Mickey webnaplója

VIP 60. születésnapi bulijáról megérkeztek a fotók. Éppen 153 db, mint a Bibliában a Krisztus feltámadása utáni csodálatos halfogás alkalmával kiemelt nagyobb halak száma. Ennyi fényképet megnézni épp elég. Segítségével az is ott lehet, aki nem volt jelen. Mióta feltalálták a digitális gépet, azóta zúdulnak ránk a képek. Most érkeztünk vissza egy háromnapos kirándulásról. Ha összesen 2000 kép nem készült, ne lássam vörös Moszkvát.
Papírok. Valaha azt jegyeztem fel röviden, ami nagyon megérintett, vagy amit hangsúlyosnak véltem. Más is ezt tette. A feljegyzésekhez használt céduláknak saját neve volt: kutyanyelvnek hívtuk. Az értékesebb gondolatokat néhány szóban vázoltam. Ma ez sem így van. Otthon nyomtató és papírhalom áll rendelkezésünkre. Nem sokat teketóriázunk, ha valamire szükségünk lehet, megkeressük az emailek között, vagy lehívjuk a google-n, és kinyomtatjuk. Így kinyomtattam pl., a kirándulásról szóló valamennyi értesítést, hogy a párom is lássa, mi lesz a program, és mennyibe kerül. Mivel készült egy utolsó változat is a három nap menetrendjéről, azt is kinyomtattam, majd a régit és az újat is otthon felejtettük. De ez csak csepp a tengerből. Olvastam már rövidebb regényt használt lapok hátára nyomtatva, így nem kellett elmenni érte a boltba, és megkeresni a kérdéses művet.
Érdekes pimaszság a faxon jövő reklám. A küldő az én gépemet használja, az én festékemmel az én papíromra nyomtat nekem engem érdeklő, vagy ami sokkal gyakoribb, engem nem érdeklő portékákról információkat. Hogy jön ehhez?
Redundancia a hangok világában. Itt a mobilozás kora. Nekem nincs ilyenem, de sokaknak – szinte mindenkinek – igen. Azt hallom a legtöbbször a mobilozóktól, hogy itt vagyok és oda tartok.
Az emberek korábban beszéltek vagy nem beszéltek egymással. Üzentek füstjelekkel vagy a gémeskút szárának állítgatásával, tamtammal és még ki tudja, hányféle módon.
Zenék. Letöltjük a youtube-ról, átírjuk CD-re, és nincs az az elég nagy állvány, CD-tartó tok, mely elég nagy volna ahhoz, hogy áttekinthető rendszerben őrizze a méltán vagy méltatlanul felvett anyagot.
A látványosságokat is konzerváljuk. Szekrényre való mennyiségű videó gyűlt össze nálunk, miközben a technika továbblépett. Nem baj, követjük. Van DVD-lejátszónk is, megfelelő számú felvételünk. Megfigyeltem, hogy ismerősök egymás között átvizsgálják a DVD-állományt, és kölcsönkérik a felvételeket, hogy megspórolják a tv-műsorok figyelését, hogy az értékesebb fajta filmek elé ülhessenek. Persze macerás is folyton lesni, hogy mikor mit adnak. Legutóbb elég fáradtan ültük végig a késő éjszakába nyúló Wajda-filmet, a Katyńt, ahogy erről tegnap beszámoltam.
Ha jól érzékelem tehát, körbevesszük magunkat kulturális konzervekkel, ugyanúgy, mint hűtőszekrényünket étellel, itallal, hogy amikor kedvünk szottyan, kortyinthassunk a szellemi csemegékből. Miközben ezt tesszük, vélhetően képességeink ellustulnak, képzelőerőnk elcsökevényesedik. A reprodukálás eszközei mindenképpen aktivitásunkat kezdik ki. Nézünk hideget-meleget, szépet és utálatost, életadót és gyilkolászást, zeneit és kaotikusat. Elénk jön a világ, ahelyett hogy mi keresnénk fel.