Ott tartottam egyszer, hogy „mehenákus” nagyapánk vacsora
után még a telepes rádión meghallgatta az esti krónikát. Alighanem azt se hitte
el belőle, hogy „Jó estét kívánunk minden kedves hallgatónknak, itt az esti
krónika”, mégse mulasztotta el soha meghallgatni. Lehet, hogy esti mese helyett
a beszolgáltatások állása, vagy az amerikaiak láncos kutyájáról, Titóról szóló
legfrissebb pletykák kötötték le átmenetileg figyelmét, még valószínűbb, hogy a
bevezető zenéje miatt hallgatta, mert öt percen belül elunta, kikapcsolta a
készüléket, vagy ahogy ő mondta, lesrófolta, mert fogy az anód (melyen akkut
kell érteni). Az ő korosztálya a rádiót is, meg a lámpakapcsolót is lesrófolta,
vagy éppen felsrófolta. Noha már akkor is tartotta magát a
felkapcsolom-lekapcsolom szóhasználat, sőt a botrányos „feloltom” is. (Náluk
ugyan nem, mert akkoriban még petróleumlámpát használtak, ha nagyon muszáj
volt.)
Vénségemre, vagy ötven év elmúltával – ma – a nem igazán fülbemászó szignálzene
eszembe jutott. Nem könnyű lemásolni, mert elég gyorsan kettéválik a dallam.
Így valahogyan:
Slslslsl sm’m’m’m’d’tl
Slslslsl sm’m’m’m’d’tl
tr’r’s’fi’fi’m’m’r’r’d’d’ttlllr’di’r’lr’di’r’ s fissiltat
Fölé jött a másik dallam, miközben az első kezdődött elölről:
d’ s ls m d l,s,
frt,s,
Fi,s,f,s,m,s,r,s,d,s,t,,s,l,,s,s,,s,
És kezdődött az egész elölről.
Hogy ki követte el az esztrád zenét, nem tudom, de feltételezem, hogy nem
kapott érte Liszt-díjat.
Igazából
feledhető is, csak engem régóta foglalkoztat, az tény, hogy kiment a fejemből a dallam,
és nem jön vissza.
Mi is lehetett hát?
És most megvan.
Eztán, ha elfelejteném,
csak felütöm a blogot 2008. május 14.-énél, és újra képben leszek.
Utolsó kommentek