Mickey webnaplója

Majd egy éve minden ablakra szúnyoghálót szereltettem, s legtöbbre redőnyt is. Az egyik szúnyogháló kilyukasztatott, az egyik redőny szétszaggattatott. A szúnyogháló hasítékát még csak összestoppoltam, de a redőnyhöz nem férek hozzá. Csaknem teljesen leengedett állapotban ontja a sötétet hálószobánkra. Nappal is villanyt kell gyújtanunk, ha látni kívánunk. Nem mondom, hogy nincs egy pisla fény, egy bevetődő csík alul, de nem az igazi. A szerelőt már hívtuk, de vagy elvesztette a telefonszámunkat, vagy nincs kedve kijönni.  Ez az állapot immár egy fél éve tart, és reményem sincs rá, hogy változzon, amíg szakember kezelésbe nem veszi. Hiszen elszakadt a redőny gurtnija. Se fel, se le. Nem működik a redőny. A javításhoz útban van a szúnyogháló tekercse, és nem kíván felcsusszanni a dobjára a sok leszakadt lamella sem. Ráadásul mindez kívül található az ablakkeret tetején egy minden oldalról zárt fémdobozban. Együtt eme környülállások kicsit sokak ahhoz, hogy kellő rutin nélkül rendbe szedjem a redőnyt.
Ma az ötlött fel bennem, hogy az egész a purgatóriumra hasonlít. Már látszik a fény, tudom, hogy egyszer teljesen behatol az én terembe, de valami akadályozza ezt a fényben való fürdést. Ráadásul saját erőmből csupán egy műfény-rásegítés tartja fenn azt az illúziót, hogy itt látni lehet, itt ragyog minden. Hát nem ragyog, csak éppen kielégítő a világítás. Ragyogásról akkor tudunk majd beszélni, ha megérkezett a külső segítség és helyreállítja az eredeti állapotot. Addig pedig marad a várakozás a TELJESSÉGRE. És arra, aki mindezt véghez viszi terünkben.