Megkóstoltam az óvárit … ééés legalább negyven évet fiatalodtam. Ez az illat a tejcsarnokban volt érezhető. Már nem emlékszem a kiszolgálónő fejére, aki fehér hálóval fedte be a haját. És kérésre elő-elővette a tüllháló mögül a sajtot. A tüllháló mögül, amit azért rendszeresítettek, hogy ne menjen be a légy. Nem tudott. S ha mégis, akkor meg kirepülni nem tudott.
Tehát a sajt előkerült, és kérésre levágatott 30 deka. [Mondtam magának, aranyoskám, hogy 35 deka legyen. Ne, ne tegyen hozzá, mit gondol, majd a száraz sajtot eszem ezzel a rossz fogammal!? És megmondtam magának, hogy ne a végét adja nekem. Vágjon a közepéből!] Ilyesfajta mellékzöngék estek a tejcsarnokban, miközben a sor egyre növekedett. Végül csak rákerült az óvári a mérlegre [Bizerba, Record stb. csak vízmértékbe állítva működik helyesen!], és a VEVŐ árgus szemmel nézte, hogy a súly leolvasása szemből történik-e, vagy oldalról, és azt is megfigyelte, hogy megvárja-e az eladó, hogy a mérleg mutatója megnyugszik, vagy lekapja, amikor a legtöbbet mutatja. Gondja volt a vevőknek arra is, hogy csak a szükséges mennyiségű és minőségű papírt használja az eladó csomagolásra. (Naná, a papírt is velem fizetteti meg – sajt áron!) Ilyenekre emlékeztetett engem a jó óvári, miközben eltűntek bennem az ifjúkorom ízeit idéző „katonák”.
Érdekes, hogy a sajtevés mikéntje napi téma Franciaországban is. Fr. vejem ügyel arra, hogy a kör alakú camembert-t cikkekre vágva együk. Nem tudom, mi számít értékesebbnek: a nemes penészes héja vagy az érett-folyós belseje. Mindenesetre figyelmetlenségnek számít csak úgy összevissza nyiszitelni.
Utolsó kommentek