolja a másiknak már az utcasarokról: „Nézd, Placid, kinőtt a lábam, a jó tündér visszavarázsolta.” Placid a homlokát ráncolja, majd így szól: „Akkor gyerünk lábat mosni!”
Tanulság: Van, aki tud örülni, mert így van kitalálva. Van, aki mindig az élet fonákjára fókuszál, és állapotszerűen bánatos, mert így van kitalálva.
Most méltán kérdezheted: Rendben van, vannak ilyenek, meg olyanok, de miért írod le nekünk?
Válaszom: Mert én meg úgy vagyok kitalálva, hogy közzétegyem a tanulságos dolgokat.