Gyerekkorom óta egyik megunhatatlan játékom a mágnes.
Már egészen kiskoromban megismerkedtem a patkó mágnessel.
Később tudatosult bennem, hogy létezik állandó mágnes és elektromágnes.
Aztán az, hogy nem vonzza a fémeket általában a mágnes, csak a vasat.
Aztán meg az, hogy különféle anyagokból préselnek mágnest. Ezek közül legerősebb a neodim mágnes. Alighanem nekünk is van egy téglácskányi. Alig lehet levakarni a fridzs oldaláról.
Máig meglep, ha valaki kidob egy fülhallgatót vagy hangszórót anélkül, hogy kioperálná belőle a mágnest. Másokat nyilván az lep meg, hogy engem ez lep meg. Ebből kiviláglik, hogy én csodadolognak tekintem a vonzó-taszító fémdarabot. Szívesen szórakozom vele, hogy azonos sarkukat kényszerítem egymás mellé, s élvezem, ahogy eltaszítja egyikük a másikát. Vagy az asztal lapján próbálom meg ezt a taszítást eljátszani. Maga előtt tolja a szabadon mozgót az, amellyel „nyomom” a másikat. Vagy próbálom az egymást vonzó mágneseket megtartani anélkül, hogy összevágódjanak. Ezek mind-mind önmagukban is érdekesek, de jelképeznek is társadalmi valóságokat, viszonybeli állapotokat.
Gondoljunk csak arra: Ha egy pasi szerelmével egy nem hozzávaló valakit ostromol, amaz folyamatosan menekül előle. Nem is lehet ez másképp, merthogy taszító hatású rá nézve. Vagy gondoljunk arra, hogy egy fülig szerelmes párban olyan feszültségek támadnak, mint abban az egymást vonzó két mágnesben, melyeket megpróbálunk egymástól bizonyos távolságban tartani. Nem lesz könnyű. Menthetetlenül összevágódnak. Szerencsés esetben ez úgy zajlik le, hogy addig-addig ficeregnek, mígcsak meg nem házasodnak.
Ma reggel pedig az evangéliumot hallgatva ismertem fel: A jó pásztor, aki az út, igazság és az élet, úgy vonzza azokat, akik nem ellenkeznek vele, mint mágnes a vasreszeléket.
Valóságos allegória található ebben a képben.
A mágnes bizonyos távolságon belül magához vonzza a vasreszelékeket. Hatása azokra is van, amelyeket már nem képes magához vonzani. Mágneses erőtere megérinti amazokat is. Ha újra közel jön, talán „törekednek” kedvezőbb helyzetbe kerülni, hogy vonzása ellenállhatatlanul bekövetkezzen. Ugyanez áll a Mesterre is.
Ha azt mondod: Nincs is itt a Mester a maga testi valóságában, akkor ezt válaszolom: A mágnes akkor is vonzza a vasdarabkákat, ha nem látszik a maga valóságában, csak közvetve van jelen. A Mester a konszekrált kenyér és bor színeiben, ahogy mágnes egy papírlap mögött. Nem látszik, de hatása csillapítatlanul jelen van.
Mindenkit/mindent vonzani kíván, aki/ami nem taszító oldalával helyezkedik el közelében. Még ha csak semleges is, mint a vaspor, akkor is magához vonzza a mágnes. És miként a semleges vasreszeléket a mágnes, a semleges (nem ellenséges érzületű) embert a Mester. Gondoljuk meg, hogy mit mondott: Aki nincs ellenem, velem van. Ha hagyjuk magunkat, magához rendel, magához vonz, mert affinitásunk van hozzá. Miért? Mert az Isten képére vagyunk teremtve. Ahogyan a vaspor reagál a mágnes vonzására, mi is reagálunk a Mester hívására az előzőek miatt.
Azt hiszem, máris túl szájbarágósan ragoztam a párhuzamos képeket. Nem tehetek róla: ennyire megihletett. Mindenesetre most sürgősen abbahagyom abban a reményben, hogy másoknak is ennyire evidensek ezek az analógiák, mint nekem. Akkor nem is szólt ez a néhány sor más egyébről, mint a fentiek tudatosításáról.