VD-nél olvasom ezt a három mondatos történetet:
Egy kislány jelentette a falu plébánosának, hogy ő az Úrral beszélget.
Elhiszem, mondta a pap, ha megmondja neked, mit gyóntam utoljára.
És a kislány visszajött: Azt üzeni, hogy elfelejtette.
Majdnem igaz ez a bájos anekdota. Akkor volna teljesen igaz, ha az elfelejtette
szó idézőjelek között szerepelne.
Felejt-e az Isten?
Igen is meg nem is.
Szubjektíve igen – mert nem akar emlékezni, mert irgalmas, mert szeretet az
Isten.
Objektíve nem – mert mindentudó, mert ha időn kívüli, még ideje sincs arra,
hogy felejtsen. Abszolút szinoptikus, mindent, a múltat és jövőt, de minden
történést és személyt is „együtt lát” egy élményként fogad be örök
intenzitásában.
Ha végtelen jóságában állandó ajándékozásban „tekint” teremtményeire, nem fér
bele az árnyékos oldalunkra való „figyelés”.
2008.03.18. 10:28 emmausz
Egy anekdota (és kifejtése)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr575167872
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek